zene
Az Arcangelo együttest Jonathan Cohen alapította 2010-ben azzal a céllal, hogy kamarazenei megközelítéssel szólaltassák meg a Monteverditől Beethovenig tartó korszak remekműveit. Budapesti műsoruk igazi idő- és térbeli utazásnak ígérkezik.
Elsőként névadójuk, a Rómában működött Arcangelo Corelli egyik concertója csendül fel, majd ezt követően Salzburgba kalauzolnak minket: itt keletkezett a 17. század második felében Biber A csata című tízszólamú szonátája, illetve egy évszázaddal később a „kisebbik” Haydn G-dúr hegedűversenye.
Az est második felében Nyugat-Európába térünk át: a német Telemann spanyol tematikájú szvitje után a francia Leclair olaszos hangvételű hegedűversenye szólal meg Kelemen Barnabás előadásában, aki ezúttal a barokk és klasszikus repertoárbéli jártasságáról ad számot a Zeneakadémia közönségének.
A koncert megtekinthető a Zeneakadémia Nagytermében. Rendező a Zeneakadémia Koncertközpont.
Négyzetes kép a leadben: linnrecords.com.