Három barát, egy iskola, egy sűrű, sötét erdő és egy titok. Egy gyávaságból fakadó hazugság, ami örökre tönkreteszi mások életét. Majd tizenöt évvel később a felismerés: úgy hitték, egyetlen titkot őriznek, holott mindhármuknak megvolt a sajátja. És volt még egy, a legnagyobb, amiről egyikük sem tudott.

Napjaink legnépszerűbb olasz képregényalkotójának kötete a felnőtté válásról, titkokról és hazugságokról szól, és arról a torokszorító bűntudatról, ami polipcsápokként tekeredik ránk, és talán életünk végéig fojtogat.

Zerocalcare művei Olaszországban rendre mintegy százezer példányban fogynak, olvasóinak jó része még csak nem is képregényrajongó. Hogy mi a titka? Közvetlenség, őszinteség, valamint a képesség, hogy önmaga hibáin nevessen és kifigurázza azokat. No meg az sem árt, hogy ugyanazokon nőtt fel, mint mi, úgyhogy ne lepődjünk meg, ha megjelenik Darth Vader vagy He-Man, hogy életvezetési tanácsokat adjanak, a zombi három kismalacról nem is beszélve.

Zerocalcare Michele Rech művészneve, jelentése: nulla vízkő. Egy televíziós reklámból származik: Rechnek sebtében kellett kitalálni egy nicknevet egy internetes fórumbeszélgetéshez, és épp egy vízkőoldó reklámja ment a tévében.
1983. december 12-én született a toszkánai Cortonában. Gyerekkora nagy részét Franciaországban töltötte, majd Róma Rebbibia nevű külvárosába költözött, ahová azóta is erősen kötődik. Mind életében, mint grafikusi pályafutásában fontos esemény volt a 2001. július 20–22. között Genovában megrendezett G8 csúcstalálkozó alatt kitört zavargások, élményeit 2004-ben képregényben is megrajzolta. 2003-tól különböző lapoknak illusztrált, plakátokat, lemezborítókat rajzolt, de dolgozott telefonos ügyfélszolgálaton, repülőtéren, franciát tanított, vadászatról és horgászatról szóló dokumentumfilmeket fordított. 

Első kötete, a rövid, személyes jellegű képregényeit összegyűjtő Az óriástatu jóslata (La profezia dell’Armadillo) 2011. októberében jelent meg, pár száz példányban, az olasz kortárs képregény egyik jelentős alakja, Makkox segítségével. Pályatársa vette rá Zerocalcare-t, hogy képregényes blogot indítson – a zerocalcare.it hétfőnként frissült egy-egy újabb alkotással, és rövid időn belül Olaszország egyik leglátogatottabb weboldalává vált. 2012-ben webképregényeivel két díjat is besöpört, Az óriástatu jóslata pedig Olaszország legnagyobb képregényes rendezvényén, a Lucca Comics&Games-en elnyerte a legjobb történetért járó díjat.

A milánói BAO kiadó 2012-ben adta ki Az óriástatu jóslatát, ami ismét óriási sikert aratott: rövid idő alatt elkapkodtak százezer példányt. Zerocalcare azóta megállíthatatlan: mintegy tucatnyi kötete jelent meg, könyvei összesen több mint egymillió példányban keltek el. Jó ideje az animáció is foglalkoztatja, hamarosan láthatjuk saját rajzfilmsorozatát a Netflixen.

Zerocalcare művei sajátos univerzumot alkotnak: önéletrajzi jellegűek, olyan vicces állandó mellékszereplőkkel, mint az Óriástatu, vagy az anyja, akit mindig emberméretű pulykának rajzol meg és sok fikcióval – egyik könyvében például egy zombitámadás kellős közepén találja magát. Ugyanakkor ő is ugyanúgy a popkultúrából táplálkozik: a Torokszorítósdiban például feltűnik Darth Vader, He-man, a Disney-féle három kismalac (közülük kettő már zombi), egy nagyon részeg Luke Skywalker, a Tini Nindzsa Teknőcök vagy a maszk a Sikoly-filmekből.

A Torokszorítósdit Várnai Dóra fordította (a remek magyar cím is az ő leleménye) és Kabai Lóránt szerkesztette, a borító magyar változatát Tóth Patrícia készítette.

Ahogy a tavasz megérkezik Múminvölgybe, és kinyílik az első krókusz, Múminpapa és Bájocska, akiket megigéz a szerencsejáték és a sztárok világa, ráveszik a családot, hogy utazzanak délre, a riviérára. Múmin és Múminmama vonakodva bár, de beleegyeznek az útba, így hát elkezdődik a múminok nagy kalandja, melyből nem hiányozhatnak a komornyikok, a luxusüzletek, a fedett medencék és a hajnali párbajok sem. Az elismert finn képregényrajzoló, Tove Jansson klasszikus története az egész családot elvarázsolja majd.

Tove Jansson nem csak regényeket írt és rajzolt a Múminokról, hanem több képregényt is készített. Ezek újságokban megjelent, folytatásos stripek voltak. 1948-ban jelent meg az első történet egy finn-svéd lap gyerekrovatában, majd 1954-től indultak be a képregénystripek, ezúttal kifejezetten az angol nyelvű piacra, így a szövegek is eleve angol nyelvűek.
Tove 14 stripsorozatot rajzolt, majd egy idő után öccse, Lars is besegített. Néhányat közösen csináltak, majd 1960-tól Lars teljesen átvette a képregényezést, és a következő 15 évben összesen 51, szintén folytatásokban megjelent részt írt és rajzolt. Mi az egyik klasszikussal kezdjük, ez a Múmin a Riviérán. Míg a stripek eredetileg fekete-fehérben jelentek meg, mi a színes kiadást vettük át, de a színezés retró jellege miatt tökéletesen illik a rajzokhoz. 

A szöveget Nagy M. Boldizsár fordította, Borda Réka szerkesztette, a borítót Tóth Patrícia magyarosította, a korrektúrát, csakúgy, mint a Torokszorítósdinál, Berki Imre Artúr csinálta.

A Múmin karaktereinek neveiről: a korábbi magyar kiadásokban több névváltozata is volt egyes szereplőknek, ám a jogtulajdonosok kanonizálták a neveket, táblázatba foglalták, hogy a különböző nyelveken hogyan kell ezentúl hívni a szereplőket. A magyar változat véglegesítésében a Múmin a Riviérán fordítója, Nagy M. Boldizsár is közreműködött.