bezár
 

zene

2021. 09. 02.
Hangfoglaló: 2,5 millió forintra pályázhatnak az induló előadók
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Hangfoglaló: 2,5 millió forintra pályázhatnak az induló előadók Immár nyolcadszor írta ki az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégiuma induló előadói alprogramjának pályázatát. Idén is mentori programot, szakmai támogatást, illetve 2,5 millió forintot nyerhetnek el a pályázók.

Sikeres pályázás után a kiválasztott induló és kezdő előadók, zenekarok hang- és képfelvétel elkészítésére, turnék és fellépések, valamint ezek kommunikációjának megvalósítására fordíthatják az összeget, amely idénre félmillió forinttal emelkedett - közölte a Hangfoglaló Program szerdán az MTI-vel.

prae.hu

Mint írták, az alprogram az anyagi támogatás mellett egész éves közös munkát, fejlődési lehetőséget, képzéseket és mentori együttműködést jelent. A zenekarok számára a támogatott időszak egy könnyűzenei életpálya első lépcsője, amely az artisztikus karrier és a tudatos alkotói munka alapja lehet.

A 2014-ben indult Hangfoglaló (korábban Cseh Tamás) Program induló előadói alprogram elbírálása többlépcsős rendszerben történik, a pályázóknak szakmai zsűri előtt kell bemutatkozniuk. Az elnyerhető összeg 2,5 millió forintra emelése mellett az is változás az előző év kiírásához képest, hogy a Hangfoglaló Kollégium idei felhívásában már nem köti a jelentkezést magyar nyelvű dalhoz. Ugyanakkor továbbra is olyan, pályájuk elején járó zenekarok és énekesek jelentkezését várják, akiknek eddig legfeljebb egy, nem szerzői kiadású lemezük jelent meg, az elmúlt 18 hónapban maximum húsz koncertjük volt, illetve csak két olyan dallal rendelkeznek, amelyeket az előző másfél évben ötnél többször játszottak országos rádiók.

A pályázatnak továbbra sem célja tribute jellegű produkciók, és korábbi, befutott zenekarok tagjaiból alakult új együttesek, illetve élőben megszólaló hangszerek nélkül dolgozó előadók finanszírozása. Ugyancsak korlátozottan pályázhatnak a Hangfoglaló induló előadói alprogramjában a korábbi években valamilyen formában már támogatott előadók és zenekari tagokból alakult új formációk.

Az eddigi években összesen 187 zenekart támogatott a Hangfoglaló Program, amelyek között a legismertebb előadóvá a Margaret Island és a Bagossy Brothers Company vált, de itt mutatkozott be az Apey, a Platon Karataev, a Belau és a Mörk is. A Hangfoglaló Program legújabb generációs zenekarai között van a Carson Coma, Deva, iamyank vagy a Mordái is.

Az idei pályázatot szeptember 30-án éjfélig lehet benyújtani az NKA felületén.

A négyzetes kép forrása: hangfoglalo.hu

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023

Más művészeti ágakról

Újra nagyvásznon Tarr Béla Panelkapcsolat című filmje
Kevin Costner – Horizont: Egy amerikai eposz
Renaud-Delage: Gru 4


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés