Selyem Zsuzsa tárcája, a Nem tudnak elaludni a gyerekek azokra a hányatott sorsú emberekre hívja fel a figyelmet, akik valamilyen oknál fogva nyomortelepre kényszerültek. A környezetleírás a gyöngyösi Durándára emlékeztet – a lakók egy veszélyes, hulladékkal teli helyen élnek. A tárcanovella központjában egy sérült gólya áll, s az ő története némiképp ráhúzható Dallas lakóira: akaratukon kívül kerültek rossz körülmények közé, kiút pedig nincs. Az elbeszélő az „1944-ben Budapesten, amikor Máté Gábor anyja megkérdezte a gyermekorvost, hogy mit tegyen, mert a kicsi Gábor folyton sír, az orvos azt mondta, hogy mostanában minden zsidó kisbaba folyton sír.” bekezdéssel párhuzamba állítja a novella gyerekszereplőit a holokauszt áldozataival. Ugyan a novella elején a leírások, a történet bevezetése némiképp távol tartja az olvasót, de amint a gólyát megsebző kislány története felszínre kerül, az olvasó nagyobb teret kap, hogy kapcsolatot alakítson ki a szereplőkkel. Az utolsó bekezdés pedig olyan, mintha egy halotti beszéd lenne a haldokló gólyához.

Gulisio Tímeának öt verse jelent meg az új lapszámban, ezek közül három (Büntetés, Közeli, Hús) személyesebb hangvételű, kettő pedig (A Tanár, és az Éjjeli műszak) általánosabb problémákat feszeget. A versekben közös a rövid forma, az egyszerű képek hatásos használata, a tőmondatok. A tanár című szöveg reprezentálja a mai tanári közösség kiégését, mélységes fáradtságát. Egy sor egy mondatot jelent, ez a fajta tömörség még nyomasztóbbá teszi a témát, egyszerre dühös, és keserű. Az Éjjeli műszak egy olyan magányos várost mutat be, amit mindannyian ismerünk, a metaforák egyfajta meggyötörtséget üzennek. A Büntetés, a Közeli, és a Hús című versek emberi kapcsolatokról vallanak. A Közeliben már-már naturalisztikus képekkel közvetíti a lírai-én, hogy minél közelebb szeretne kerülni valakihez.

Kántor Péter emlékére Peer Krisztián írt verset Állandó számok címmel, ami elsőként dátumokat hív elő: a fontos számjegyeket, mint a születés vagy a halál dátumai. Ezzel szemben az első versszakban a központi kép a lottózás, a szerencse (vagy épp a balszerencse) jele. A jelzős szerkezetek halmozása, és felsorolások egyfajta ritmikusságot adnak a szövegnek, a lottózás képe pedig az ötödik strófában tér vissza. A harmadik versszak második fele és a negyedik versszak egésze egy visszaemlékezés a múltba, Peer szinte odarepíti az olvasót. Az egész vers formáját tekintve egyenetlen, hosszabb és rövidebb sorok váltogatják egymást, azonban a rímes utolsó versszak egyfajta megnyugvást ad, ellentétben áll az üzenettel, azzal, hogy az élet rohamosan elhalad mellettünk, s mennyi mindent nem tanulunk meg, vagy veszünk észre magunk körül.

Az említett szerzőkön kívül Szeifert Natália, Kun Árpád, Nagy Lea és Pallag Zoltán prózái olvashatók, az Ex Libris rovatban Váncsa István kritikái jelentek meg Rényi Pál Dániel: Győzelmi kényszer - Futball és hatalom Orbán világában, Csíkszentmihályi Mihály: A fejlődés útjai - A harmadik évezred pszichológiája, Csányi Vilmos: Drága barátaim, kedves majmok - Emberi és állati egypercesek és Szabó Taylor Tibor: Ridegtartás című köteteiről.