Az Örvényeshegyi Piknik kisfesztivál a Művészetek Völgye csapatának Zala megyei kísérlete, egyfajta nyugati irányú közelítése a Kapolcson is megszokott szellemiségnek és kulturális palettának. Természetesen a július 9. és 13. között megrendezett Örvényeshegyi Pikniket felesleges összehasonlítani nagyobb testvérével, a Zalacsánytól kissé északra, a „hegyen” eltöltött három nap inkább saját színeivel dolgozik.

Keretek

Július 9-én, délután fél ötkor Oszkó-Jakab Natália, a fesztivál főszervezője köszöntötte a látogatókat és a sajtó képviselőit. Emlékeztetett rá, hogy négy éve alapították a “zöldmezős” fesztivált, de a sorban mégis harmadik Pikniket nyitja meg; a tavalyit kénytelenek voltak lemondani, hiszen a pandémia nem tette lehetővé a biztonságos szervezést és részvételt. A főszervező-asszonyt Puskás Antal, a Pálos Rend tartományfőnöke követte. Jelenléte és üdvözlő felszólalása rögtön érthetővé válik, ha tudjuk, Örvényeshegy és a közeli Vállus falu a középkor óta a magyar alapítású szerzetesrend birtokában álltak, jelenleg is párhuzamosan folyik régészeti feltárás az egykorvolt kolostorok helyén.

A Művészetek a Vidékfejlesztésért Alapítvány és a Magyar Pálos Rend közösen tartotta a Pikniket, ez láthatóan befolyásolta a programokat és a hozzájuk kapcsolódó helyszíneket is. Dés László, Budapest Bár, Apey, kézműves foglalkozások, vallási és történelmi előadások, szentmise, vezetett séták és biciklis kirándulások, rengeteg gyerekprogram: a 2021-es felhozatal nem annyira a hippilétbe kóstolgató fiataloknak, mint inkább a családoknak kedvezett. S valóban, Örvényeshegyen az egy rétre jutó gyerekek és kutyák száma magasan felülreprezentált volt, az egyes családok pedig nap nap után visszatértek.

A programsorozat anatómiáján túl a Balaton relatív közelsége, a környék éltető nyugalma és a Pálos Resort saját vadasparkja is hozzájárult a családbarát szellemiséghez. A nyugalmat és a csendet nem lehet eléggé hangsúlyozni, ha a Piknik miliőjét szeretnénk érzékeltetni. A két dombvonulat ölelte erdős völgy egy zöld ékszerdoboz, kempingezésre vagy csak egydélutános pihenésre párját ritkítóan alkalmas. Ehhez teszi hozzá a magáét a kolostorrom, aminél jelenleg a szabad ég alatt várják újratemetésüket vagy tüzetesebb vizsgálatukat a középkori osszáriumban nyugvó, félig kibontott csontmaradványok.

Szellemek

Péntek este Dés László és zenekara lépett fel a zenész életművéből kiragadott dalokkal. Dés jelenléte, az ebből fakadó zenei eredetiség, romlatlan szaxofonjátéka párbeszédre lépett a környezettel, s ahogyan a zenész is mondta a közönségnek, szinte suhant körülötte a táj, hosszú idő óta eltelt az első hűvöskés nyári este. A kedélyes, közjátékokkal és kiszólásokkal megszakított koncert záródala A Pál utcai fiúk Dés-szerzemény Mi vagyunk a Grund című, talán kissé jelképes száma volt, amelyre édes érzés haza botorkálni a sátor felé.

Szombaton, a kora délutáni forróságban a pálosok terasza megtelt az izzasztó idő ellenére is. A programban az amúgy nagyon találó „Találkozás Eperjes Károly színművésszel” megnevezés az inkább csalóka A XX. század istenkereső költői című Eperjes Károly önnarrációt magyarázta meg.

Önnarráció: valóban nehéz találni jobb terminust a hallottakra. A József Attila, Ady Endre, Pilinszky János, Babits Mihály és mások szövegeiből Eperjes által összefűzött, elhadart, majd elidegenítő allűrökkel kiegészített másfél óra nem tudományos előadás, mert Eperjes nem irodalomtörténész. Nem színházi produktum, hiszen kendőzetlen rögtönzése a számtalanszor előadott versfüzérnek, ahol nem az előadásmód, a szövegek, a játszó és közönsége lép kapcsolatba egymással, hanem Eperjes Károly beszél Eperjes Károlyról, hogy mit jelentenek ezek a versek a katolikus, hazaszerető, családszerető, apa, polgár Eperjes Károlynak. A szerényen, sőt szimpatikusan induló előadás pillanatok alatt átváltozott azokhoz a közéleti- és művészi szereplésekhez hasonlatossá, amiket sajnos megszokhattunk a színművésztől. Narratívája és szélsőségesen kirekesztő kommentárjai inkább hűtlenek a kereszténység egyébként létező nyitottságához, ugyanakkor zavarba ejtően, már-már jópofán énközpontú jelenségként is értelmezhetők.

Nagy kár, hogy pont a játszó nem játszik, helyette görcsösen kapaszkodik az amúgy műgonddal és ízléssel válogatott versek által előhívott privát képeibe, melyek rendszerint a mindenki ellenünk közismert diskurzusába illenek.

A két önkényesen kiválasztott programpont felidézése és a keretet jelentő még romlatlan környezet papírra vetése talán hiteles ábrázolása ennek a kócos, elvarázsolt, pihenésre és botránkozásra is alkalmas fesztiválnak. Az irány nagyon kellemes, a helyiek láthatóan hálásak az eseményért, Örvényeshegy pedig él, lüktet, hiszen már régen nyár van.