bezár
 

zene

2021. 07. 12.
Újra turnéra indul a Nemzeti Ifjúsági Kórus
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Újra turnéra indul a Nemzeti Ifjúsági Kórus Újra turnéra indul a Nemzeti Ifjúsági Kórus, amely július 23-tól 29-ig ingyenes koncerteket ad: Tihanyban, Debrecenben, Békéscsabán, Kecskeméten és Budapesten mutatja be új műsorát.

A Nemzeti Ifjúsági Kórus célja, hogy a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának jegyében a nemzeti jelzőhöz méltó színvonalon mutassa be a 20-21. századi magyar kórusirodalom legjavát, a Kodály Zoltán nevével fémjelzett magas szintű zenei nevelés eredményeit, valamint közösségépítő erejét - olvasható a szervező Filharmónia Magyarország MTI-hez eljuttatott közleményében.

prae.hu

turné

Mint írják, az együttesbe sikerrel pályázó énekesek intenzív felkészülésen vesznek részt, majd turnéra indulnak, hogy bemutassák új műsorukat. Az idén július 23-án a Tihanyi Bencés Apátság, 25-én a debreceni Szent Anna-székesegyház és főplébánia, 26-án a békéscsabai Evangélikus Nagytemplom ad helyet a koncerteknek. Július 28-án Kecskeméten a Kodály Művészeti Fesztivál részeként lép fel a kórus a Piarista templomban. Budapesten július 29-én a Pesti Vigadóban találkozhat a közönség a különleges formációval.

Erdei Péter és Nemes László Norbert vezényletével többek között Szokolay Sándor, Kodály Zoltán, Orbán György, Bella Máté, Fekete Gyula, Tóth Péter, Vajda János és Gyöngyösi Levente szerzeményei szerepelnek a koncertek műsorán.

Képek forrása: Nemzeti Ifjúsági Kórus Facebook oldala

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

trabant: trabant LP (2024, purge.xxx)
Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

A Nyílt tárgyalás című előadás a Katona József Színházban
Révész György: Éjfélkor
avagy a 100 éve született, „ornitológus” Váci Mihályról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés