zene
A koncertsorozat négy Jász-Nagykun-Szolnok megyei településen kínál kulturált szórakozást és kikapcsolódást az érdeklődő zeneszeretők számára.
A Zenei kalandozás a világ körül című előadás Abádszalókon, a Tisza-tó szabadtéri strand színpadán indul július 2-án, majd folytatódik Tiszafüreden a Fő téren július 10-én szombat este. Ezt követően Karcagon augusztus 20-án a városháza előtti téren hallhatják az érdeklődők az előadást az esti órákban. A műsor első részében Balogh Sándor zeneszerző 50 perc alatt a Föld körül című művét hallhatják az érdeklődők. Az előadás során a hallgatók különböző országok jellegzetes zenéivel, dallamaival ismerkedhetnek meg. A koncert második részében Mozivarázs-válogatás várja a vendégeket, a zenei összeállításban közismert filmek népszerű zenéiből kap ízelítőt a közönség.
Szeptember 4-én, szombat este, Berekfürdőn a szimfonikusok sztárvendége Dolhai Attila musical- és operetténekes, a Budapesti Operettszínház művésze lesz. A Szolnoki Szimfonikus Zenekart Izaki Maszahiro és Kanai Toshifumi vezényli.
Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján és a jelenlegi járványügyi szabályozásokra való tekintettel rendezi meg a fesztivált a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. Az érdeklődők a soron következő programok előtt a zenekar honlapján és Facebook-oldalán tájékozódhatnak az aktuális információkról.