zene
Sokan tartják korunk legjobb Carmenjének. Elīna Garanča, a kis lélekszámú, ám a világnak sok jelentős muzsikust adó Lettország szülötte, 2010 óta hódítja meg a zabolátlan cigánylány szerepében a New York-i Metropolitan közönségét. Most a Müpában is megcsodálhatjuk: június végi fellépésének első részében Bizet operájából szólal meg keresztmetszet, a másodikban pedig részleteket hallhatunk Verdi, Puccini és Rossini operáiból, valamint spanyol zarzuelákból és a Mediterráneum híres dallamaiból. Különlegesen harmonikus estének nézünk elébe, a koncert világszerte szívesen foglalkoztatott brit-gibraltári karmestere ugyanis nem más, mint Karel Mark Chichon, az énekesnő férje.
Elīna Garanča szülővárosa, Riga zeneakadémiáján kezdte tanulmányait, később Bécsben és az Egyesült Államokban tökéletesítette tudását. Meiningen és Frankfurt volt karrierjének két kezdeti állomása, első fontos nemzetközi versenyét pedig Helsinkiben nyerte meg. E sikereket még a kilencvenes években aratta: az áttörést az ezredforduló után Salzburg hozta meg számára: 2003-ban az Ünnepi Játékokon Mozart Titus kegyelme című kései operájának előadásán Nikolaus Harnoncourt vezényletével énekelt. Innen már egyenes út vezetett a bécsi Staatsoperbe, Párizsba, majd a már említett New York-i Metropolitanbe. A francia fővárosban olyan nagynevű rendezővel dolgozhatott együtt, mint Patrice Chéreau. Ma már sok éve a legnagyobb sztárok egyike, a világ leghíresebb operaházainak állandó vendége. Repertoárján megtaláljuk a legfontosabb mezzoszoprán szerepeket: énekli Mozart, Rossini, Bellini, Donizetti, Verdi, Wagner, Berlioz, Massenet, Richard Strauss operáit. Budapesti fellépésén magyar partnere lesz Pasztircsák Polina és Haja Zsolt, a nemzetközi énekestársadalmat a chilei tenor, Jonathan Tetelman és a litván basszbariton, Kostas Smoriginas képviseli.
A koncerten közreműködik Elīna Garanča (mezzoszoprán), Pasztircsák Polina (szoprán), Jonathan Tetelman (tenor), Haja Zsolt (bariton), Kostas Smoriginas (basszbariton), valamint a Magyar Állami Operaház Zenekara. Vezényel Karel Mark Chichon.
Részletekért és a teljes műsorért látogasson el ide!
Négyzetes kép a leadben: metopera.org