zene
A Filharmónia nyári programjait és a 2021/2022-es bérleteinek kínálatát bemutató eseményen az ügyvezető elmondta, hogy a hagyományos Mesterbérlet öt koncertje mellett az évad során új, önálló bérlettel is jelentkezik az intézmény Régi mesterek címmel, amely további öt koncertet tartalmaz. Mindkét sorozat előadásai a pécsi Kodály Központban tekinthetők majd meg, utóbbi előadássorozaton a magyar régizene-játszás ikonikus nagymestere, Vashegyi György és három évtizedes múltra visszatekintő együttesei, a Purcell Kórus és az Orfeo Zenekar, valamint az idén negyvenéves Capella Savaria áll színpadra.
A közönség által már jól ismert Mesterbérlet olyan világhírű hazai és külföldi zenekarokkal, művészekkel örvendezteti meg a zeneszeretőket, mint Marek Janowski és Michel Tabachnik karmesterek, míg a rendkívül népszerű dirigens, Takács-Nagy Gábor két külföldi zenekarát is vezényli Pécsen, így az angol Manchester Camerata és a svájci Verbier Fesztivál Kamarazenekara is fellép a baranyai megyeszékhelyen.
A hangversenyek szólistái között lesz az egyik legnagyobb Mozart-zongoristaként számon tartott Maria Joao Pires, a kiváló német csellista, Daniel Müller-Schott, Francesco Piemontesi zongoraművész, Várjon Dénes Kossuth-díjas zongoraművész és Keller András hegedűművész, de a magyarországi zenei élet két kiemelkedő formációja, a Concerto Budapest és a Budapesti Fesztiválzenekar is hangversenyt ad az évad során.
A Régi mesterek néven idén először induló bérletsorozat kínálatában egy sokak által kedvelt korszak zeneszerzőinek művei csendülnek fel, így a barokk kor olyan komponistáinak alkotásait tolmácsolják Pécsen, mint Bach, Händel vagy Telemann. A hangversenyek Vashegyi György vezényletével az Orfeo Zenekar, a Purcell Kórus és a Capella Savaria közreműködésével szólalnak meg több száz éves, különleges hangszereken és olyan előadásmódban, ahogy a nagy zeneszerzők műveiket megálmodták.
A két bérlet kínálata mellett Szamosi Szabolcs szólt a Filharmónia nyári produkcióiról is, kiemelve, hogy az júniustól augusztusig a Püspökvári Zenés Estéken és szeptemberben a Zeneszüret Fesztivál rendezvényein Pécsen, míg az augusztus 7-i Orgonák Éjszakája eseményein, valamint az Orgonapont nyáresti orgonakoncertjein az ország számos pontján részt vehet majd a közönség. A Filharmónia koncertkínálatáról, programjairól az intézmény honlapján olvashatók bővebb információk.