zene
A verseny tavaly augusztus végén kezdődött el, akkor online megtartották az első versenyszakaszokat, az elődöntők és a döntők idén májusban zajlottak immár a versenyzők jelenlétével. A megmérettetés vasárnap este ért véget a zongoraverseny döntőjével, amelyben a 30 éves, tanulmányait Hannoverben folytató Jonmin Pak diadalmaskodott.
A csellószekcióban az alig 15 éves Csemin Han nyert, aki az életrajza szerint többek között Perényi Miklós mesterkurzusán is részt vett korábban. A hegedűsöknél román győzelem született, a zsűri a brassói Transilvania Egyetem zeneművészeti karán végzett Valentin Serban teljesítményét tartotta a legjobbnak. Ő tagja a párizsi Les Dissonances zenakarnak és meghívott koncertmestere a Román Ifjúsági Zenekarnak. A fesztivál nyertesei október 15-én a bécsi Musikvereinban fognak koncertezni a Szlovák Rádiózenekarral.
A versenyre, amelynek első két szakasza tavaly augusztus 29. és szeptember 20. között zajlott, az előválogatáson eredetileg 272-en jutottak be, de a koronavírus-járvány miatt végül 205 versenyző mérte össze tudását. Az Enescu-versenyt zeneszerzés kategóriában is megszervezték, ez a szekció már szeptemberben véget ért. A zsűri akkori döntése nyomán az új-zélandi Karlo Margetic és a dél-koreai Cso-jung Cse győzött. A versenyzők elismerésére hivatott, újonnan alapított díjat a spanyol Marc Migó Cortés kapta.