bezár
 

zene

2021. 05. 24.
Ohnody a Müpában
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Ohnody a Müpában Bábel lelkei címmel ad koncertet Hegy Dóri, azaz Ohnody június 5-én 20:00 órától, amit élőben közvetít majd a Müpa – olvasható a Művészetek Palotája honlapján.  

Hegyi Dóri Ohnody nevű összművészeti projektjével a 2020-as év egyik leginnovatívabb magyar nagylemezét adta ki, amelyet 2021-ben máris követ a következő album. A tavalyi Egy igaz szerelem című, végig magyar nyelvű dalokat tartalmazó artpopos bemutatkozó anyag után a második, készülő albumának témáját többek között a verbális kommunikáció korlátai adják. A két LP dalai élő zenekarral, konceptkeretbe foglalva szólalnak meg Ohnody vizuális világához igazodó tánckoreográfiával.

prae.hu

Hegyi Dóri vendégénekesként (Belau, mïus) tette le névjegyét, majd 2017 óta Ohnody néven ad ki akusztikus és elektronikus hangokat, folkot és darkpopot ötvöző művészi popdalokat, amelyek eleinte angolul, majd magyarul szóltak spirituális és pszichológiai témákról. Ohnody szabályokat magáról ledobó éneklési és kiejtési stílusa összetéveszthetetlenül egyedi, szabad folyású szövegvilágában személyes szűrőn át is univerzális témák jelennek meg, ösztönös előadása pedig érzelmeket vált ki a hallgatóból. Mindezt támogatja a projekt lemezborítón, klipekben, játékosan teátrális koncerten érvényesülő erős vizualitása is. A 2021-ben megjelenő nagylemez az első anyaghoz hasonlóan konceptkeretben születik, csak míg a bemutatkozás a szerelem hét stációját mutatta be, addig a folytatás a verbális kommunikáció korlátairól szól, arról, hogy a tiszta érzelmeket mennyire nehéz szavakba átültetni. Ehhez illik, hogy több dal is olyan nyelven íródott, melyet a szerző egyébként nem beszél. A koncert a két lemez anyagából húz dramaturgiai ívet, amelyet Jurák Bettina táncművész koreográfiája tesz teljessé.

Az előadás megtekinthető a Müpa honlapján és YouTube-csatornáján.

Négyzetes kép a leadben: Facebook.com/ohnody © Földi Ádám

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

art&design

az avantgárd lövészárkában
Révész György: Éjfélkor
avagy a 100 éve született, „ornitológus” Váci Mihályról
Az imposztor című előadás a Pesti Színházban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés