zene
A magyar klasszikus zene gazdagságára, régi és új értékeire, kis és nagy mestereire, változatosságára és félreismerhetetlen ismertetőjegyeire büszkének lennünk korántsem valamiféle szűk látókörű nacionalizmus. Éppen ellenkezőleg, hiszen a magunk muzsikáját, XIX., XX. és XXI. századi komponistáink alkotásait az európai kultúra s egyáltalán: a világ komolyzenéjének egyetemes közegében leljük fel. Ahhoz mérjük és abban helyezhetjük el a magyar zeneirodalom termését: akkor is, ha a kultúrhéroszi működését vállaltan itthonra korlátozó Erkel Ferenc, s akkor is, ha a világhódító Liszt Ferenc műveiről van szó.
A Kocsis Zoltán születésnapjára kitűzött, az ő emlékének ajánlott koncert műsorán a Zeneakadémia két alapítójának műveitől egészen a Zeneszerzés Tanszék mai vezetőjének, Fekete Gyulának vadonatúj kompozíciójáig ível majd a program az egykor Kocsis által vezetett zenekar, az NFZ és két nagy tehetségű fiatal muzsikus, a csellista Devich Gergely és a karmester Madaras Gergely előadásában.
A műsor Erkel, Ünnepi nyitány; Fekete Gyula, Szimfonikus fantázia; Bartók–Serly, Brácsaverseny (Serly Tibor átirata csellóra és zenekarra) művekkel indul, majd a szünet után Dohnányi, Szimfonikus percek; Kodály, Galántai táncok és Liszt, 2. magyar rapszódia darabjait szólaltatja meg a zenekar.
Közreműködik Devich Gergely (cselló), valamint a Nemzeti Filharmonikus Zenekar. Vezényel Madaras Gergely.
Az előadás online tekinthető meg május 30-án 19:30-tól a Zeneakadémia honlapján, Facebook-oldalán és YouTube-csatornáján.
Fotó: wikipedia - Stekovics Gáspár felvétele