bezár
 

színház

2021. 04. 29.
Tóth Krisztina darabja az online térben debütál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A pandémia elmúlt egy éve alatt szinte hozzászoktunk, hogy életünk jelentős részét az online térben éljük. Felhőben vezetjük a bevásárlólistát, Zoomon egyeztetjük a teendőket, Skype-on jelentkezünk be a szülői értekezletre, néha még a családi veszekedéseket is videóbeszélgetésben bonyolítjuk le, és közben azt mondogatjuk: „Jó, hogy legalább ez van, nade azért nem ugyanaz…” Feszülten várjuk, hogy az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba, ám addig is részesei lehetünk egy-egy különleges, kifejezetten a jelenlegi helyzet szülte előadásnak. Ilyen a hagyományos színházi kereteket újszerűen szétfeszítő Denevér, amelyet Tóth Krisztina két színészre és egy vetítővászonra írt.

Adott egy maroknyi lelkes csapat, akik mernek merészet álmodni, és megpróbálják kihozni a jelenlegi körülményekből a legjobbat. Cseicsner Otília dramaturg, Melkvi Bea színésznő és Dicső Dániel rendező egy olyan darabot szeretett volna színre vinni, amely eleve több platformon előadható, így kiválóan illeszkedik a járványhelyzethez, de később akár élő színházi keretek között is bemutatható. Így esett a választásuk hazánk egyik legsikeresebb irodalmi alkotója, Tóth Krisztina költő, író, műfordító színdarabjára, amelynek fókuszában egy óvodai „bűncselekmény” áll. „Az öltözőből nyom nélkül eltűnő gumidenevér rejtélyét megfejteni igyekvő szülők – ahogyan az ilyenkor lenni szokott – rögtön gyanakodni és acsarkodni kezdenek, a konfliktusaik mentén pedig egy ízig-vérig közép-európai abszurd bontakozik ki. Ebben a sztoriban reményeink szerint mindenki találhat bosszantóan ismerős elemeket, szúrós humort és fajsúlyos dilemmákat”- monda az előadás rendezője, Dicső Dániel. A történet végül fordulatos krimivé dagad, amely során a nézők nemcsak bepillanthatnak a főszereplő képzeletébe és emlékeibe, de egy esendő anya szemszögéből figyelhetik meg az egymás iránti figyelem és felelősség hiánya által okozott sérüléseket. A darab voltaképpen egy virtuális családállítás távoli asszociációjaként is felfogható, hiszen a hat karaktert összesen ketten, Melkvi Bea és Karalyos Gábor keltik életre – teret engedve ezzel a bravúros színészi alakításoknak. A látványért kaposvári Rippl-Rónai Művészeti Intézet három végzőse, Kiss Donatella, Nyári Virág és Urbancsek Adél felel, míg a muzsikáról a számos film, színházi- és táncprodukció zenéjét is jegyző Márkos Albert és Bolcsó Bálint gondoskodik.   

Szkéné színház

Noha az előadást a világjárvány okozta bezártság hívta életre, fontos megjegyezni, annak témája nem köthető a koronavírushoz, formai szempontból pedig többet vállal, mint egy egyszerű színházi közvetítés, ugyanis annak köszönhetően, hogy eleve a kamerának játszanak a színészek, sokkal inkább egy 21. századra optimalizált tévéjátékot tudnak létrehozni az alkotók.

A próbák a szereplők és az alkotók egészségét maximálisan szem előtt tartva, de gőzerővel zajlanak, a végeredményt pedig a május 12-ei online premier napjától láthatják a nézők az online.jegy.hu oldalon.

Az INFOMARK Kft. és az Óbudai Kulturális Központ/3K produkciója az NKA és az MMA támogatásával jön létre.

Tóth Krisztina: Denevér

ősbemutató

Eltűnik egy gumidenevér az óvodai öltözőből, mire a szülők előbb gyanakodni, majd gyűlölködni kezdenek – mindezt személyes kontaktusok nélkül, leginkább a virtuális térben kommunikálva egymással. Miközben jelenetről jelenetre szembesülünk a leghétköznapibb jelenünkkel, sok humorral és még több keserűséggel, az óvodai konfliktusból egy kelet-közép-európai, fekete humorú abszurd kerekedik ki, valódi tragédiával a háttérben. 
Tóth Krisztina két színészre és egy vetítővászonra írta meg hatszereplős darabját. Az alkotócsapat (Cseicsner Otília, Melkvi Bea, Dicső Dániel) olyan művet keresett, amely eleve több platformon (élő színház, videó) játszódik. Reményeik szerint az előadás online változata egyenrangú alternatívája az élő színháznak.

Anya, Óvónő, Pszichológusnő, Hang: MELKVI BEA 

Apa, Rendőr: KARALYOS GÁBOR

Látvány: KISS DONATELLA, NYÁRI VIRÁG, URBANCSEK ADÉL 

Video: KIEFER TIBOR 

Zene: BOLCSÓ BÁLINT, MÁRKOS ALBERT

Asszisztens: DICSŐ DORKA 

Dramaturg: CSEICSNER OTÍLIA 

Rendező: DICSŐ DÁNIEL

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Asher Kravitz: A Zsidó Kutya a Spinoza Színházban
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
színház

Az ÖrkényKÖZ 1,5 ezrelék bemutatójáról

Más művészeti ágakról

Fekete István Lutrájáról
Prae Kiadói nap Pécsett
Dan Schoenbrun: Ragyogj TV, ragyogj!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés