zene
Horváth Zsolt 2003 óta, megszakítások nélkül tölti be igazgatói posztját a zenekar élén, s jelenlegi - öt évre szóló - megbízatása június 30-án járt volna le. A januárban meghirdetett vezetői pályázatra egyedüliként jelentkezett.
Horváth Zsoltot az önkormányzat képviselő-testületének feladat- és hatáskörét a veszélyhelyzet ideje alatt gyakorló polgármester, Péterffy Attila (Mindenki Pécsért Egyesület) nevezte ki újabb öt évre, miután a közgyűlést helyettesítő online konzultáción a képviselők többsége is támogatta pályázatát.
A pécsi közgyűlés - tavaly ősszel megalakult - javaslattevő és döntéseket támogató szerveként működő művészeti tanács szintén támogatta a kinevezést, vezetője, Ágoston Zoltán szerint Horváth Zsolttal "biztosítható a zenekar töretlen fejlődése".
A Bécsi Zeneakadémián és a Pécsi Tudományegyetemen végzett trombitaművész-közgazdász kinevezésével kapcsolatban idézték Bognár Szilvia, kulturális területért felelős pécsi alpolgármestert is, aki úgy vélekedett: az igazgató munkájának köszönhetően a PFZ mára országos és nemzetközi szinten is kiemelkedő zenei együttessé vált.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az igazgató eddigi munkája során számos innovatív elképzelést valósított meg, elindította a zenekar közönségnevelő programját, tudatosan megtervezett marketing és kommunikációs tevékenységet folytatott, valamint sokrétű partnerkapcsolati hálót épített ki szakmai, gazdasági, oktatási, illetve egyházi partnerekkel egyaránt.
Bognár Szilvia Kiemelte: Horváth Zsolt pályázatában számos területet felölelő szakmai tervei, a szakmai utánpótlás nevelés, az online térben való erőteljesebb jelenlét, a partnerkapcsolatok megőrzése és fejlesztése innovatív és előremutató választ kínálnak a jövő kihívásaira, amellyel továbbra is sikeresen folytatódhat a Pannon Filharmonikusok márkaépítése.
A négyzetes kép forrása: pfz.hu