bezár
 

zene

2021. 04. 22.
Strauss és Kocsis: a Müpa dokumentumfilmje
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Strauss és Kocsis: a Müpa dokumentumfilmje Április 23-án 18 órától tekinthető meg a Müpa dokumentumfilmje, amelyben Richard Strauss operái hangzanak el Kocsis Zoltán vezényletével – közölte a mupa.hu.

Kocsis Zoltán tudatosan, tervszerűen foglalkozott teljes zeneszerzői életművek bemutatásával. Richard Strauss szimfonikus költeményeinek interpretációja során felfedezte az operakomponista Strauss felbecsülhetetlen remekeit, így kezdett bele egy nagyszabású sorozatba, amelyben arra vállalkozott, hogy a Nemzeti Filharmonikusok és a Müpa közös megvalósításában a mester Magyarországon még nem játszott, vagy ritkán hallható színpadi műveit dramatikus előadás keretében sorban bemutatja. Így került színre a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében 2011-ben a Capriccio, 2013-ban A hallgatag asszony, 2014-ben a József-legenda. Ezeket követte 2015 őszén az a két rendkívüli alkotás, melyeket a szerző egymást követően komponált és együtt tervezett bemutatni. A közös bemutatóra vészterhes időszakban, 1938-ban került sor a Drezdai Semperoperben.

prae.hu

Ez a film egyik utolsó dokumentuma annak a páratlan tudásnak és lényeglátásnak, amellyel Kocsis Zoltán minden alkotáshoz és a világ dolgaihoz közeledett. Ő és Némedi Csaba elemzi a két mű keletkezésének körülményeit, tartalmi, történeti, kompozíciós kérdéseit. A béke napja a harmincéves háború utolsó napját megidéző, a háború erkölcsi és humánus kérdéseit feszegető, békét óhajtó monumentális kórusopera, és a mitológiai témát megjelenítő Daphné, a bukolikus tragédia, amely az emberi és az isteni világot szembesíti egymással, minden összefüggésében feltárul és értelmet nyer az ő közvetítésükkel.

Kocsis Zoltán tervei szerint a Strauss-sorozatban következett volna a Guntram, a Feuersnot, az Intermezzo és az Egyiptomi Heléna, de ezek megvalósulását örökre megpecsételte a sors, 2016. november 6-án bekövetkezett halála.

Az előadás megtekinthető a Müpa honlapján és YouTube-csatornáján. 

Négyzetes kép a leadben: filharmonikusok.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Platon Karataev: Napkötöző
Világsztárok a Budapest Jazz Clubban: Oz Noy Trio
Nils Frahm: Day

Más művészeti ágakról

Gyerek- és kamasz perspektíva a magyar irodalomban
avagy a 100 éve született, „ornitológus” Váci Mihályról
Az imposztor című előadás a Pesti Színházban
Parasztopera az SZFE-n


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés