PRAE.HU: Mit jelent neked a természet? Fel tudod idézni, hogyan vált ennyire meghatározó fogalommá számodra?

Szolnokon, kertes házban nőttem fel, és bár iszonyúan vágytam rá, elég nagy sokk volt számomra a fővárosba költözés. Valahogy akkor tudatosult bennem, hogy milyen életterekben töltjük az időnket, s a tinédzserkori környezetemhez és szocializációmhoz képest mennyire más az, amibe kerültem. Nagyon hiányzott a természeti környezetben átélt és megszokott érzés, kapcsolat, hiszen úgy nőttem fel, hogy kertben rohangáltam a káposztalepkék után.

Egy másik, kifejezetten emlékezetes ál-természetélmény számomra az volt, amikor a 2011-es Velencei Biennálén jártam, ahol láttam egy James Turrell installációt. Zárt térben a színváltós fény gyakorlatilag megszüntette a falakat, és különös atmoszférát képzett. Így indult az, hogy a természetnek a megjelenítésével foglalkozzak, azt az érzést, állapotot, jelenre fókuszált létet akartam megjeleníteni, amit James Turrellnél is tapasztaltam. Ekkoriban inkább fenomenológiai irányból közelítettem a természet témaköréhez.

Később, ahogy telt az idő, politikailag is egyre tudatosabbá váltam, elkezdtem utána olvasni dolgoknak. Egyre hangsúlyosabbá vált az ökológiai és klímaválság különféle jelenléte, amihez pedig bekapcsolódott az antropocén diskurzusa. Ez felüdülés volt, mert összevonta a természettel való foglalkozást a politikai tudatossággal. Annak ellenére természetesen, hogy az antropocén, mint fogalom ebből a szempontból kritizálható, mert politikailag mégsem elég tudatos.

PRAE.HU: Mit jelöl a te olvasatodban az antropocén, esetleg mást használnál helyette?

Az antropocén meghatározást 2008-ban a Londoni Földtani Társasághoz terjesztették elő geológusok, hogy létrehozzák az új földtani korszak elnevezését. Tehát ez egy természettudományos irányból jövő kezdeményezés azzal a céllal, hogy igenis ismerjük el, olyan korban élünk, ahol az ember a legmeghatározóbb tényező a földi ökoszisztémáknak az alakításában, hiszen még a kőzetrétegekre is hatással van. És mivel a képzőművészet nagyon nyitott minden új elméletre, gyorsan fölkapottá vált a természetátalakítás, mint téma, aztán szerintem elég hamar tovább is állt a kortárs művészet másfajta trendekre.

Mára az antropocénnak több különféle kritikája megjelent. Ilyen terminus például a kapitalocén, ezt én is jobban szeretem használni. Míg az antropocén azt mondja, hogy az ember a legmeghatározóbb ökológiai tényező, addig látni kell azt, hogy mind világszinten, mind helyileg is nagyon különböző társadalmi csoportok vannak, eltérő hozzáféréssel és hatalommal. Tehát az, hogy minden ember egyformán felelős lenne például a klímaválság kialakulásáért, az nagyon leegyszerűsítő kapitalista érvelés.

Süveges Rita: Mellette minden puszta gyom kiállítás enteriőr; 2021 © Az INDA Galéria jóvoltából

PRAE.HU: Szerinted van még a természetnek helye egyáltalán ma a tájban, vagy az ember végképp a táblaszegélyre – esetleg éppen azon kívülre – szorította az élővilágot?

Akkoriban, amikor elkezdtem a természet vizsgálatával foglalkozni, azon gondolkodtam, hogy az egymás mellé ültetett fákat vajon miért hívjuk erdőnek. Még akkor is természetnek nevezhető ez a tájfajta, ha négyzetrácsban vannak a fák? Ez nyilván egy vicc. Az erdő nem attól erdő, hogy fák vannak benne, hanem attól a sajátos élővilág-rendszertől, amely viszonylagos fajgazdagságban és stabilitásban van ahhoz képest, amikor idegen honos fák négyzetrácsban nőnek egymás mellett 15 évig, hogy tüzelő legyen belőlük.

Valójában a filozófusok és az ökológusok is máshogy szemlélik a természet kérdését, ami attól is függ, hogy ki milyen területen és milyen paradigmában gondolkodik. Talán a legrégebbi példa a mezőgazdaság esete, ami a természetnek egy több ezeréves átalakítási folyamata, amely során kiválasztottak bizonyos növényfajokat, hogy ezeket tenyészteni kell, míg másokat nem.

Azóta létrehoztuk a saját technológiai civilizációnkat, és valamilyen szinten ezáltal tudunk befolyásolni egy-két dolgot – akár ellenállni a természet erőinek. Viszont jött az ökológiai és klímaválság arcon csapása, és bármit is csinálunk, még ha elutazunk a Marsra egy Teslával, akkor is mi ennek a földi ökoszisztémának a hatása alatt állunk, annak szerves részét képezzük. Azt kell még felismernünk, hogy ahogyan a természettel bánunk, attól nem választhatók külön a társadalmi problémák, mind-mind analógiába hozhatók.

Sokan megpróbálják feloldani azt a kettősséget, amely szerint vagyunk mi, az emberek és minden rajtunk kívül álló a természet. Donna Haraway[1] ezt a dichotómiát például »natureculture-nek« hívja. Én is abban hiszek, hogy a földi élet résztvevői közötti kapcsolatot kellene megteremteni inkább, ahelyett, hogy elválasztjuk őket egymástól.

PRAE.HU: Munkáid fókuszában is ez az ember által szigorúan rendezett, kapitalocén táj áll. Milyen munkafolyamatok előzik meg a műalkotásaid létrejöttét?

Sok ökológiai szöveget olvasok, de szerintem ez a téma eleve interdiszciplináris vagy transzdiszciplináris megközelítéseket hoz magával. Sokszor évekig dédelgetek egy ötletet, és idővel általában felgyűlik egy lazán kapcsolódó tudásanyag, amit kutatással rendszerezek, és ez adja egy sorozat vagy kiállítás alapját. Így történt ez a mezőgazdasággal is, amelynek választásában  szintén van egy erős elköteleződés. Hiszen ez egy nagyon fontos és nem egy szexi téma, nem olyan, amivel egy művész népszerű lesz.

A mostani kiállítás anyaga az előző kiállításomból indult ki, ahol a fosszilis üzemanyagoknak történeti elemeit tártam fel. Ebből jött az, hogy energianövényekkel foglalkozzak. Édesapámnak faiskolája van, talán emiatt éreztem magamhoz ennyire közel a mezőgazdaság témáját. Az előzetes ismereteim és megérzéseim alapján kutattam tovább, hogy olyan pillanatokat tárjak fel ebből a lassú és nehezen befogadható történetből, amik rá tudnak mutatni a problémák összetettségére. Hiszen ha hangosan is kimondjuk, látszik, mennyire furcsa, hogy azért termesztünk növényeket, hogy aztán majd később üzemanyag legyen belőlük az autónkba. A Föld területének lakható felén mezőgazdálkodás folyik, így nem mindegy, hogy hogyan zajlik, hiszen az egyik legnagyobb tájalakító erő.

Süveges Rita: Mellette minden puszta gyom kiállítás enteriőr; 2021 © Az INDA Galéria jóvoltából

PRAE.HU: A kiállításon szereplő legújabb munkáidban a kék szín dominál, illetve az utolsó teremben egy rideg, mesterséges kék fény is világít. Mit fejez ki számodra ez a szín, avagy mit fejezel ki vele?

A munkáimban több dologra utal a kék szín, ez egy visszatérő motívum. A világító képernyők kékjét próbálom előállítani, ami festékekkel igen nehéz feladat. A szín ugyanis csak a fény által látható, ám anyagi minőségében, a festékben valósul meg igazán – e kettőnek a határát szeretném elmosni.

Ugyanakkor a kék számomra a technológiának, a technológiai optimizmusnak a szimbóluma. Ahhoz a modernista elképzeléshez társítom, amely szerint a technológiáknak folyamatos fejlesztésére van szükség, hogy ezek hajtsák a növekedést a gazdaságban, amely idővel mindenki számára elhozza a jólétet. Nyilván ebben vannak nagyon jó dolgok, viszont a klímaválság itt is megmutatja, hogy ez egy hamis belenyugvás, hiszen  a technológia önmagában nem oldja meg a problémáinkat anélkül, hogy az életmódunkon változtatnánk. A világ gondjainak megjavítását az emberek ráhagyják az ipari szereplők profitérdekelt fejlesztéseire, miközben nekik is fel kellene ismerni ezeket a problémákat, és aszerint változtatniuk. Ezzel az alapgondolattal és az ezt szimbolizáló kék színnel kötöm össze a kiállítás különböző tereit és az alkotásokat, amelyek léptékükben és minőségükben elég mások.

Illetve a kék szín még arra is utal, hogy a kiállításon szereplő növényábrázolások alapját 3D növénymodellek adták. Ezzel szintén rá akartam egy kicsit játszani arra, hogy a jelenlegi termesztési kultúra mennyire (nem) változatos és diverz ahhoz képest, mint mondjuk egy darab 3D-s napraforgóval teleszórt virtuális mező. Persze, az is érdekes, ahogy a szoftvereken belül ki lehet emelni egyedi motívumokat és azokat sokszorosítani, illetve egy gombnyomással meg lehet változtatni a dolgok anyagát. Itt van ez a napraforgó modell, legyen belőle üvegvirág, vagy esetleg rozsdás vas? Ezzel a kiállítás tereiben is eljátszottam a földre dobott kék műanyag napraforgókkal, amelyek ugyanolyan sorozatgyártott termékek, mint a monokultúrás növények.

PRAE.HU: A haszonnövények mellett olyan, az ökológiával, agrárgazdasággal összefüggésben használt fogalmak is láthatók, mint például a bio- és a kék forradalom, a BIG OIL vagy a NBS (nature-based solutions). Miért pont ezeket választottad és társítottad a növényekhez?

A korábban említett techno-optimizmusnak az is része, hogy a technológiát megpróbálják eladni megoldásként, semlegesen, mindezt „zöld forradalom” címszó alatt. A második világháború után kezdtek el amerikai mezőgazdasági fejlesztéseket – például műtrágyázás, növényvédelem – exportálni a fejlődő országokba, ahol ezzel tényleg elő tudtak állítani olyan mennyiségű élelmiszert, ami abban a pillanatban segített az ország élelmezésében, csökkentve az éhínséget. De közben átalakította a tulajdonosi struktúrákat, tönkretette a kistermelőket, ezzel társadalmilag ellentmondásos hatást értek el. Mégis zöld forradalomnak hívták és úgy tüntették fel, mintha ez javítaná meg a világot. Hasonló fejlesztések kisebb volumenben ma is vannak, például a bioforradalom vagy az NBS, azaz a természet alapú megoldások.

Ugyanakkor a kutatások szerint az az energia, amit pluszban termelünk ezekkel a fenntartható megoldásokkal, nem csökkenti a káros (fosszilis) energiahasználatot, hanem csak hozzáadódik a fogyasztáshoz. Ezeket az ellentmondásokat akartam felmutatni a sorozatban. A szürke táblák pedig onnan jöttek, hogy egyszer elment mellettem egy drága autó, aminek az elején szép króm betűkkel díszelgett a „diesel” felirat, és egy nagyon ápolt nő vezette. Mindenki tudja, hogy az az üzemanyag típus a legkárosabb, és hogy csaltak a gyárak a mérésekkel stb. Olyan volt, mintha büszkén, ékszerként viselte volna a nő, hogy az ő autója bizony diesel!

Süveges Rita: Napraforgó - NBS, akril, rétegelt lemez, 25 x 50 cm, 2020 © Fotó: Simon Zsuzsanna

PRAE.HU: Mit gondolsz, ösztönözheti az embereket akár általánosan a kortárs művészetben, akár konkrétan a te művészetedben megjelenő ökokritikai gondolkodásmód a természethez és az anyagi kultúrához fűződő viszonyuk újragondolására?

Nehéz lenne aktivizmusnak hívni, hogy festményeket rakok egy falra, ezért nem is szeretném annak nevezni. Azt gondolnánk, hogy az ökológiával kapcsolatos információk közismertek, de úgy látom, hogy nem. Érdekes, hogy csak 2019-ben történt meg az áttörés Magyarországon, amikor a média valóban elkezdett a klímaválságról és ökológiai problémákról, azok összefüggéseiről írni, mégsem tapasztalok nagy előrelépést. Persze mára számos olyan podcast hallgatható, ahol a különböző kutatókkal való beszélgetésekkor a közérthetőségre törekednek, például az MTA podcastját, vagy a Zöld Egyenlőséget mindenkinek ajánlom, mert egyaránt izgalmasak és közérthetők. Ezek a problémák nagyon összetettek, emiatt laikusként nehéz eligazodni bennük. Viszont, ha valaki nyitott és kíváncsi, akkor el tud kezdeni információkat összeszedni. Én sem vagyok szakértő, mégis rengeteg ismeretet gyűjtök ezzel kapcsolatban, és bízom benne, hogy segítek a munkáimmal az eligazodásban. Például, amikor négy éve az artportal.hu-n nyilatkoztam a négyzetrácsba ültetett fákról, azóta több tematizáló cikk jelent meg az erdő kérdéséről a köznapi sajtóban is. Tehát akár a saját közönségem, akár a kortárs magyar képzőművészet közönsége talán így jobban megismerik ezeket témákat.

Nyilván ahhoz, hogy valakit ez a téma mélységeiben érdekeljen, kell egy érzékenység, de egzisztenciális biztonság is, emellett természetesen időre, energiára is szükség van. Valamilyen szinten privilegizált, hogy valaki a felsoroltakhoz hozzá tudjon férni. Az xtro realm gyakorlatában megtalálható egy célzottan közösségi aspektus, mivel pont azon dolgozunk, hogy ezeket az ügyeket közösségileg tudjuk párbeszédbe hozni, megbeszélni különböző területekről érkező szakemberekkel.

PRAE.HU: Milyen tendenciákat látsz a kortárs hazai vagy nemzetközi művészetben az antropocén és ökokritikai irányvonalakat illetően?

Igazából rengeteg olyan rendezvény, kiállítás és program van már jó pár éve, ahol például arra fókuszálnak, hogy ezt a transzdiszciplináris hálózatot létrehozzák. Ez úgy működik, hogy egy tanácsot hoznak létre, ahol  művészek és természettudósok, kutatók dolgoznak együtt, egyenrangú félként egy közös projekten. Az intézmények szerencsére egyre kevésbé tartanak ellen ezeknek a témáknak. Bár a művészek sok esetben foglalkoznak ezekkel az irányvonalakkal, mégis előfordulhat, hogy nem tudunk róluk, mert helyi szinten ragadnak le a törekvések, és saját határaikon belül maradnak. Viszont azt sem szabad elfelejteni, hogy a képzőművészetben van egy piacvezérelt felosztás is. Például a kiállításon nekem is van egy képem, ahol napraforgókon poloskák üldögélnek, 9 mezei poloska faj és egy bodobács. Tudtam, hogy ez egy eladhatatlan kép lesz, mert senki nem akarja otthon a poloskákat nézegetni. Azért ennek van ellentartó ereje.

Süveges Rita: Mezei poloskák a napraforgóban, akril,vászon, 100 x 100 cm, 2021 © Fotó: Simon Zsuzsanna

PRAE.HU: Tagja vagy a xtro realm kollektívának, az elmúlt években szerveztetek olvasóköröket, kiállításokat, terepgyakorlatokat, 2019-ben megjelent az Extrodaesia című kötetetek, tavaly pedig a tranzitblog felületén tettétek közzé a Klímaképzelet Readert is. Milyen projekt várható a közeljövőben tőletek?

Most egyelőre minden erőnkkel az OFF-Biennálés ACLIM! - Klímaképzeleti Ügynökség! kiállításra koncentrálunk, és még nem látjuk, mi lesz utána. A járványügyi halasztás miatt több mint két és fél éve dolgozunk rajta, úgyhogy a következő hónapban lesz a legsűrűbb ez a folyamat. Bár a kiállítás egy része az online térben fog megvalósulni – gondolok itt értelemszerűen a vetítésekre, kísérő programokra –, viszont magát a kiállítást akkor is megépítjük, ha egyelőre nem lesz látogatható. Természetesen az elmúlt egy év, ha nem is tematikailag, de abból a szempontból változtatott a projektünkön, hogy tavaly sokkal ambiciózusabb terveink voltak mindenről. Ugyanakkor a járványhelyzetnek köszönhetően fenntarthatóbban szervezzük a működésünket és az egész projektet, ami a megkereséseknek és a proaktivitásunknak köszönhetően képes volt folyamatosan nőni.

PRAE.HU: Az xtro-n kívül min dolgozol most?

AZ ACLIM! kiállításra új médiumban dolgozom, kerámiákat készítek. Macerás a valóságban 3D-s, súlyos tárgyakat csinálni, ugyanakkor nagyon izgalmas is. Viszont azon is rajta vagyok, hogy még jobban beépítsem a CGI (computer generated imagery) használatát a munkáimba.

Süveges Rita Mellette minden puszta gyom kiállítása 2021. február 17. és 2021. április 18. között volt látható az INDA Galériában. Bár a kiállítás személyesen már nem elérhető, de virtuális formában ezen a linken megtekinthető.

Fotók: A reprodukciók Simon Zsuzsanna felvételei,
enteriőr fotók az INDA Galéria jóvoltából. 

Fejléckép: Süveges Rita: „Mellette minden puszta gyom” kiállítás enteriőr; Fotó: Az INDA Galéria jóvoltából. Négyzetes kép: Süveges Rita: Robotméh, akril, vászon, 150 x 150 cm, 2021. Kép a főoldalon: Süveges Rita: „Mellette minden puszta gyom” kiállítás enteriőr; Fotó: Az INDA Galéria jóvoltából. Facebook kép: Süveges Rita: Napraforgó - NBS, akril, rétegelt lemez, 25 x 50 cm, 2020; Fotó: Simon Zsuzsanna.

[1] Donna J. Haraway: The Companion Species Manifesto: Dogs, People, and Significant Otherness. Prickly Paradigm Press, Chicago, 2003.