bezár
 

zene

2021. 04. 10.
Elindult a jelentkezés az Artisjus nemzetközi dalszerző táborába
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Elindult a jelentkezés az Artisjus nemzetközi dalszerző táborába Az Artisjus idén is megrendezi nemzetközi Songwriting Campjét egy tapasztalt csapattal: a Zeneszöveg.hu szervezésében ez lesz immár a negyedik dalszerző tábor Magyarországon. Jelentkezni április 14. éjfélig lehet  – közölte az Artisjus. 

Az Artisjus idén is megrendezi szokásos Songwriting Campjét a járványhelyzetnek megfelelő óvintézkedésekkel. A táborban minden résztvevőnek biztosítanak közös dalszerzési lehetőséget külföldi és hazai művészekkel, többnapos alkotómunkát inspiráló társaságban és nyugodt környezetben, illetve új kapcsolatok építését. A résztvevők (zeneszerzők, szövegírók, producerek) naponta változó felállásban egy-egy újabb dalt fognak megírni, háromfős csapatokban.

prae.hu

A jelentkezés feltételei közé tartozik az angol nyelvtudás, hiszen a csapatbeosztásban külföldi szerzővel, producerrel is kell majd együtt alkotni. Elsősorban tehetséges feltörekvő vagy már befutott dalszerzők jelentkezését várják a szervezők. A kiválasztott résztvevőkkel szerződés készül, mely tartalmazni fogja a fenti feltételeket, beleértve a járványhelyzetre vonatkozó vállalásokat.

A táborban ingyenes a részvétel, a szállást, ellátást, eszközöket és a Covid-teszteket az Artisjus fedezi, az útiköltséget azonban nem tudják megtéríteni a szervezők. A résztvevők kiválasztását az Artisjus szerzőkből és zeneműkiadókból álló vezetősége végzi.

A táborra május 18-22-én kerül sor a budapesti Petneházy Club Hotelben. További információért látogasson el ide, jelentkezni pedig itt lehet. 

Négyzetes kép a leadben: songwriting.hu

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Hari Drama és Nagy Emma Quintet koncert a Várkert bazárban
Kurt Rosenwinkel The Next Step Band (Live at Smalls, 1996) júliusban megjelent albuma és a Magyar Zene Házában októberben tartandó koncertje tükrében
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről

Más művészeti ágakról

A Nyílt tárgyalás című előadás a Katona József Színházban
Révész György: Éjfélkor
Évzáró buli a HaikuBárban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés