bezár
 

zene

2021. 04. 04.
Rendkívüli támogatást kapott a 100 Tagú Cigányzenekar
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Rendkívüli támogatást kapott a 100 Tagú Cigányzenekar Rendkívüli támogatást kapott a 100 Tagú Cigányzenekar – jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi). A 100 Tagú Cigányzenekar egyedi, magyar értéket képvisel, az emberi erőforrások minisztere 30 millió forint rendkívüli támogatást adott a zenekar számára – írták.  

A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar számos hazai és nemzetközi elismeréssel rendelkezik. 1985-ben alakult meg, immár 36. éve működik. Hagyományőrző előadásaikkal bejárták az egész világot és a magyar cigányzene utánozhatatlan művészetével ismertették meg a zenekedvelőket.    

prae.hu

A koronavírus járvány ideje alatt a budapesti VII. kerületi ellenzéki polgármester elküldte a zenekart abból az épületből, ahol több mint egy évtizedig próbáltak és készültek az előadásokra. Ezt követően Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere elrendelte, hogy a zenekar számára egy méltó és végleges helyszínt biztosítson a kultúráért felelős államtitkárság. Ennek az épületnek a keresése zajlik jelenleg. Tovább nehezíti a zenekar helyzetét, hogy a járvány miatt a tavalyi évben kevés koncert megtartására volt lehetőségük.

Fotó: danubius.com

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Einstürzende Neubauten az Akváriumban
Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Beszélgetés Karosi Júlia jazz-énekessel

Más művészeti ágakról

Gyerek- és kamasz perspektíva a magyar irodalomban
art&design

keresztes zoltán underdogimages fotóalbumának bemutatója
Tudósítás a „Szaporodnak a jelek” című Esterházy-konferencia második napjáról
Parasztopera az SZFE-n


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés