zene
„Kézzelfogható őszinteség és intenzív érzelem” – írja a felvételről az Apple Music, amelynek kínálatában márciusban a legjobb tíz album közé került a Hallgató. A The Classic Review kritikusa pedig így ír: „valamennyi darab középpontjában a megemlékezés áll, annak többféle formájába betekintést nyerhetünk.”
A Zeneakadémián élőben felvett Hallgató egy megható album gyászról és transzcendenciáról Snétberger Ferenc és a Keller Kvartett (Keller András, Környei Zsófia, Homoki Gábor, Fenyő László) előadásában. A világhírű gitárművész és vonósnégyes játékát megörökítő lemezen olyan szerzők műveit hallhatjuk, mint maga Snétberger, Sosztakovics, John Dowland, vagy Samuel Barber. Annak ellenére, hogy Keller András és Snétberger Ferenc gyakran adtak közösen koncertet, a Hallgató a két művész közreműködésének első lemezen megörökített lenyomata.
Snétberger Ferenc és a Keller Kvartett, fotó: Kleb Attila
A lemez nyitányának címe Népem emlékére. Ezzel a mély fájdalmat megéneklő roma sirató műfajjal Snétberger egy gyerekkori emlékét idézi meg, nagyanyjától hallott, generációról generációra továbbadott temetési dallamot hív életre. De a Népem emlékére több, mint zenébe öntött fájdalom: egyszerre gyászos és örömteli, az ellenállás, kitartás és felszabadulás megünneplése.
A lemezen ezután Sosztakovics a világháború és fasizmus áldozatainak tiszteletére komponált 8. vonósnégyese következik a Keller Kvartett jellegzetesen energikus előadásában. Ezt John Dowland műveinek kifinomult feldolgozásai követik. A Keller Kvartett játékában Barber 11. vonósnégyesének Molto adagio ütemeiből az elvágyódás érzése szűrődik ki, a Your smile című darabban pedig a remény csillan meg Snétberger szólógitár-játékában. A lemezt záró Rhapsody 1-en Snétberger ragyogó zenei témáját értelmezi újra a gitár kísérte vonósnégyes, melyet a szerző eredetileg egy roma holokausztról szóló filmhez írt, így a lemez tematikája – a gyász és transzcendencia – teljes kört zár be.
A Hallgató az ECM Records gondozásában, az itthoni Hangvető terjésztésében, Kleb Attila fotóival jelent meg.
Négyzetes kép a leadben: ecmrecords.com, fotó: Kleb Attila