építészet
A budapesti Müpát is jegyző magyar építészek a harmadik fordulóban 10 irodát, köztük olyan világsztárokat előztek meg, mint a japán Sou Fujimoto Architects, a dán Henning Larsen Architects vagy a brit Heatherwick Studio, a végső győzelemért pedig többek közt Zaha Hadid építészirodájával szálltak versenybe. A kiíró várhatóan jövő év elején hirdeti ki, hogy kinek a tervei alapján épülhet meg a 80 milliárd forint beruházási költségű, 53 ezer négyzetméteres – Müpa léptékű –Nemzetközi Előadóművészeti Központ.
„Világsztár építészirodákkal versenyezni a világ legnagyobb piacán magyar tervező számára egészen felemelő siker, és egyben bizonyítéka annak, hogy a magyar építészeknek van keresnivalójuk a nemzetközi porondon” – hangsúlyozta Zoboki Gábor. A ZDA alapító-igazgatója kiemelte, hogy míg korábban elsősorban budapesti munkáik segítették őket megbízáshoz Kínában, mára a Nanshan Kulturális Központnak és a sencseni Operaház pályázatán szerzett elismerésnek köszönhetően az iroda nevet szerzett magának a távol-keleti országban.
A pályázat harmadik és negyedik fordulójába jutott épületek terveiről ezen az alábbi kínai weboldalon találnak tervrészleteket. A ZDA terve a harmadik a sorban.