zene
![Ezüstérmet kapott a Talamba New Yorkban](data/_cache/2020-11-09/82504086_2797623503629849_2011511958435528704_n_37695_220x220.jpg)
A világ minden tájáról beérkezett, több száz produkciót a zsűri zongora, vonósok, ének, fúvósok és kamarazenekar kategóriában bírálta el, az elismerések között szerepelt CD-felvétel, mesterkurzus és koncertezési lehetőség is a rangos Carnegie Hallban. A Talamba a különdíjasok közé került a kamarazenekarok között.
A zenekar tájékoztatása szerint a Talambát az előadás kiemelkedő zeneisége, a művek egyedi, sajátos értelmezése, magas technikai felkészültség és a magas szakmai színvonal miatt ismerték el.
A Talamba Ütőegyüttesnek, amely tavaly ünnepelte huszadik születésnapját, mintegy háromszáz-négyszáz ütőhangszere van, repertoárjukban jól megfér egymás mellett a klasszikus muzsika, a tradicionális népzenék és a pop. A Talamba tagjai: Zombor Levente, V. Nagy Tamás, Grünvald László és Szitha Miklós. Az 1999-ben a Zeneakadémia tanulóiból alakult Talambának a kezdetektől fontos volt megmutatni, hogy nem csak a dob és a cintányér ütőhangszer.