bezár
 

építészet

2020. 10. 23.
Hova tűntek a könyvszereplők?
Csipes Antal, a MOME volt oktatójának könyvbemutatója
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Október 16-án délután néhány napja megjelent könyvét mutatta be Csipes Antal a FUGA - Budapest Építészeti Központban. Az idén 140 éves MOME  történetéről mesélő könyv jelentőségét szerzője szerint az egyetem vezetősége alábecsüli.   

Ahogy a szürkére árnyalt októberi ég, úgy a tanszéken hosszú éveken át tanító Csipes Antal hangulata is a felhők fészke. A grafikusként végzett szerzőhöz hasonlóan a már eddig megjelent kötetei mellett harmadikként publikált A tanodától az egyetemig… című műve sokszínű, felöleli a faragászati tanodának induló, majd az országosan legvonzóbb művészeti egyetem fejlődéstörténetét. Diákjai körében tanár úrnak szólított Csipes maga is a MOME történelmének része, személyes élményei az egyetemi digitalizáció kezdetéig nyúlnak vissza. 

prae.hu

Fél órás beszélgetés a rendezvényt megelőzően, és a könyv lapjain feltámad a MOME múltja. Egy korai számítógépes munkát mutat nekem Csipes még ‘91-ből,  a rendszerváltás utáni válságos helyzetben még főiskola státuszú egyetem létszámcsökkentésre kényszerült, egyes szakok egybevonására is sor kerülhetett volna, ha a körülmények nem változnak meg időben. Ma már elképzelhetetlen, hogy a média design, a fotó és az animáció egybetartozik. Tragédia lett volna, ha ez történik - mondja a könyv szerzője.

A saját archívumából kiválogatott  illusztrációk, korabeli fényképek, 140 éve dokumentált munkák miatt izgalmas designtörténeti csemege az egyébként súlyos mű. Ránézésre sem egy Poket. Az archívum szintén méretes Csipes elmondása szerint, évekig tartó hosszas gyűjtés eredményeként létrejövő anyagot az Iparművészeti Múzeumnak tervezi adományozni.  

 Ez múzeumi anyag, nem szeretném, ha majd az Ecserin kószálna valahol. 

Egy jelenlévő barátja kritikus hangvételű kérdésére, hogy a könyv tematikája és az erre utaló 300 darabos példányszáma miatt a belsős köröknek készült-e, a szerző azt a választ adja, hogy nem, az utókornak. Elragadtató a könyvbemutató szokatlan látványterve, Csipes melletti szék támlájába a moderátor hiánya kapaszkodik, vele szemben az egyik diák angol agara sétálgat az üres sorok között. 

Csipes nagyot csalódott életművének fogadtatásán

Az öt éven át, saját finanszírozásból  készített könyv bemutatójáról a benne szereplők elmaradtak. Mintha egy életmű-film forgatókönyvét mellékszereplője írta volna, melynek premierjére még a rendezők – az egyetem vezetősége – sem jöttek el. 

nyomtat

Szerzők

-- Lénárt Flóra --


További írások a rovatból

építészet

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
építészet

Pesti Attilával az okosotthonok kérdéseit jártuk körbe
építészet

Beszámoló a 18. Velencei Építészeti Biennáléról
építészet

Interjú Monika Karczmarczykkal

Más művészeti ágakról

Schein Gábor Apa átváltozott című könyvéről (Pagony, 2024, Budapest)
A Kortárs novemberi számának bemutatójáról
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés