A 2020 őszén megjelenő kötetre immár kevésbé jellemző a posztmodern cinizmus, paródia és pasztiché, helyüket egy reflexívebb irónia, fokozott őszinteség és újfajta érzékenység vette át. Ezt az átalakult érzelmi struktúrát sokan kísérelték meg leírni, ezek közül a legintegratívabbnak a metamodernizmus javaslata bizonyult. Robin van den Akker és Timotheus Vermeulen szerint

A metamodern érzelmi struktúra a modern naivitás, elhivatottság és autenticizmus, valamint a posztmodern eltávolodás, irónia és dekonstrukció közötti oszcillációban tételeződik.

Mit jelenthet a hitelesség az azonnaliság és avulás korában? Hogyan kell viszonyulnom a környezetemhez a közösségi média és a fake news sűrűjében? Hogyan és mivé alakultak át emberi kapcsolataim? Mik a kilátásaim a túlnépesedett világban erdélyiként és kisebbségiként, nőként és férfiként? Mi az, amiért felelősséget kell vállalnom? Hogyan kell egyszerre lépést tartanom a világgal, döntéseket hoznom, és valamilyen módon viszonyulnom kultúrához, hagyományhoz, valláshoz, családhoz? Valóban közeleg a világvége? Ha igen, mi lesz utána? Ha meg nem, akkor mi jön még?

Ilyen és hasonló kérdések foglalkoztatják az (fiatal) erdélyi költőket, akik a legkülönbözőbb versnyelveken alkotnak a vallomásos költészettől a formai játékon át a poszt-apokaliptikus- és biopunk víziókig. A kisebbségi tapasztalaton túl – vagy épp abból adódóan – lírájukban érzékelhető továbbá egyfajta, "otthonról hozott" (poszt)irónia is, ami nem funkciója, hanem inkább előfeltétele versbeszédüknek.

Elsősorban a legfiatalabbak sorolhatók ide, akik az elmúlt években kezdtek publikálni, mint Gál Hunor, Gothár Tamás, György Alida, Juhász-Boylan Kincső, Kali Ágnes, Kemenes Henriette, Kulcsár Edmond, Mărcuțiu-Rácz Dóra, Ozsváth Zsuzsa, Sánta Miriám, Sárkány Tímea, Sztercey Szabolcs és Vass Csaba; majd azok, akik Mozdonytűz körül bukkantak fel, mint André Ferenc, Győrfi Kata, Kulcsár Árpád, Serestély Zalán, Székely Örs és Varga László Edgár; de itt a helyük azoknak az is, akik már jó ideje alkotnak, de mostanában új hangokon szólaltak meg, mint Benke András, Borbély András, Fischer Botond és Gondos Mária Magdolna; valamint a Meghajlás művészetében is helyet kapó Horváth Benji, Láng Orsolya és Visky Zsolt.

Az antológia teljes előszava itt olvasható.

Az alábbiakban a hamarosan megjelenő költészeti antológia verseiből olvashatnak rövid, ízelítő válogatást:

Visky Zsolt

Save!

Te a világba küldtél minket, Uram,

de mi inkább otthon ültünk a képernyőink előtt,

így aztán a világ jött el hozzánk

– képernyőinkre, otthonainkba –,

most meg nem tudjuk, hogy mi van,

vagyis én nem látom, mi van,

miből látnám, hogy mi van, hogy miért, s miért ennyi,

s mit tudom én, mit látnak ők, hogyha most szétnéznek innen,

milyen mikor egyszer csak idegen lesz minden – – –

honnan tudnám, milyen az: menekültnek lenni.

*

Olvasom, Uram, az emlékeztetőid,

de mondj valami pontosabbat, nem emlékszem, látod,

jövevény voltam Egyiptomban, persze,

mutathatnál valami beláthatóbb távot,

valamit, amire még emlékszik a testem,

hogy jövevény voltam, mondjuk Budapesten,

vagy lehetne bármi, Patarét, Berlin,

csillagos ég, Marianum, Mócok útja hetven,

emlékeztess, Uram, rá, mert látod, elfelejtem,

hogy magam is, én is, hogy jövevény voltam,

hogy voltam is, vagyok is, hogy özvegy is meg árva – – –

kiszolgáltatott – azt hiszem, ez a közös minta,

de miért beszélsz, Uram, róluk mindig együtt, mintha

a jövevény, özvegy és árva együtt járna,

a kedvenc hármasod, kézen fogva mennek

valami szép, bizonytalan napnyugat felé,

mutasd, Uram, jelét az ígéretednek,

mielőtt a három szented elfelejtené,

hogy igazságot szolgáltatsz neki,

hogy szereted őt, őrzöd őt és támogatod őt,

hogy kenyeret adsz neki és ruhát adsz neki,

hogy megítéled az őt megvetőt,

a te szavaid, Uram, ezek, kezdjél velük valamit,

s ha kévéjét az útjukban nem felejti senki,

ha olajfáink termését leverjük és összeszedjük,

és nem marad utánunk az égvilágon semmi,

szórd szét nekik kévéidet, olajfáid termését,

szórd szét nekünk, Uram, így emlékeztess rá,

hogy árva vagyok, özvegy és jövevény nálad,

ne légy, Uram, néma, könnyeim ha láttad,

szólalj meg valahogy, valahogy bárhogy,

hangoddal fedd el a hangom.

*

Hallom. Nem hallom. Hallom. Nem hallom.

Nem hallom, nem hallom, hallod, Uram, vallom

a szentek közösségét, szentjeidnek klubját,

de nem tudom, tudod-e, a szentjeid nem tudják,

hogy örökségül bírják a földet, melyen élnek,

szóljál nekik, Uram, ha már semmit sem remélnek,

szólj bele a sóhajokba, vajúdások sűrűjébe,

mert nem tudom, Uram, hogy ezt te mire véled,

de hallod, együtt sóhajtozik minden teremtményed,

együtt, mintha egyenként egymásra lenne

hangolva minden teremtményed teste,

a testből kifelé préselődő sóhaj,

ugyanaz a sóhaj,

ugyanaz a sóhaj,

a füvek sóhaja, a kutyák sóhaja,

a föld sóhaja, a tenger sóhaja,

a só sóhaja és a haj sóhaja,

a jövevény, özvegy és árva sóhaja,

a csillagok sóhaja és a félelemtől reszkető hatalmasságok sóhaja – – –

ki hangolja, Uram, ezt mind egyetlenegy szólamba,

kinek a hallása ilyen sóhajraszabott,

ennyi fülettépő sóhajt ki hallgat és jegyez fel,

egyetleneiként őrzi őket, egy se vesszen el,

hát szép munka, valahogy rád emlékeztet, Uram,

de mire megy ki, látod, itt senki nem ért semmit,

mi lesz majd a sóhajokkal, tárj fel, Uram, ennyit,

mi lesz, ha majd egyetlenegy akkorddá áll össze,

az lesz-e, hogy eljössz, mi lesz, Uram, jössz-e

még erre, eljössz-e, ha egyre

szorosabbra húzzuk függönyeinket,

leszel-e még nálunk jövevény, hogy befogadjunk,

noha tudod jól, hogy nem fogadnánk be,

leszel-e még mezítelen, hogy felöltöztessünk,

noha tudod jól, hogy nem öltöztetnénk fel,

leszel-e még beteg, hogy meglátogathassunk,

noha tudod jól, hogy nem látogatnánk meg,

leszel-e még börtönben, hogy elmenjünk hozzád,

noha tudod jól, hogy inkább ülnénk otthon,

vagy nem tudom, hogy mit csinálnánk, miért kell, Uram, folyton

készenlétben állni, figyelni, hogy éppen

ki lehet a legkisebb közülünk, és miért nem

feded inkább fel magad, vagy mutatod meg szimplán,

hogyan kell nézni, jelen lenni hogy kell,

kifelé magunkból figyelni hogy kell,

látni a világot és leülni mellé,

vele együtt sóhajtozva válni vele eggyé,

mondani valamit vagy nem mondani semmit,

van-e, Uram, szó, ami bármin is enyhít – – –

nem tudom, hogyan könyörögjek, nézd meg,

elvesztettem szavaimat, szavaim hűlt helye ringat,

könyörögjön, Uram, akkor helyettem a Lélek,

könyörögjön, ahogy tud, ahogy megígérted,

szavakba nem foglalható sóhajtásokkal,

én majd mormolom utána, hogy ámen,

mentem ahogy tudom, Ctrl-S, Ctrl-S,

nyomom a save-eket,

legyen végre ámen,

te jössz, Uram,

Ctrl-S

ámen

save!

Sárkány Tímea

ének

„Teremtek tájat magamnak. Szavakból

természetesen. Jó tartós szavakból.”

Hervay Gizella

kifordult belőlem az idő, levelekben mérem a napokat.

tépem egymás után, lassan befedik egész testem apró

szilvalevelek. milyen erdő ez, ahol még eltévedni sem

lehet. mintha húsomból nőnének a gyökerek, minden

levegővételen osztozunk, kékülnek a fák, megvastagodott

erekként törnek fel a sötétbe. van ez a táj, amely pont annyira

ismeretlen, mint anyajegyeim szórása, mindig meglep,

mégis tudom, hogy ott van.

hát beszéljünk alanyi líráról, amelynek egyre

ismeretlenebbé válik tárgya, minél többet van róla

szó, elvész a narratívákban, megcsináltam magam,

már megint megcsináltam, gyógyulásra mennyi idő

marad, most csak azért írok, hogy ne láthassam magam,

mert minden sor egy újabb réteget fed el belőlem,

megszámlálhatom az anyajegyeket, lejegyezhetem,

holnapra elvesznek a számok, a számadásokra nincs

elég memória, befele nyeli a bánat, soha nem akarok

erről beszélni, de csak erről tudok. menekülnek a vonatok,

kötöttségük az örökös magány, három város között bujkálnak,

önző vagy, és nem vallod be magadnak, nem találsz

nyugalmat sehol.

megbékülni három várossal nem lehet.

Gál Hunor

\ hús \

\ talpuk alatt lábszárig húzott földek. havonta

cserélték a gatyamadzagot, kicsiny földjük pedig kitermelt

magából minden holttestet. kínos csend volt, mikor egymás

mellett ülve hallgattak. lábuk alatt szétcsúszott tapintat.

próbáltak beszélni egymáshoz, de már csak álmukban

mesélték a folytatást. mint aszott szerzetes, kit

megkérdőjelez, elbizonytalanít egy maréknyi rózsafüzér. \

1.

a gerinc próbája

a törés.

az éjszakáké pedig a csend,

ha a fény reggel nem ér el testemig.

mert túl sötét van idebent,

mert éppen valaki felköti magát.

fejére szárad a leomló vakolat,

és éppen valahol megszületik valaki.

apró végtagok, szikék a húsban,

nincs megmentés,

nem lehet.

kocsmákban, kertekben, köldökzsinórokban.

Benke András

Óda a hét nővérhez

naponta megy fel a benzin ára

az ablakból látom bár ez nem az a kút

amit érdemes lenne figyelni

egyenesen arányos gondolom

mondjuk egy másik pumpával

vagy lépésekkel

egy makettasztalon mondjuk

legalábbis így képzelem

ha minek is

mert a buszjegy ára nem nőtt

mondjuk az ülés szélébe valaki belevéste

hogy game over

ha még nem is itt

pedig sokszor hitték már

de akkor fordult egyet megint

a szél járása mondjuk más ki az ablakon

ha volt neki

a többiek meg elhozták a füstöt

vagy ők maguk a füst

legalábbis azt mondják

és akkor meg is kapják az arcukba

hogy game over

go back motherfucker

ha hova is

a kutyákat pedig engedjétek el

ha nem harapnak lőjétek le mondják

élő adásban mutassátok

keresztülszúrt tenyereket és lábakat

mondjuk itt és most

ha még nem is

a pelyvát a búzától mondják

választás és osztás és osztódás

amelyik fennakad az a rossz

kóborló kegyelem

ha kinek is

mint kiégett formából az anyag

végül úgy

fogynak

el

Gondos Mária Magdolna

Dolly

éjszakánként a megcsalásra készülök,

megálmodok mindenkit,

akivel találkoztam,

akik váltakozva időről időre

mozdulatlanságba tagoltak.

valami éppoly mértékben tetszett bennük,

mint amennyire riasztott,

s rühelltem valami mást.

egy reggel lesz csak elviselhető,

amikor megérkezik

a tökéletes imposztor.

tudni fog mindent,

ismerni fog mindenkit,

akit én, beszélgetni fog veletek

és cigarettával kínál,

megnevettet, amint alkalma adódik,

és lépten-nyomon versekkel traktál.

addig én majd elleszek valahol,

mondjuk zsíros kenyeret eszem

szép vörös hagymakarikákkal,

mezítláb járok egy városban,

ahol senki sem ismer,

de mindenkinek van új cipője.

Címtelen föld: Fiatal erdélyi metamodern líra, Erdélyi Híradó Kiadó, Fiatal Írók Szövetsége, 2020 (Hervay Könyvek).