Nemes Zoltán, a Jambalaya zenekar vezetője szóló zongorakoncertjével, századeleji New Orleans-i hangulatot idézve várja a közönséget a Millenáris Fogadó bárjában. Ezt követően a fiatal rythm & blues generáció csap a húrok közé: klasszikusok feldolgozásával és saját szerzeményeivel a Bőrgyári Capriccio zenekar a valódi klubhangulatot hozza el, mely egy fergeteges session-vel zárul Nemes Zoltán és a Jambalaya zenekar fúvósainak részvételével.

Az estét Karen Carroll & The Mississippi Grave Diggers nagyszínpados koncertje zárja. A számos fesztivált megjárt zenekar a tradicionális fekete ritmusok, a roma swing és bebup , a folk blues, és fiatalos groovok ötvözésével hamísítatlan jazz és világzenei fűszerezést ad a tradicionális blues hangzásnak új stílust teremtve a kortárs blues világában. A tradicionális chicagoi blues hangzás és a modern ritmusok kedvelői egyaránt feledhetetlen élményben részesülnek Karen Carroll & The Mississippi Grave Diggers koncertjén!

A zenei programok mellett fótókiállítás segítségével idézik meg a hazai blues események hangulatát Faltum István, S. Varga Ilona (A Lion) és Schneider Mihály fotóművészek objektívjének tükrében.

Fellépő művészek

Nemes Zoltán

Nemes Zoltán sajátos New Orleans-i zenéjéről elhíresült énekes-zongorista és zeneszerző 1997-től a klubélet meghatározó alakja. Munkásságát számos megjelent hangzó anyag mellett évente több száz hazai és külföldi élő koncert fellépés is fémjelzi. A Jambalaya zenekar vezetője és alapító frontembere, de sok hasonlóan műfajba vágó produkció is a nevéhez köthető (Mama Killed a Chicken, Spo–Dee–O–Dee, Honky Tonk Trains…)

Bőrgyári Capriccio

A zenekar 2000 tavaszán alakult, hogy népszerűsítse a rhythm & blues, blues, rock és progresszív rock műfaj ismert és kevésbé ismert, a  '60-'70 -es években született klasszikusait, valamint hogy saját számokkal bővítse a magyar zenei palettát.

Míg első lemezük inkább az útkeresésről szólt, második,  Progressive című albumuk már jól tükrözi a zenekar által követett zenei irányt.  Müsorukban Zeppelin, Grand Funk, Ten years After, Hendrix klasszikusokat hallhatunk a zenekar egyéni stílusára folrmálva.

A csapat  klasszikus négyes felállásban lép színpadra (Zurbay Bence-ének, fuvola, szájharmonika;  Gazdag Viktor- Gitár; Barabás Attila – Basszusgitár; Tóth Dénes – dob). Nyolc éves pályafutásuk alatt számos fesztiválon és klubban léptek föl leginkább a motoros közösségek legnagyobb örömére. 2008-ban a Sziget Fesztiválon léptek szélesebb közönség elé, 2009-től rendszeresen találkozhatunk velük a Fészek klubban, ahol útjára inult saját zenekari klubjuk.

Idén készítik el első önálló szerzeményekből álló albumukat több hazai blues híresség közreműködésével, immár saját szerzeményeikkel, mégis híven ragaszkodva a zenekartól megszokott hangzásvilághoz..

Karen Carroll with The Mississippi Grave Diggers
(US, HU, SK Kortárs Blues)

Karen Carroll és a Mississippi Grave Diggers neve számos közös fellépés és sikeres turné után mára már összeforrt, és fogalommá vált a hazai blues életben. Szuggesztív előadásmód, felhőtlen jókedv és fergeteges muzsikálás jellemzi a zenekar telt házas koncertjeit. Az erőteljes megszólalás magával ragadja a figyelmet, a cizellált karakter játékok pedig különleges élményben részesítik a legigényesebb rajongót is. A Mississippi Grave Diggers a tradicionális fekete ritmusok, a roma swing és bebup , a folk blues, és fiatalos groovok ötvözésével hamísítatlan jazz és világzenei fűszerezést ad a kortárs blues világának. Ez teszi egyedivé a zenekar által megteremtett, kontinenseken átívelő, majd hazai színpadokon összeforró hagyományok örömzenéjét.

A zenekar frontemberét, Karen Carrollt, a „fekete boszorkát”az egyik leghitelesebb énekeseként tartják számon a nemzetközi kortárs blues életben. Mikor elfoglalja a helyét a színpadon, a nagyvárosi blues első hangjával már magával ragadja a közönséget, mely észrevétlen kerül a kellemes shuffle lüktetés varázsába. Az akusztikus gitárját varázslattal pengető ötven éves asszony a lelke legmélyéről megszólaló hangjával, a dalszövegek minden szavával valós történetet mesél el. Olyan nevekkel említik együtt, mint Koko Taylor vagy Etta James.

A zenekar repertoárjában szereplő standard műsort nagy sikerű, saját szerzemények teszik színesebbé, melyekből különleges hangzásvilág bontakozik ki. A hangszeres párbeszédek és az improvizációk biztosítanak teret a folyamatos megújulásnak, mely koncertről koncertre új élményekkel ajándékozza meg a közönséget.

Koncertjein Karen Carroll a Mississippi Grave Diggers-vel életre kelti a pillanat szülte blues magával ragadó jelenét, bizonyítva a műfaj sugárzó öröklétét.

2008-ban végigturnézták a nyár legnagyobb fesztiváljait:  MUPA, Kaláka Fesztivál, Solymári Gospel fesztivál, Esztergomi művészeti hetek, Sziget fesztivál, Borfalu, Szentendrei nyitott Éjszakák stb. A 2008. év végén a XI. Bluespatika fesztivál házigazda zenekaraként léptek fel.

2009 Áprilisában egy németországi és ausztriai helyszíneken zajló Jazz- Blues Fesztivál turnéra indulnak, ahonnan visszatérve újra a hazai rendezvének sztárvendégeként lépnek színpadra. Fellépnek többek között a Millenáris Parkban, a Salgotarjáni, Szegedi és Szombathelyi Jazz fesziválon, a Tatai Virág- Víz fesztiválon, és a Sziget fesztiválon is (stb).

Karen Carroll – vokál, gitár

Karen Carroll muzsikájának gyökere a déli államok, a romlatlan fekete blues világából és a Gospelből ered. Sajátos, csak rá jellemző ízekkel és érzésekkel tele zenéje a tradicionális delta és chicagói bluesoktól kezdve a fekete jazz és funky ritmusos világán át megmutat mindent, ami fekete zene.

Énekstílusa egyedülálló zenészcsaládjának mikroklímájában érlelődött. A családi tradíciókat ötvözte személyiségéből fakadó saját zenei indíttatásaival. Anyja, Jeanne Carroll zenei élményein nevelkedett, és kapott szárnyra és a blues mama zenekarával volt első professzionális megjelenése is.

Robert Allen és Nate Griffen mesterektől tanult gitározni. Nekik köszönhetően, olyan nevekkel lépett fel, mint Lonnie Brooks, Albert King és a Freeman Bros. Katie Webster és Louri Bell közreműködésében is fellépett a nagyközönség előtt. A gyermekkorból megmaradt gospel mellett ő az igazi fekete blues-hang megtestesítője. Előadásmódjára jellemző a sajátos delta-vidéki megszólalás. Elementáris erővel, ugyanakkor cizelláltan és hitelesen közvetíti a Bluest.

2008. nyarán B.B. King meghívásának eleget téve lépett színpadra a Chicago-i Blues fesztiválon, ahonnan visszatért Európába, hogy állandó turnézenekara, a Mississippi Grave Diggers társaságában a nagyobb hazai fesztiválok sztárvendégeként lépjen színpadra. Szóló előadóként 2009-ben a Reigeni Blues fesztivál Chicago-i estjének meghívott sztárelőadója, de számos európai fesztivál fellépésen vesz részt zenekarával, a Mississippi Grave Diggers-el is.

Oláh Andor /Grave Digger/ - szájharmonika

Blues harmonikás, zeneszerző, életművész. A pesti éjszakai, és a blues élet közismert figurája. Stílusát a tradíciók, és az új fogalmazású sajátos karakterjáték ötvözése jellemzi.

Folk zenéből táplálkozó színes dallamvilágot jelenít meg, melyet magyaros feeling-vel közvetít. Fiatalon stoppal bejárta Európát, és zsebében már akkor ott lapult társként egy blues harmonika.'89-ben az Ölveti Blues Band tagja lett, mellyel a nyugati országok terein street zenét játszott.

90 -ben belépett az ország egyik leghíresebb blues csapatába, a Takács Tamás Dirty Blues Band–be, mellyel két éven keresztül turnézott. Ezután bejárta az Egyesült Államok blues kocsmáit és különböző autentikus előadókkal folytatott közös zenélések alkalmával gyűjtött tapasztalatokat.

Az Államokból visszatérve megalapította a hazánkban hiánypótló, '20 -as évek delta bluesait játszó Dr. Valter & Lawbreakers nevű zenekarát. 13 évet töltöttek együtt, bejárva az Öreg Kontinens klubjait, fesztiváljait Szerbiától Hollandián át, Finnországig.

1999-ben hívta életre a Mississippi Grave Diggers-t, mellyel különleges feladatokra megfelelő autentikus zenészeket és énekeseket keresett mindvégig. 2003 és 2007 között Big Daddy Wilsonnal lépett színpadra, majd 2007 óta nagyzenekari felállással, saját számokkal és Karen Carrollal kiegészülve hoz új színt a nemzetközi blues palettájára.

Pályafutása alatt együtt játszott: Champion Jack Dupree /USA/, Sugar Blue /USA/, Steve James /USA/, Joe Sass /USA/, Big Lucky Carter /USA/, Bob Brossman /USA/, Sharrie Williams & Wise Guys /USA/, Lazy Lester /USA/, Big Daddy Wilson /US/, Ron Ringwood /US/, Jeanne Carroll /US/

Frankie Látó /Devil Frankie/ - hegedű

A hegedű nagymesterei között tartják számon a nemzetközi jazz világában. Apai és anyai ágon egyaránt zenész dinasztiából származik. Családja zenei múltját az 1800-as évektől lexikonok, kották, hangfelvételek, kitüntetések igazolják.

1991-től Didier Lockwood francia jazz hegedűstől, 5 éven át tartó Franciaországi tanulmányok alatt sajátította el a jazz-hegedülés fortélyait. Hazaköltözése után számos zenekarban, számos zenei világban kipróbálta magát, a jazz mellett a folk-rock, sőt, még a heavy metal is a palettáján szerepelt, igazi szívszerelme azonban mindig is a gipsy swing maradt.

Ennek köszönhető, hogy az old roma swing és a modern bebop jazz ötvözésén, valamint Oláh Andorral való közös munkáján keresztül a blues világába került. A hegedűjáték mellett, különböző effektek és pizzicato-játékkal egyben a szóló gitár funkcióját is mesterien kiváltja.

Együtt muzsikált olyan kiváló zenészekkel, mint például Joe Murányi, Dave Samuels, Sam Rivers, Mike Stern, Szakcsi Lakatos Béla, és Balogh Kálmán.

Oláh Gábor - dobok

A zenekar legfiatalabb tagja, a Jazz tanszék tanulója, a kortárs groove-ok neveltje, aki lendületes és modern hangvételű játékával járul hozzá a Mississippi Grave Diggers generációk különböző hangjait egyesítő játékához, a tradicionális blues ritmusok kortárs megszólaltatásához.

Gyöngyösi Gábor - hammond orgona

Hammond, wurlitzer, a régi hangszerek és orgonák szerelmese. Számára a hangszere és az általa közvetíthető zene egy végtelen kirándulást jelent, melyben merész improvizációkkal és kísérletezésekkel indul újabb és újabb felfedező utakra.

Szuna Péter - basszusgitár

A Mississippi Grave Diggers különböző zenei területekről érkező, és bluesban találkozó tagjainak játékát tökéletesen fogja össze. De kimeríthetetlen eszköztárával és virtuozitásával szólistaként is emeli a produkció értékét.

Johnnie Shepperd – gitár

Pásztor János alias Johny Shepard Közép európa egyik legjobb blues-gitárosaként számon tartott szólistája, aki számos nemzetközi produkció tagjaként megmutatta már tehetségét és virtuozitását. Karen Carroll érzékeny játékát fűszerezi.

Kiállító művészek

S.Varga Ilona - A Lion
www.flickr.com/a_lion

fotográfus - koncertfotós

Több mint húsz éve fotózik koncerteken; nem egyszerű módon, hanem vaku nélkül, levadászva az érzések és fények-árnyékok kavalkádját. Mottója: amikor láthatóvá válik a hang, és hallhatóvá válik a fény. Képei nem látnak manipulációt, nincsen bennük számítógépes beavatkozás.

Átlag évi 150-200 közötti koncerten dolgozik már évek óta. Ezeknek anyagaiból válogat kiállításain. Hitvallása szerint a zene, a tánc, a fotó egy-egységet alkot számára, valamint fontos gondolata, hogy nem igazán lehet „ipari módon” feelinges koncertképeket készíteni, feltétlen szeretni kell a zenét és a művészt is, akit fotózunk. Kiállításainak zömében koncertportrék láthatók, de a zenészfotózás mellett tánc-, természet- és szociofotókat is készít.

Egyéni látásmódja és interpretációja új szemszögből mutatja be a zenei élet színes és varázslatos világát, ahol neves külföldi és hazai zenészek, énekesek portréival ismerkedhetnek meg a látogatók.

A szokatlan fényviszonyok között, manipuláció és villanófény nélkül készült képek a zenészek lelkét, érzésvilágát tárják a nézők elé. Olyan pillanatokat ragad meg, amelyek kizárólag csak a mulandóság sajátjai. Egy pillanat tört részébe foglalja a megismételhetetlent, megállítja a folytonos mozgást, lüktetést, egy-egy fotóba sűrítve a kamerával szembeni világot, annak hangjait, hangulatát és fényeit.

Faltum István
www.jamboree.co.hu

Faltum István fiatal fotóművész 6 éve találta meg útját a profi fotózásban. Érzékeny, sokszor filozofikus hangvételű képein a mesterség ismerete, a témáinak szeretete és gazdag belső világa, csak rá jellemző képi egyensúlyt teremtve fonódik össze és válik láthatóvá.

Többnyire fekete-fehérben tartott képeivel arra törekszik, hogy a kompozíció és az általa képviselt tartalom a lehető legegyszerűbb eszközökkel táruljon szemünk elé, ahol a fény segítségével láthatóvá vált világ önmagában mutatkozik meg és a nem árnyalják tovább színek, melyek újabb jelentéstartományt adnának a kompozícióknak.

Objektívjének célkeresztjében leggyakrabban az ember és a zene áll, azonban a koncerteken készült fotói kitágítják a koncertportré hagyományos kereteit. A fotók önálló életre kelnek, és nem csupán egy jelenet megörökítését célozzák, hanem egy olyan képi egység létrehozását, melynek kifejezőerejeében maga a látvány olykor „csupán” hordozó, eszközköz.

Minden rögzített mozzanat alapos megfigyelésről és a témával kialakított szoros kapcsolatról tesz tanubizonyságot. A művész talán éppen ennek érdekében részesíti előnyben a hagyományos technikákat, és dolgozik legszívesebben filmre a mai napig is, kerülve a digitális technika által kínált könnyebb, de esetenként felszínesebb utat.

Képeinek középpontjában akár a zene áll, melynek az ember csupán közvetítője, akár az az emberség, ami a zene hangjain át megmutatkozik, intim és bensőséges hangulatú képek tárulnak szemünk elé, melyek részesévé tesznek a megörökített pillanat gazdagságának.

Schneider Mihály
www.fotosm.eu

Kiskoromban úgy gondoltam, két dologgal biztosan nem szeretnék foglalkozni. Ebből az egyik a fotózás, a másik a zene. Talán közrejátszott ebben az is, hogy apám naphosszat a házi fotólaborban kuksolt, öcsém pedig erősítőre kapcsolt gitárral ébresztett hajnalonként.

Azért persze már akkor is lehetett engem motiválni némi zsebpénzzel, így egyre gyakrabban fordult elő, hogy beszálltam a levilágító gomb nyomkodásába. Ráadásul a fotólaborban lényegesen nagyobb volt a csend, mint öcsém falszomszédságában.

Kamaszodva aztán egyre több fotótéma kezdett számomra vonzóvá válni, és testvérem is egyre inkább megtanult zenélni. Hogy ebből a helyzetből hogyan keveredtem el odáig, hogy most mint zenészeket fényképező „fotóművész” kell magamról írnom, hosszú és kusza történet lenne. A lényeg, hogy egy idő után az én zenei ízlésem is kezdett kibontakozni, és a gépet is egyre ritkábban tettem le. Be kell vallanom, azért szeretek elsősorban előadókkal dolgozni, mert könnyen learathatom mások babérjait. Zenészeket fotózva nekem csak az a dolgom, hogy megmutassam és megörökítsem azt a hangulatot, ami körülveszi őket. Ha ez sikerül, akkor máris született pár számomra is kedves kép.