A gróf az 1867-es párizsi világkiállításon találkozott először a hegyre menő felvonó ötletével, amit hazatérve rögtön át is szeretett volna ültetni az itthoni környezetbe. Buda székesfőváros tanácsánál kérvényezte egy személy- és áruszállításra alkalmas emelőgép megépítését a budai várhegy Lánchídhoz közeli oldalában, amely „megkímél nemcsak fáradságot és időt, hanem a budai vár lakóinak és háztulajdonosainak csekély ár fizetése mellett a legnagyobb kényelmére válna.” Beadványát sokan megkérdőjelezték, mások azt mondták: ha az „emelőgép” fel is épül, nem ülnének bele, mert akik így tesznek, azok biztosan balesetet szenvednek.

Erre reagálva A Hon című lap 1867. november 8-ai száma beszámolt arról, hogy a párizsi világkiállításon is működött egy ilyen gép, amely a közönséget gőzerővel a „roppant magas palota” tetejére emelte. Széchenyi 1868. május 25-ére szerezte meg az összes szükséges támogatást a budai gőzsikló megépítéséhez, de a korabeli lapok beszámolóiból tudható, hogy a munkálatok nem mentek mindig zökkenőmentesen. A sínek megépítése nehézkesen haladt, és az emelőszerkezet újragondolására is szükség volt.

A megnyitásra végül 1870. március 2-án került sor, Buda 40 évre adott engedélyt, a „Hegypálya” üzemeltetésére.  Európában – a párizsi felvonó után – ez volt a második ilyen szerkezet. Az utasszállítás még a hatósági forgalomba helyezés engedélye előtt megkezdődött, a hivatalos megnyitásig ingyenesen használhatták az emberek, ezzel is igyekeztek elnyerni a társadalom bizalmát. A Pesti Napló így méltatta: „A rajta való járás igen kellemes, éppen semmit sem ráz, a le vagy felmenetel egy perc műve." A budai gőzsikló olyan nagy sikert aratott, hogy több helyen terveztek hasonlót építeni a budai hegyek oldalában, de ezek megépítésére pénzhiány miatt nem került sor.

Fotó: www.oszk.hu