Még mindig nem kevés olyan magyar alkotó akad, akik a hatvanas, hetvenes években Magyarországot elhagyva nyugaton futottak be sikeres képzőművész pályát, mégis szinte kimaradnak a magyar művészeti kánonból – emlékeztetett a tárlat keddi sajtóbejárásán Szegő György, a Műcsarnok művészeti igazgatója.

Mayer Marianna, a kiállítás kurátora hozzátette: Major Kamill a nyolcvanas években állított ki utoljára a Műcsarnokban, csoportos tárlaton. Ezúttal mintegy harminc 1972 és 2019 között keletkezett munkájával találkozhat a közönség.

Major Kamill 1948-ban Perkátán született, majd a pécsi Művészeti Gimnáziumban tanult, miközben sokat kísérletezett a bonyhádi edénygyár zománcműhelyében is; 1968-ban jelentős szerepe volt a Bonyhádi Zománcművészeti Szimpózium elindulásában. A fiatal művész jelentkezését kétszer is elutasította a budapesti Iparművészeti Főiskola, 1972-es emigrációja után azonban a párizsi főiskola egyből a harmadik évfolyamra vette fel. Párizsban hamar beilleszkedett a helyi művészeti közegbe, köszönhetően olyan, szintén emigráns magyar művészeknek is, mint Victor és Jean-Pierre Vasarely, Hantaï Simon és Reigl Judit.

A kiállítás néhány akrilkép és szitanyomat mellett elsősorban színezett, faragott fatáblákat vonultat fel. Fontos motívum a Hantaïra, Yves Kleinre is jellemző ultramarin kék használata, ezt a színt azonban Majornál általában rácsszerkezetek zárják be, utalva többek között a vasfüggöny mögötti világra. Szintén fontos inspirációs forrást jelentett a mezopotámiai ékírásos agyagtáblák ritmusa.

Major Kamill elmondása szerint a Gilgames eposzban szinte minden fontos gondolat csírája benne van, amellyel a későbbi korok művészete foglalkozott. Ezeket a motívumokat azonban a művész gyakran roncsolja, ahogyan akár a természet, akár a társadalom is teszi a kulturális örökséggel. A geometrikus absztrakció a pécsi évektől kezdve meghatározó kifejezési mód Major Kamill festészetében, amihez szellemi inspirációt adott az ókori Kelet egyik legismertebb írásos emléke. Az ékírásos agyagtáblákon fennmaradt történet nemcsak verbális erejével, hanem piktografikus jelekből és szimbólumokból álló vizuális rendszerével is máig nagy hatást gyakorol a művészre. Major agyag helyett nehezebben megmunkálható fatáblákba vési ki reliefjeit, amelyeken a formák ritmusa mellett fontos szerep jut a fény-árnyék hatásoknak is. A táblák egy része monokróm, másokon mindössze két szín jelenik meg. A rácsszerkezetű, hálós képek is pozitív-negatív felületekre épülnek, csakúgy, mint a Hantaï Simonnal közös munka hatására született, gyűrt, kötözött anyagokból, sokszor papírból készült absztrakt kompozíciók. Azonban míg Hantaït a megkötözött, befestékezett csomókból kibontott absztrakt mintázat izgatta, Majornál a csomók térbelisége, plaszticitása lesz hangsúlyos, ahogy a gyűrt, összecsomózott anyagokból antropomorf alakzatok születnek.

Major Kamill és Mayer Marianna az MTI kérdésére elmondták, hogy a kiállított munkák többsége a művész műterméből érkezett, de néhány alkotást a Kálmán Makláry Fine Arts kölcsönzött az április 5-ig látogatható tárlatra.