bezár
 

zene

2020. 02. 05.
Hippifarsanggal mulattat a Pál Utcai Fiúk
Barba Negra, 2020., február 8.
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Farsangi bálját hippi témájú kiegészítőkkel dobja fel a Pál Utcai Fiúk zenekar február 8-án a Barba Negra klubban, a negyven éve bemutatott Hair filmhez kapcsolódva, mondta el Leskovics "Lecsó" Gábor a Magyar Rockhírességek Csarnokában, ahol aranyba foglalták életművét. Bár általában nem szokták előre lelőni a meglepetést – és az esemény plakátján tavalyi fotójuk látható, a szerényen Superman jelmezt viselő frontemberrel –, idén lehetőséget adnak a közönségüknek, hogy ne véletlenszerű maszkokkal és ruhákkal készüljenek, hanem a (nagy)szülők szekrényeit felforgatva, maguk is hippiként jelenjenek meg, és táncoljanak reggelig.

Mindenki megőrzött egy-két hülye cuccot, melyeket utcára felvenni már nem lehet, pedig néha szívesen hordana, itt a kiváló lehetőség hát, buzdított mókázásra a PUF énekese a "rockmúzeum" vendégeként. Ő is előszedi a trapéznadrágját és a bőrdzsekit, és legalább olyan harsány színpadképre lehet számítani, mint amikor rockhírességeknek öltöztek a 2016-os farsangjukon, és Lecsó csillogó flitteres trapéznadrágban mutatta be a gyermekkorában tükör előtt próbálgatott rock pózokat. A Hair hangulatának hiteles megidézéséhez persze nemcsak a nadrágot kell felkötni a kopasz zenekarvezetőnek

prae.hu

Tervben volt, hogy a bálon énekesnőjük egy hintán lebeg majd a közönség felett, mint Bukowski LSD-tripje során szerelme a templomban, de életvédelmi okok miatt ezt valószínűleg nem tudják megvalósítani. Maximum egy terhes guminővel, ha a Rockmauzóleumban a beszélgetést vezető Lévai Balázs kölcsönad készletéből tényleg. Vélhetőleg táncoló lovak sem lesznek a Vízöntő hónapjában tartott bulin, de felesleges aggódni, az együttes kreativitása kimeríthetetlen.

Kedvcsináló fotók a 2013-as2014-es, 2015-ös, 2016-os2017-es2018-as és 2019-es PUF farsangi bálokról jócskán rendelkezésre állnak. Aki pedig mintegy osztálykirándulásként együtt buszozna, előbulizna a zenekarral Veszprémbe a koncertjükre, minden igényt kielégítő szolgáltatást kínálnak február 21-re a fizetőképes vásárlóerővé öregedett rajongóknak. Sőt igazi ínyenceknek akusztikus koncertet tartanak február végén Szegeden, majd március végén Óbudán. A miklósi és Csepel-szigeti kemény mag természetesen a halásztelki koncertnek örvendezik legjobban, és nosztalgiázik, micsoda koncertek voltak a Kéktóban a kilencvenes évek elején, mikor egy fesztiválon lépett fel a PUF mellett a lemezzel még nem rendelkező Kispál és a borz, a Vidámpark és az Ugatha Christie, az Angyalszív, s (úgy rémlik) az Andersen is. Mennyiféle rakenroll életút, hány felejthetetlen koncert a rendszerváltás utáni (fél) évtized mámoros éjszakáin, mennyi késve érkezett "flower power" illúzió, és hány halál a szabadság túlzásba vitt megélése miatt. Ez mára kibaszott rocktörténelem. "Amint fent úgy lent / ami pokoli az szent / ami jó az rossz / kötöd az igét a karóhoz / hogy eljön a hippiführer / és mindent rendbe hoz."

Akinek nem lenne meg a Hair díszdobozos kiadásban, vagy annyiszor sírta teli a videokazettát, hogy élvezhetetlenné vált a felvétel, például itt tekintheti meg a filmet, s meríthet ötleteket. Make love, not WKPT.

Pál Utcai Fiúk farsangi bál 2020. & Hair-kazetta

(A fotók forrása a zenekar Facebook oldala, kivéve az utolsót)

nyomtat

Szerzők

-- Klein László --


További írások a rovatból

Borbély László zongoraművész és Zeneakadémista tanítványainak koncertje
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám

Más művészeti ágakról

gyerek

Jubileumi kiállítás a Deák17-ben
art&design

Borsos Lőrinc Neo Inertia című kiállítása
Mit jelent az ifjúsági irodalom ma? – kerekasztal-beszélgetés


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés