A meghívásos kiállítás nemzetközi kontextusban kívánja a korai generatív műveket és az új útkereséseket prezentálni az alábbi művészek munkáinak bemutatásával:

ALBERT Ádám, BENEDEK Barna, Max BILL, BÓDI Marianna, BORTNYIK–TUBÁK, José BRÉVAl, CSIKY Tibor, CSIZY László, Maria CUEVAS, Aleksander DRAKULIC, FERNEZELYI Márton, GÁYOR Tibor, HARASZTŸ István, HARMATI Kitti, HOÓZ Anna, Gerhard HOTTER, Viktor HULIK, Jean-François DUBREUIL, JENESES Ádám, JOVÁNOVICS Tamás, JULESZ Béla, KAPPANYOS András, Hiroshi KAWANO, KELLE Antal, KOVÁCS Attila, KOVÁCS Gyula, LANTOS Ferenc, LEPSÉNYI Imre, Josef LINSCHINGER, Richard Paul LOHSE, MARAFKÓ Bence, MÁTÉ Dániel, MAURER Dóra, MENGYÁN András, Manfred MOHR, Vera MOLNAR, François MORELLET, NEMES Judit, NÉMETH Dániel, Andrzej J. OLEJNICZAK, PÓCSY Ferenc, PALOTAI Gábor, Henri PROSI, REHOROVSZKY Anna, Torsten RIDELL, Albert RUBENS, Jan SCHOONHOVEN, Mark STAREL, Klaus STAUDT, Esther STOCKER, Peter STRUYCKEN, SZÉCSÉNYI-NAGY Loránd, SZEGEDY-MASZÁK Zoltán, SZÍJ Kamilla, SZLOVICSÁK Dömötör, TIHANYI Áron, TÜRK Péter, Ryszard WINIARSKI, WOLSKY András, Joa ZAK, ZALAVÁRI András

A kiállítás kurátorai: SZEGEDY-MASZÁK Zoltán, SZÖLLŐSI-NAGY András, WOLSKY András

Megnyitja: Z. Karvalics László TBC

A kiállítás 2019. október. 10. – 2020. január 19. között látható a Vasarely Múzeumban.

A kiállítást a 95 éves Vera Molnarnak ajánlják.

KONCEPCIÓ

A természetben és a társadalomban sok dinamikus rendszer nemlineárisan viselkedik, ám azonközben bizonyos szabályok szerint működik, ismert, vagy ismeretlen elveknek megfelelően. Kis  (szekvenciális) elmozdulások hosszú sorozata alatt észlelhetően nem történik semmi a rendszer dinamikájával és/vagy evolutív viselkedésével. A rendszer tovább terhelhető anélkül, hogy alapvető tulajdonságai megváltoznának. Majd egyszer csak elér egy ponthoz (átesési / áttörési pont, tipping point / breakthrough), ahol a rendszer hirtelen egy más dinamikus viselkedésbe billen át, jellemzői alapvetően megváltoznak és mutálódik. Így működik a klímaváltozás, a népességdinamika, a börtönlázadások és a forradalmak dinamikája is.  Zenei példát John Cage és Philip Glass kompozíciói szolgáltatnak, míg a művészetben a kortárs klasszikusok közül Vera Molnar, François Morellet, Manfred Mohr, Kovács Attila, Frieder Nake, A. Michel Noll, Lantos Ferenc, Maurer Dóra és Mengyán András korábbi munkássága említendő ebben a kontextusban.

A szekvenciális/szeriális művek egy bizonyos - ismert, véletlen, rejtett - szabály/algoritmus/kód szerint generálnak esztétikai jelentést. A szabály lehet a művész által definiált eljárás a választott alapelemek determinisztikus ismétlésével, eltolásával, forgatásával, fordításával, tükrözésével, kitakarásával, kihagyásával, forma-, és szín-inverzióval, skála-átmenetekkel, fraktál viselkedéssel, vagy sztochasztikus módon generálva a mű elemeit akár véletlen kísérletekkel akár (pszeudo)véletlen számokkal, ill. adott szórás-tartományt lefedő irányított véletlen eljárásokkal, bolyongási modellekkel, ill. ezek kombinációjával vagy hálózatba rendezésével. Az alapelvek voltaképpen a matematika csoportelméleti megközelítésével azonosak: egy (vizuális) egység választása és az azon végrehajtott műveletek sorozata, melyek nem vezetnek ki egy zárt, ill. teljes rendszerből. Itt voltaképpen a művészet és a tudomány primer találkozásáról van szó, melynek bemutatása az OSAS egyik alapvető célja. Ezek a kérdések már a 60-as években a számítógéppel generált (generatív) művészet és kutatás homlokterében álltak nemzetközi szinten a korai számítógépes grafika kialakulásával. Így volt ez néhány hazai művésznél is hasonló elvek mentén, ám az akkor Magyarországon nehezen elérhető digitális technikák nélkül, vagyis manuálisan. A rohamosan változó digitális technológiai fejlődés eredményeképp újabb anyagok, eszközök és technológiák, mint például a video, facsimile, szkenner, fénymásoló, internet és egyéb képalkotó rendszerek állnak az alkotó rendelkezésre. 

A kiállítás arra a kérdésre keres választ, vajon az új technológiák tükrében kimutatható-e a generativ művészet elveinek folytonossága az alkotásban, ill. vizuális kutatásban, vagy valami alapvetően új történt az elmúlt húsz évben? Mi újat hoznak az új technológiák a képzőművészeti reflexió területén? A generatív művek értelmezhetők-e egy vizuális nyelv kontextusában? Képesek-e az algoritmizált/kódolt (generált) formák esztétikai jelentést hordozni és az mérhető-e valamilyen mértékkel? (V.ö. még: Max Bense információesztétikai megközelítését.) A véletlent is magukba foglaló algoritmusok milyen szerepet játszanak a művek evolúciójában/mutációjában? Mi az elfogadás/választás kritériuma?

A tárlatról az OSAS kiadványsorozatában katalógus készül, valamint egy külön átfogó párhuzamos kronológia kötet a számítástechnika és a generatív művészet elmúlt évtizedeinek párhuzamos történetéről.

További információ: itt és itt.