"Életem új szakaszába léptem, amikor leszálltam a repülőről Rómában, egyik kezemben a bőröndömmel, a másikban az Egy maréknyi dollárért forgatókönyvével. Mindenki figyelmeztetett, hogy legyek óvatos, mert a stáb már jó ideje keres főszereplőt a filmhez. Nekem azonban tetszett a sztori" - emlékezett vissza Eastwood.

Leonéval kezdetben tolmácson keresztül érintkeztek, mivel mindketten csak köszönteni tudták egymást a másik nyelvén. Aztán lassan gyarapodni kezdett a nyelvtudásuk, végül eljutottak odáig, hogy egy pohár bor mellett már el is tudtak beszélgetni.

"Sergiónak akkor még nem sok film volt a háta mögött, az első teljesen önálló alkotását, az 1961-es A Rhódoszi kolosszust leszámítva főleg segédrendezőként dolgozott évekig. Többet között a Quo Vadis?-ban és a Ben Hurban is közreműködött… Közös ismerősök és barátok mindazonáltal megfontolt, fantáziával teli fickónak festették le. Szóval jó híre volt" - mesélte Eastwood, aki annak idején elfogadta a szerepet.

"Szép élmény volt. Tetszett mind a három film - az Egy maréknyi dollárért, a Még néhány dollárért és A Jó, a Rossz és a Csúf -, amelyet vele csináltam. Amikor megnéztem az első, még nyers felvételeket, néhány dologtól tátva maradt a szám. De általában az volt a véleményem, hogy Sergio tudja, mit csinál. A három filmet Spanyolországban forgattuk, néhány jelenetet a római Cinecittában. Közben szerepeltem egy tv-sorozatban is, de az szerencsére befejeződött, úgyhogy lehetővé vált, hogy A Jó, a Rossz és a Csúfot is elvállaljam. Utána azonban hazamentem, mert úgy gondoltam, hogy nem szerepelhetek örökké olasz westernben, mert ez csak egy divat, nem tarthat sokáig, még ha Sergio olyan tehetséges is. A Volt egyszer egy Vadnyugatot ezért utasítottam vissza. Olvastam a forgatókönyvet, és ő is mesélt róla. Szeretett sokat beszélni, és vázlatokat készíteni. De a Jó, a Rossz és a Csúf sikere után úgy véltem, hogy tovább kell lépnem. Ez volt a megfelelő pillanat" - írta az olasz lapban a markáns, gyűrött arcú amerikai színész.

Jó döntés volt részéről. Nagy filmbeli ellenfele, Lee Van Cleef, akiből szintén az olasz spagettiwestern csinált mozis legendát, még éveken át játszott Itáliában, és szerepköréből nem is tudott kitörni. Eastwood viszont olyan filmekben bukkant fel, mint a Kémek a sasfészekben, a Kelly hősei, a Szökés Alcatrazból, sőt 1970-től már rendezett is. A Nincs bocsánatért és az Egymillió dolláros bébiért Oscar-díjjal tüntették ki.

Régi filmjeit már jó ideje nem nézi meg, de ha esetleg a televízióban vetítik valamelyiket, néhány percre bele tekint.

Sergio Leonéval később már csak egyszer találkozott, méghozzá 1988-ban, a Charlie Parker jazz-szaxofonosról szóló Bird című filmjének római bemutatóján.

"Gyakran megkérdezik tőlem, hogy mit tanultam Sergiótól... Tulajdonképpen mindenkitől tanultam, azoktól is, akikkel nem dolgoztam közvetlenül. Néztem a filmjeiket, magamba szívtam elgondolásaikat. Ha az ember az életet figyeli, abból is tanul. A végén kialakítjuk a saját véleményünket, és elkezdjük kifejleszteni saját stílusunkat" - emelte ki Clint Eastwood.