A programra vegyes érzésekkel regisztráltam. Egyrészt izgatott kíváncsisággal néztem két, rendkívül érdekesnek ígérkező tárlat elébe, másrészt a program címe kétségekkel töltött el. Vajon az, hogy női művészekről van szó, önmagában elég-e ahhoz, hogy összekapcsolja a két kiállítást? Tekinthető-e a női lélek különálló kategóriának? Egy gender-alapú megfontolásokra épített program el tud-e rugaszkodni a bináris, nőit és férfit szembeállító struktúrától?

Az első állomás, a Bloody Mary Kókai Zsófia kurátor és öt művész, Agg Lili, Cservenka Edit, Teplán Nóra, Üveges Mónika és Zuzana Zurbolová közös munkája. A tárlatvezetést Kókai Zsófia vezeti be, s mint elmondja, a kiállítás a nézőpontok különbözőségének és univerzalitásának paradoxonára épít. Az alkotókat a befelé fordulás, az identitás keresése és a belső feszültségek megjelenítése köti össze. A kurátor ezen kívül hangsúlyozta a közös munka fontosságát, hiszen a tárlat megtervezésében az alkotókkal szoros együttműködésben dolgozott.

A galéria falai mentén elindulva Agg Lili videó-munkája fogad minket elsőként, amely a digitális világba vetett ember tapasztalatát jeleníti meg. Mellette Teplán Nóra festménye a bennünk dolgozó negatív érzéseket vizualizálja sajátos kontextusba helyezve Agg Lili művét. Erre az erős felütésre épülnek a kiállítás további darabjai, egymásnak dobálva kérdéseket és feleleteket a modern világban élő, elidegenedett emberről.

Zuzana Zurbolová a folklórt használja, hogy a 21. századi szubjektum szétesettségét, test és lélek szétválását és az ebből adódó skizofrén létet szemléltesse.

Üveges Mónika természetes és mesterséges határát keresi természetes felületeket imitáló alkotásaival, melyeket tárgyiasított képeknek nevez. Ahogy a tárlaton is résztvevő alkotó fogalmazott, ma a természetes sem természetes, hiszen a szintetikus anyagok elborítják bolygónkat, így ez a kategória napjainkban problematikussá válik.

A tárlat végéhez érve Cservenka Edit alkotásait ismerhetjük meg, amelyeket szintén maga a művész kommentál. Identitás című sorozatában a személyiség rejtett működését tárja fel, amikor az általa megjelenített alakokat vastag festékrétegek alá temeti. A művész elmondása szerint előszeretettel dolgozik divatfotók alapján, azok mesterséges beállításait felhasználva. A póz, az eljátszott szerep kerül így előtérbe, amely különválik a szubjektum belső világától.

A művek által keltett szorongás Teplán Nóra installációjában sűrűsödik össze, amelyet a tér közepén elhelyezett, kötéllel lazán összekötött kövek alkotnak. Ezek a görcsök azok, amelyeket bárki érezhet, amikor valamilyen feladat megoldása előtt áll – magyarázta a kurátor.

A kiállított alkotások sötét hangulatát a tárlat címe hivatott oldani. A Bloody Mary elnevezés egyszerre konnotál egy véres történetet és egy érdekes koktélt, így emlékeztetve minket az ironikus szemlélet lehetőségére, mely könnyebbé teheti az élet nehéz helyzeteit.

A pincehelyiségből kialakított galéria sötétjéből kilépve a következő állomás irányába vettük utunkat. Még a látottak hatása alatt, némán lépkedtem a szemerkélő esőben, és habár úgy éreztem, szükségem lenne még néhány órára vagy évre, hogy lecsendesítsem a bennem felkavart érzéseket, kíváncsian léptem be az FKSE ajtaján.

A Ritual Trail to Self című kiállítást szintén közös alkotói és kurátori munka előzte meg. Mint Popovics Viktória, a tárlat kurátora elárulta, a két kiállító művész, Jagicza Patrícia és Kaliczka Patrícia neveinek hasonlósága és az ebből következő sorozatos félreértések adták az ötletet a közös kiállításra. Ahogy mesélték, gyakran megesett velük, hogy tévedésből felhívták őket a másik eredményeihez gratulálni, vagy tévesen hivatkoztak rájuk a másik munkája kapcsán. Így adta magát egy tisztázó kiállítás koncepciója, melyben az önreflexió, és a saját magunk más szemszögéből való vizsgálata kerülhetett a középpontba.

A két alkotó az önábrázolást két eltérő festészeti attitűd felől közelíti meg. Míg Jagicza Patrícia képeit a valóság precíz, realista visszaadása jellemzi, amit a monokróm háttér tesz absztrakttá, addig Kaliczka Patrícia festészetében nagy szerepet játszik az asszociáció, a véletlen és a belső hangulat kifejezése, melyet a kollázsszerű ábrázolási mód tesz lehetővé.

A kurátortól Kaliczka Patrícia vette át a szót, aki elárulta, hogy érdeklődése az utóbbi évben az élő modell utáni festészet felé fordult, így saját aktját is tükörképe alapján festette. A képeken feltűnő az alakok fej nélkülisége, amit a művész azzal kommentál, hogy nem tudja arcát és testét egyszerre lefesteni, de ennek megindokolásába már nem bocsátkozik. Számomra ez a gesztus az arc kitüntetett szerepét kérdőjelezi meg az identitásképzésben. Kaliczka azt is bevallotta, a tudat, hogy képei kiállítótársa alkotásai mellé kerülnek majd, alapvetően meghatározta munkáját. A művész őszintén beszélt bizonytalanságról, önbizalomhiányról, és arról a legtöbb ember számára ismert önmarcangoló szokásról, hogy saját magát másokhoz hasonlítgassa.

Jagicza Patrícia ebben az őszinte hangnemben folytatva beszélt a kiállításra való felkészülésének körülményeiről. Mint elárulta, munkáját egy magánéleti krízis átélése kísérte, aminek átvészelésében a kiállítótársával folytatott kommunikáció is szerepet játszott. A kettejük közötti kapcsolatra reflektálnak kettős portréi, melyeken az ő és Kaliczka Patrícia arca szimmetrikus helyzetben ábrázolódik. Az önmagunkkal és a hibáinkkal való szembenézés nála is fontos kérdés, ezt jeleníti meg koncentráltan a galéria egyik sarkában kiállított, letört orrú gipszfej, mely egy elrontott öntés eredményeként született. A tökéletlenség vállalása talán a legerőteljesebb és legeredményesebb kimenetele az önreflexiónak, és számomra ez vált a kiállítás azon üzenetévé is, melyet úgymond hazavittem magammal.

A tökéletesség hajszolása talán az alkotási folyamatokban is tetten érhető, ennek kapcsán tette fel a kurátor a kérdést a kiállító művészeknek, hogy honnan tudják, mikor kell művüket késznek tekinteni. Kaliczka Patrícia erre úgy válaszolt, hogy ez leginkább egy olyan szóval lenne leírható, mely félúton van érzelem és értelem közt. Örültem ennek a válasznak, mert értelem és érzelem legtöbbször alábecsült, de szerintem fontos és létező összejátszását sugallja, melynek eredményességét e két kiállítás erőteljessége is mutatja.

Habár eleinte szkeptikus voltam a túra koncepcióját illetően, úgy éreztem, a két tárlat sok ponton kapcsolható egymáshoz. A lelki folyamatok megfigyelése, az identitáskeresés, a saját magunk és mások számára való megfelelési kényszer, látható és nem látható világ közti feszültség – ezek mindkét kiállításban fellelhető kérdéskörök. Hogy ezek tipikusan a női létre jellemző problémák lennének, azt továbbra sem tudom. Annyi mindenesetre leszűrhető, hogy a nőiség ezekben a munkákban nem más szubjektumokhoz való kapcsolat alapján, hanem mint specifikus önreflexió konstruálódik meg.

Fotók: Szabó János - Budapest ArtWeek

A Bloody Mary című csoportos kiállítás 2019. május 3-ig tekinthető meg a Mamű Galériában (1071 Budapest, Damjanich u. 39. (Bejárat a Murányi utcából).

A Ritual Trail to Self című páros kiállítás pedig április 19-ig volt megtekinthető az FKSE Stúdió Galériában (1077 Budapest, Rottenbiller u. 35.)