Ludwig 30 feliratú kávéspoharakkal indul az Iparterv-jelenség nyomában című konferencia a Ludwig Múzeumban. Ismerős arcok örülnek egymásnak, művészettörténészek, kurátorok, képző- és iparművészek, és néhány érdeklődő fiatal. Még Fehér László festőt is észreveszem a nézőtéren. Nem véletlen, hogy a belefeledkezett ráhangolódás miatt a konferencia némi csúszással kezdődik.

Az előadás-sorozatot Fabényi Julia és Sinkovits Péter vezeti fel. Fabényi Júlia megnyitó beszédében üdvözli a legendás generáció megjelent képviselőit, majd az Iparterv fogalmát járja körül. Az Ipartervet művészettörténeti ténynek és tényezőnek nevezi, elfogult jelzőket halmoz definiálására: univerzális, globális, tökéletes, perfekt, átható, intenzív, érzékeny, szenzibilis, emocionális, intellektuális, hibátlan, bátor. (…) Ötven éve kezdődött egy tökéletes művészettörténeti korszak, ami folyamatossá vált, kitörölhetetlen a művészettörténet írásából. (…) Dialóguskeresés a vasfüggönnyel elválasztott világtól.

Sinkovits Péter, az Iparterv-kiállítások rendezője bevezetőjében szűkszavú: elsősorban leszögezi, hogy az első Iparterv kiállítás ötven éve, október 23-a előtti este került megrendezésre. A konferencia időpontjának ellenére tehát nem márciusban van az évforduló. Továbbá azt is világossá teszi, hogy abban az időben semmifajta politikai ellenállás nem akart megfogalmazódni az időpontválasztással, egyszerűen így alakult. Az első Iparterv-kiállítás egyik indíttatásáról is szót ejt: megmutatni a külföldi művészeknek, hogy létezik művészet a hivatalos művészeten túl. Olyan típusú művészetet láttak, ami akár Nyugaton is megjelenhetett volna.

Az első előadó Magdalena Radomska, a poznani Adam Mickiewicz Egyetem adjunktusa, kutatási területe a posztkommunista művészet a posztkommunista Európában, valamint a kapitalizmuskritika a művészetben. Az Iparterv-kiállítások és 1968 című felszólalásában az Iparterv-narratíva és az Iparterv-generáció művészettörténeti stratégiáját rekonstruálja, illetve a marxista és poszt-marxista filozófia aspektusai szerint elemzi a műveket. Az Ipartervről mint politikailag elkötelezett művészeti összehatásról beszél, és 1968 kontextusában láttatja azt.

Magdalena Radomskától Fehér Dávid művészettörténész, a Szépművészeti Múzeum kurátora veszi át a szót Nyugati művészet és lokális kontextus. Az Iparterv-kiállítások és az „együtt lépés” paradigmája című prezentációjával. Az „együtt lépés” fogalma alatt a nyugati művészeti tendenciákhoz való kapcsolódás igényét méri fel a kelet-közép-európai színterek összefüggésrendszerében. Felveti azt a problémakört, ahol a nyugati hatások hangsúlyossága kritikai kontextusba helyezte az Ipartervet, és ötven év távlatából arra keresi a választ, hogy a lokális specifikumok és a nyugati párhuzamok milyen egyensúlyban vannak egymással. Németh Lajosra hivatkozik, aki később korrigált álláspontja szerint az Iparterv még nem tudott önálló hanggá, stílus- és formateremtő erővé szerveződni, és aki ilyenformán internacionális, divatos irányok klisészerű másolatának minősítette az Ipartervet. Fehér Dávid hisz a nemzetközi jelentőségben, de óvatosságra int: a nyugati stílusokra való hivatkozás önkolonizációs eszközzé válhat, azok reflektálatlan importálásával könnyen epigonná degradálhatjuk a műveket.

Ezt követően Hornyik Sándor Az Iparterv-csoport esztétikai ideológiája című előadásával szólal fel. Az Ipartervet művészettörténeti, stíluskritikai, mentalitástörténeti fogalomként definiálja. Arra keresi a választ, hogy létezik-e Iparterv-generáció, mint művészettörténeti címke vagy inkább egy esztétikai-politikai diskurzusról, allegóriáról van szó. Esztétikai és művészettörténeti kategóriák között kutat: mi az Iparterv, avantgárd, neoavantgárd, új avantgárd, vagy modernista művészet? Egyáltalán használhatóak-e nyugat-európai fogalmak az egykori keleti blokk jelenségeinek leírására? A fogalmak közötti navigálásban Peter Bürger esztétikai autonómia fogalmára hivatkozik, melynek alapján az Iparterv első kiállítása neoavantgárd és modernizmus keverékének tűnhetett. Az avantgárd nyugati elméletén kívül Erdélyi Miklós Eskü című fotósorozatának mentén indít el vizsgálódást - amit a Dokumentum 69-70 kiállítási katalógus visszautasított.

Az ebédszünet után Készman József, az Iparterv-konferencia egyik szervezője szólal meg A névadó okán. Iparterven innen és túl címmel. Előadásában az Ipartervről, mint szocialista nagyvállalatról beszél, illetve a Deák Ferenc u. 10 alatt álló székházáról, amit 1991-ig önazonos vállalatként definiál. Szocialista nagyvállalat létére felvilágosult, nyitott, társművészeti eseményeknek is helyet adó vállalatként írja le. Az Ipartervet és a székházat az elmúlt idők fényében láttatja, különös tekintettel a személyes kapcsolati hálók viszonyrendszerére, ezeket dokumentum felvételek segítségével tárja fel.

Készman Józseftől Konkoly Gyula veszi át a szót. Az első felszólaló, aki nem elemzőként, nem történeti aspektusból, hanem résztvevői szemszögből, személyes nézőpont és saját tapasztalatok alapján ad képet az Ipartervről. Erre már az előadás címe is utal: Emlékezetem szerint. Felszólalása hol elragadtatott, hol heves, hol ironizáló, hol sérelmeket szólaltat meg. Hús-vér, őszinte tapasztalatok. Konkoly Gyula jó hangulatot ad az addig kissé feszült, hivatalos keretek között zajló konferenciának éles megszólalásaival. A közönség hallhatóan jól szórakozik. Konkoly iparterves barátai közbeszólnak, pontosítanak vagy vitatkoznak néha, amitől személyes hangulatot vesz az esemény.

Konkoly Gyula monológját kerekasztal-beszélgetés követi, amelyet a már korábban felszólalt Fehér Dávid, művészettörténész moderál. A beszélgetés résztvevői Bak Imre, Jovánovics György, Konkoly Gyula, Méhes László és Sinkovits Imre. Fehér Dávid rengeteg kérdéssel készült, kérdéseinek azonban töredékét sem tudja feltenni, a válaszok messzire visznek: mindenkinek van hozzáfűzni valója. Kisebb összetűzések, különböző, néha egymással ellentétes visszaemlékezések szólalnak meg. A közönség feloldódik, láthatóan mindenki jól érzi magát.

A kerekasztal-beszélgetést követően Dr. Bordács Andrea, esztéta szólal fel Az Iparterv recepciója a sajtó és a kiadványok tükrében címmel. Előadásában az Iparterv sajtómegjelenését elemzi. A sajtóban különös hallgatás veszi körül azt a tényt, hogy az Iparterv-kiállítást néhány nappal annak megnyílása után bezárták. A korabeli szövegek az egyes munkákra fókuszáltak, a későbbi visszaemlékező írások már a művészettörténeti jelentőségként tárgyalják az Iparterv-jelenséget.

A sort Dobovizki Attila követi, a Pécsi Tudományegyetem adjunktusa, aki a Pécsi Műhely kapcsolata az Iparterv-generációval címmel tart archívum-prezentációt. Az előadás során korabeli dokumentumok segítségével vázol fel kapcsolat-hálózatokat az Iparterv-kiállítások szereplői és a Pécsi Műhely tagjai között. Katalógusok, eseményfotók, kiállítások szervezési dokumentumai, állambiztonsági jelentések sejlenek fel.

Aknai Katalin Csoportkép Hölggyel. Keserü Ilona és az Iparterv címmel prezentálja előre megírt szövegét. A címmel Neményi Mária Csoportkép nőkkel című könyvének címét parafrazeálja. Szövegét a Dokumentum 69-70 című kiadvány külső és belső borítóján található ikonikus csoportkép köré építi. Ezen a képen ugyanis az egyetlen női kiállító, Keserü Ilona eredetileg nincs is rajta, csak később lett a meghívóra montázsolva. Aknai Katalin a kép mentén az egész Keserü-jelenségre vonatkozó metaforát lát, egy kilógó figurát, akinek a jelenléte összetett. Ha nem a képen, akkor mégis hol van Keserü? – teszi fel a kérdést.

Utolsó előadóként Véri Dániel, művészettörténész szólal fel. Előadásának címe ,,Gyűlölet keltésére alkalmas.” Major János grafikái az Iparterv-katalógusban. A Dokumentum 69-70 című kiadványban Majos Jánostól két vaskarc szerepelt: Scharf Móric emlékezete (1966) és a Biboldó mosakszik (1967). A művek a nácizmus és a holokauszt, az antiszemitizmus és a zsidó identitás témaköreivel foglalkoznak. Az előadás a korabeli magyar államhatalom, a rendőrség műértelmezését vizsgálja meg közelebbről. Az engedély nélkül megjelent kiadványban szereplő grafikák miatt Major János rendőrhatósági figyelmeztetésben részesült a címben megjelenő vád miatt: ,,Gyűlölet keltésére alkalmas.”

Az egész napos eseményt Készman József röviden zárja. ,,A kultúrának hősök kellenek” – mondja. Megállapítja, hogy bár az Iparterv pontosan feldolgozott mérföldkő a művészettörténetben, még mindig nem vált teljesen kiaknázott területté. A hosszú előadás-sorozat, számos gondolatébresztő felszólalás után megállapítja: ,,továbbra is több a kérdés, mint a válasz.” És azt hiszem ezzel ezen a ponton mindannyian egyetértünk.

Fotók: SZABÓ Zsófia © Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, Adattár és Digitális Archívum