A két napos konferencia első napján főként Vajda Lajos művészetének technikai kérdései kerültek előtérbe, a második napon ezt az értelmezési horizontot szellemi környezetének bemutatásával is bővítették. Mindkét napon három-három szekcióra oszlottak az előadások, három-három tartalmilag eltérő egységet képezve. Minden ilyen egységet kérdések, valamint az elhangzottakhoz kapcsolódó viták követtek.

A keddi első és második szekció is a Források, kapcsolatok, összefüggések címet kapta. Az első előadó Radák Judit művészettörténész volt, aki Vajda olvasmányjegyzékének feldolgozásával indított. Radák az ezt az olvasmányjegyzéket tartalmazó pepita füzetekből indult ki, és a térábrázolás, valamint a felületkitöltés problémáiról beszélt. Vajda olvasmányélményeihez kapcsolódóan említette többek között Malevics- és El Liszickij-szövegeket is, illetve Pataki Gáborhoz hasonlóan a montázselmélet hatására is kitért, konkrét példának ő is Dovzsenko Föld című filmjét emelve ki. Végezetül kitért arra, hogy szerinte hogyan lehetne egy Vajda Lajos műveket bemutató kiállítás keretein belül a művészt nemzetközi kontextusba is helyezni. Ezt folyosókra függesztett fekete-fehér reprók formájában képzelné el; az alkotásokhoz inspirációt nyújtó nemzetközi műtárgyanyagot is reprók formájában mutatná be, az alkotások elé helyezett átlátszó felületen. Így egymás mellett lehetne szemlélni az internacionális alkotásokat.

A második előadó Horváth Ágnes irodalmár, műkritikus, az ELTE BTK oktatója volt, övé volt az első olyan előadás, amely Vajda Júliára is kitért. A sok idézettel alátámasztott előadás a Vajda-házaspár szellemi környezetét mutatta be, a Vajda Júliától, Tábor Bélától, Bálint Endrétől, Szabó Lajostól származó idézetek pedig különböző aspektusokból mutatták be a festő baráti és szellemi kapcsolatait, valamint vallásos világnézetét. Az első szekció utolsó előadója Rózsa T. Endre művészeti író, szerkesztő, kritikus volt. Ő leginkább Vajda Lajos szellemi horizontjáról beszélt, ismertette családi háttérét, tekintettel a művész zsidó gyökereire, illetve arra, hogy ezek a gyökerek később milyen szerepet játszottak művészetében, milyen motívumok bukkannak fel. Vajda művészetét a Tízek (The Ten) munkásságával hozta kapcsolatba.

A második szekcióban Boros Lili művészettörténész előadását hallhattuk, ő Bergyajev hatását vizsgálta Vajda művészetére, valamint kelet-nyugat szintézisét az alkotó műveiben. Előadását a Felmutató ikonos önarckép bemutatásával zárta. Gosztonyi Ferenc, az ELTE BTK Művészettörténeti tanszékének oktatója szintén ezt a művet elemezte előadásában, amelynek célja a Felmutató körüli beszéd újraalapozása volt, azáltal, hogy egy új, kevésbé heroikus értelmezést kísérelt adni a műhöz. Gosztonyi szerint fontos tisztázni, hogy önarcképről van szó. A festmény szerinte arról is szól, hogy a keleti ikonokat festő nyugati művész a híd kelet és nyugat között, e kettő potenciális szintetizálója a festő. Előadása végén kifejtette azt is, hogy szerinte a mű lehetséges témája az ember individuális arcképének átalakulása – a választott és hivatkozott kulturális mintának megfelelően – a névtelen, nem individuális művész önarcképévé.

Weiner Sennyei Tibor író egy korábbi esszéjét dolgozta át a konferenciára, amely Hamvas Béla művészetfelfogásáról szól, különös tekintettel Vajda művészetére. A felolvasott szövegben többnyire Hamvas Béla és felesége, Kemény Katalin művészetfelfogásáról beszélt és bemutatta az házaspár, illetve Kállai Ernő különleges Vajda Lajos-képét. A konferencia utolsó előadója Erdész László műkereskedő, az Erdész Galéria tulajdonosa, a Vajda Júlia-hagyaték gondozója volt, aki egy problémát vetett fel a Vajda Júliának tulajdonított 1942-es Kettős portré alkotóját illetően. Ő ugyanis megkérdőjelezi azt, hogy ez Vajda Júlia alkotása – vagy legalábbis egyedüli alkotása – lenne, ezt alátámasztandó pedig több érvet is felsorakoztatott. A technikával kapcsolatban azt kifogásolta, hogy a mű ún. hegyes ecset technikával készült, Vajda Júlia pedig ekkor lapos ecsettel dolgozott. Továbbá az ilyen átmenetek nem találhatóak meg a művésznő életművében, aki ebben a periódusában teljesen más stílusban alkotott – és nem gyakori a művészeknél az aktuális periódustól való jelentős eltérés. Szerinte további kétségekre ad okot a mű előkerülésének története, amely az ő nevéhez fűződik, hiszen ő találta meg a hagyaték egy dossziéjában. Erdész továbbá azzal érvelt, hogy Vajda Júlia nem mutatta be soha ezt a művet, még a Műcsarnokban rendezett retrospektív kiállításán sem. Ezt az álláspontot az előadás után kibontakozó vita során a Vajda-kutatók kérdőjelessé tették, szerintük legalábbis nem lehet Vajda Lajos, vagy a házaspár közös alkotása a fent említett mű.

A Vajda Lajos és Vajda Júlia művészetéről szóló konferencia második napján elhangzó előadások rendkívül jól bemutatták a házaspár szellemi környezetét és tovább árnyalták az első napon kialakult Vajda Lajos-képet. Ugyan ezen a napon már hangzottak el információk Vajda Júliáról is, ám az előadások inkább Vajda Lajosra koncentráltak. Ha Vajda Júlia művészete szóba is került, akkor is inkább a festő életművének és hagyatékának kontextusában.

A Világok között – Vajda Lajos élete és művészete és a „Mégis legyen kiállítás…” – Vajda Júlia élete és művészete 2019. március 31-ig tekinthetők meg a Ferenczy Múzeum és a Szentendrei Képtár kiállítótereiben. 

Képek: Deim Balázs, Ferenczy Múzeumi Centrum