irodalom
2009. 05. 10.
Nyolcvanéves Kányádi Sándor
Ma nyolcvanéves Kányádi Sándor, aki élete java részében Romániában alkotott, megtanulta, milyen kisebbségben élni, és hallatta hangját, amikor ahhoz bátorság kellett.
A Hargita megyei Nagygalambfalván (Porembenii Mari), székely parasztcsaládban született. A kolozsvári Színművészeti Főiskolára és a Bolyai egyetemre járt, 1954-ben szerzett magyartanári oklevelet. 1950-ben Páskándi Géza fedezte fel, dolgozott az Irodalmi Almanach, az Utunk, a Dolgozó Nő és a Napsugár című gyereklap szerkesztőségében is, első verseskötete 1955-ben jelent meg.
Kezdetben "a szocialista lelkesedéstől megszállottan" bizakodó verseket írt az élet és a természet szépségéről, a romániai magyarság jövőjéről - a kijózanodás a hatvanas években következett be. Költészetének fő erkölcsi kérdése a közösséghez való hűség és a társadalom drámai konfliktusainak feltárása lett, mind tudatosabban kötődött az erdélyi magyarsághoz. Nagyszabású költeményekben keresett választ a magyarság sorskérdéseire (Fától fáig, Halottak napja Bécsben), elítélte a román kormányzat elnyomó nemzetiségi politikáját (Krónikás ének, Visszafojtott szavak a Házsongárdban), 1987-ben tiltakozásul kilépett a román írószövetségből.
Az 1989-es fordulat után számot vetett a múlttal, de arra is figyelmeztetett, hogy a zsarnokság tovább él a társadalom mélyebb szerkezeteiben (Kuplé a vörös villamosról). Több verseskötete, meséje szól a gyermekeknek, életművének fontos részét képezik az esszék és műfordítások. Kányádi Sándort saját műveinek avatott előadója és tudományos előadóként is kedvelt.
Kányádi költészete egyfajta szintézis, amelyben kifejezésre juttatja a közösségéért való aggodalmát és költői személyiségének belső kérdéseit. Költészetére a változékony változatlanság jellemző: változatlan a népköltészetben gyökerező hang és a megtartó közösséghez fűződő hűség; a változékonyság a stílusban, a szemléletmódban, a tematikában és a műfajváltásokban fedezhető fel. Figyelme a kisembertől egészen az emberiség szintjéig terjed, elégikus líráját gyakran fűszerezik tragikus és ironikus elemek.
1993-ban Kossuth-, 1994-ben Herder-, 1998-ban Magyar Örökség-díjat kapott, 2002 óta a Magyar Művészeti Akadémia tagja, idén március 15-én a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét vehette át. 1983-ban Sándor fiának 20. születésnapjára írott "tagadó versében" mondta ki óhaját: "lelkemre/ többre/ nem/ vágyom/ lenne/ bár/ egy/ padom/ lenn/ az/ Arany János/ nevét/ viselő/ metróállomáson". A Budapesti Közlekedési Vállalat 2003. június 10-én elhelyezte a táblát, amelyen e sorok is helyet kaptak, az alatta lévő padot a költőnek ajánlották.
Szerzők
-- MTI/PRAE --
MTI
