bezár
 

zene

2019. 02. 26.
Ajánlóban a 9. hét koncertjei
Érdekes-zenei koncertek Budapesten
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Immár második alkalommal jelenik meg az érdekes-zenei koncertajánló. Ezen a héten is bővelkedünk a szabad zenei koncertekben, melyek adott esetben az elektronikus zene világán keresztül nyílnak meg. Friss formációk és fiatal zenészek is bemutatkoznak az események során. A klasszikus zenei vonalban elsősorban a kortárs zenéé lesz a főszerep a héten, de jól ismert műveket is meghallgathatunk új interpretációkban. 

Könnyű

Chris Devil Trio

Chris Devil Trio Február 25. Hétfő, 20:00 - FÉM Arts & Café A formáció 2011-ben alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem jazz tanszakos hallgatóiból. Repertoárjuk saját szerzeményekből, illetve egyedi felfogásban játszott örökzöldekből áll. Mindhárman részt vesznek zeneszerzőként is a munkában. Céljuk kísérletezés, a harmónia hangszer nélküli felállás lehetőségeinek feszegetése, olykor a hagyományos vagy fúziós jazz, olykor a szabad zene eszközeivel.

Ördög Krisztián szaxofon
Paczári Viktor - basszusgitár
Serei Dániel - dobok

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/387499991812262/?active_tab=about

ooo & MA'AM

ooo & MA'AM Február 26. Kedd, 20:30 - Lumen Kávézó

Az e heti szabad zenei kedden Csernovszky Márton és Makay Anna fognak játszani.

Éteri vokálok és kísérleti recitációk jelennek meg az improvizatív elektronikus zenéjükben. 

prae.hu

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/290499428277098/?active_tab=about 

JazzaJ / Sárvári Hock Palojtay Szűcs

Jazzaj Február 27. Szerda, 20:00 - Lumen Kávézó

Szerdán sem áll meg a szabad zene a Lumenben, aznap egy izgalmas és friss formáció mutatkozik be.

Sárvári Kovács Zsolt - dob, ütőhangszerek
Hock Ernő - nagybőgő
Palojtay János - zongora
Szűcs Péter - klarinét

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/807825386251442/?active_tab=about 

BALANCE

Ávéd Március 1. Péntek - Opus Jazz Club
A Balance tavaly novemberben, Opus-beli koncertjén már jócskán adott ízelítőt következő lemezének anyagából, melynek élő felvételére ezúttal kerül sor. 2017 májusában Raul da Gama (JazzdaGama) így írt a trió lemezéről: "Ahogy Bartók Béla és Kodály Zoltán, a magyar zene ‘védőszentjei’ esetében, úgy az Ávéd János és a Balance által írt dalok is mind a népi bölcsesség és a kifinomult költői elképzelések elegyén alapulnak, melyek a természeti világot és annak újjáteremtő erőit annak természetes és természetfeletti jelenségeivel együttesen dicsőítik." 

Ávéd János - szaxofon
Fenyvesi Márton - gitár, elektronika
Benkó Ákos - dob

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2572213576126081/ 

Nehéz

Holliger 80 / Nemzetközi mesterkurzus zárókoncertje 

Holliger Február 27. Szerda, 19:30 - BMC
Heinz Holliger svájci zeneszerző nem először jár Magyarországon, ezúttal Eötvös Péter személyes meghívására érkezik Budapestre és tart mesterkurzust. A koncert egyúttal az Eötvös Péter Alapítvány Mentorprogramjának 2019-es új résztvevőit is bemutatja, fiatal karmestereket és zeneszerzőket, akik egész évben együtt dolgoznak majd a BMC-ben. A koncerten Mikel Urquiza, Heinz Holliger, Donghoon Shin és Leoš Janáček művei hangzanak el. Az eseményt az érdeklődők live streamingen keresztül is követhetik az alapítvány youtube-csatornáján.

Ittzés Gergely – fuvola
Óbudai Danubia Zenekar
Vezényel: Rémi Durupt, Boon Hua Lien és a mesterkurzus kiválasztott résztvevői

Az esemény linkje ide kattintva megtalálható. 

Zenekari koncert - Bizet, Sosztakovics, Muszorgszkij-Ravel

Pinchas Steinberg Február 27. Szerda 19:45, Február 28. Csütörtök 19:45, Március 2. Szombat 15:30 - Müpa, Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

A műsor része Sosztakovics Esz-dúr csellóversenye, melyet a szerző barátjának Rosztropovicsnak írt. A sokak által a világ egyik legnehezebb csellóversenyként említett művet Alekszandr Knyazev adja elő, akit Rosztropovics méltó utódjának tartanak. A műsor Georges Bizet: C-dúr szimfóniája, Dmitrij Sosztakovics: 1. (Esz-dúr) csellóversenye és Mogyeszt Muszorgszkij – Maurice Ravel: Egy kiállítás képei

Vezényel: Pinchas Steinberg
Csellón közreműködik: Alekszandr Knyazev
Budapesti Fesztivál Zenekar

További információ itt.

Ligeti Ensemble & Vidovszky László 75. (Vidovszky & John Cage)

Ligeti Ensemble & Vidovszky László 75. (Vidovszky & John Cage) Február 28. Csütörtök, 19:30 - BMC

A Ligeti Ensemble hangversenye Vidovszky László 75. születésnapja tiszteletére. Elhangzik Vidovszky László Promenade, Orkesztrion és a Le piano et ses doubles című művei, illetve John Cage Three2 című műve. A Ligeti Ensemble-t Keller András és Rácz Zoltán vezényli. 

Közreműködik: Balog József, Borbély László, Kiss Péter, Mali Emese, Palojtay János, Radnóti Róza - zongora

További információk itt

Philipp György:O/A - DE PERSONIS

Philipp György:O/A - DE PERSONIS Március 2. Szombat 20:00, Március 3. Vasárnap 20:00 - Artus Kortárs Művészeti Egyesület
Opera két részben Monteverdi és Pergolesi műveiből (Il combattimento di Tancredi e Clorinda, La serva padrona).

Alkotó előadók: Bojtos Luca, Mózes Zoltán, Erdős Attila, Philipp György
Heureka Orchestra, Lombos Pál
Rendezte és vezényel: Philipp György

További részletek az előadásról itt találhatóak. 

Csalog Gábor Vasárnapok - Dialógusok (A) Zenével II.

Csalog Március 3. Vasárnap, 18:00 - BMC
"Sorozatomba ezúttal beszélgetőtársul vontam be Fazekas Gergelyt is. Nem is annyira szokványos műsorismertetéseket várva tőle, mint inkább új típusú műsorok kialakítását remélve kettősünktől. (...) Szó eshet Debussy és a francia barokk zenék kapcsolódási pontjairól, a „három B”: Bach, Beethoven és Bartók ritkán játszott remekműveiről, a korálok továbbéléséről a Bach utáni zenékben, és végül Schubert legnagyobb zongorára írt remekművéről, utolsó B-dúr szonátájáról." (Csalog Gábor)

Ludwig van Beethoven: 11 Bagatell op.119
Ludwig van Beethoven: 6 Bagatell op.126
J. S. Bach: Korálfeldolgozások orgonára
Bartók Béla: Szvit op.14.
Bartók Béla: 6 tánc bolgár ritmusban

További információ itt olvasható.

nyomtat

Szerzők

-- Bartók Mária Hedvig --

A Soproni Egyetem építőművész mester szakán hallgató. Korábban 2016-ban a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnázium klasszikus zongora szakán végzett, majd a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen design- és művészetelmélet szakirányon szerzett diplomát.


További írások a rovatból

Platon Karataev: Napkötöző
Bartók György szerzői estje a Fugában
Kritika az Orfeo ed Euridice új felvételéről
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről

Más művészeti ágakról

Margherita Vicario: Gloria! - XXII. Olasz Filmfesztivál - MittelCinemaFest 2024
(kult-genocídium)
Kurátori bevezető
Kosztolányi Dezső Őszi reggeli című verséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés