Kertész Imre munkásságáról beszélt egy francia lapnak / PRAE.HU

A Nobel-díjas magyar írónak a közelmúltban jelent meg franciául az Actes Sud kiadó gondozásában A holocaust mint kultúra című esszékötete, amelynek kapcsán a közéleti magazin terjedelmes interjút közölt a szerzővel.

Kertész Imre nem klasszikus értelemben vett emlékeit írta meg Auschwitzról, hanem egy olyan univerzumot teremtett, amelyben a fiktív és az önéletrajzi elemek keverednek a túlélés és a menekülés, valamint a humánum, a vallás és az etika univerzális kérdéseivel - írja Odile Benyahia-Kouider az interjú bevezetőjében.

Kertész szerint a holokausztot alapvetően az különbözteti meg a többi népirtástól, hogy a keresztény civilizáció közepén zajlott le, és látványosan lerombolta az addig érvényesnek tartott értékrendet. "Nagyon ritkán látni ilyen jellegű univerzális emberi traumát" - hangsúlyozta az író.

A holocaust mint kultúra egy 1992-es bécsi konferencia kapcsán született, ahol Kertész először állította: Auschwitz és a holokauszt ugyanúgy teljes része a kultúránknak, mint a nyelvünk, a zenénk vagy az irodalmunk. "Legnagyobb meglepetésemre az esszét nem értették félre és nem is fogadták rosszul" - emlékezett vissza.

Kertész úgy véli, hogy más holokauszt-túlélő írókkal ellentétben azért tudta lelkileg jobban feldolgozni a koncentrációs tábor tapasztalatát, mert a kommunizmusban volt kénytelen élni. "Amikor visszatértem Magyarországra, nekem nem volt olyan nehéz megérteni azt, ami készülődött. A jelek ugyanazok voltak. Láttam, hogyan alakulnak át az emberi dolgok egy mechanikus gépezetté" - fogalmazott.

Regényeiben bevallása szerint nem magát Auschwitzot akarta megírni, ami lehetetlen vállalkozás lenne, hanem a koncentrációs tábor emberi és etikai következményeit. "Megértettem, hogy úgy kell megírni ezt az abszurd félelmet, ahogy azt Kafkánál érezzük" - mutatott rá. Hozzátette: "a Sorstalanságban azt az állapotot meséltem el, amikor elveszik az embertől az életét és az identitását. Ez a sors hiánya". De míg Primo Levit morálisan háborította fel ez a tapasztalat, Kertész Imre - úgy érzi -, iskolaként élte meg Auschwitzot.

Arra a kérdésre, hogy miért él Berlinben, Kertész Imre azt válaszolta, hogy Magyarországon nem veszik szívesen azt, amit a holokausztról ír. "A magyarokat annyira megsértették nemzeti érzéseikben, hogy nagyon nehéz a holokausztról Magyarországon beszélni. Ambivalens népről van szó. Miközben műemlékeket állítanak művészeik dicsőítésére, nem kérnek a művészetükből" - fejtette ki Kertész. Példaként említette Bartókot, akiről szerinte a magyarok soha nem ismernék el, hogy többet játsszák Berlinben, mint Budapesten. "Nagyon szeretem Berlint. Liberális és kulturális város. És éppen az a bája, hogy nem akarja a múltját takargatni" - fűzte hozzá.

A magyar író elmondása szerint nem hívő zsidóként soha nem találhatja meg a belső békéjét. S ez a helyzet szerinte azért is különös, mert amióta van egy olyan zsidó állam, amely befogad minden zsidót, az Európában élő zsidók már nem is igazán zsidók. "Én soha nem leszek zsidó állampolgár. Soha nem leszek vallásos. Európában élek, mert európainak tartom magam. Ha van még remény, az maga Európa. Szeretem ezt a kultúrát. Úgy gondolom, én európai művet írtam. A zsidó lét fájdalmából pedig irodalmi motívumot próbálok csinálni. De semmiképp nem nacionalistát, se nem fanatikust, se nem politikait" - mondta.

A lap kérdésére Kertész elárulta: utolsó könyvén dolgozik, aminek témája az, hogy el kell fogadni, hogy meghalunk.

irodalom

Szerzők

További írások a rovatból

Más művészeti ágakról