Csütörtök este kezdődött a Berlinale Lone Scherfing Az idegenek kedvessége (The Kindness of Strangers) című drámájával. A kritikusok barátságosságával mindenesetre jobb, ha nem számol a szemlét utoljára vezető Dieter Kosslick fesztiváligazgató és nyitófilmje: a rendezőnő „nagyvárosi meséjének” szereplőit egy anya nézőpontjából mutatja be, aki gyermekeivel hajléktalanként kóborol New Yorkban. Közhelyes a téma, és kevés humort enged a szereplőknek, így csakhamar el is veszítjük minden érdeklődésünket a film iránt – sóhajt fel Thekla Dannenberg a Perlentaucherben írt cikkében. A taz kritikusa, Tim Caspar Boehme különösen Andrew Locington zenei aláfestésétől szenved, mely „a már amúgy is elég érzelmes történetet érzelgős zenéjével feleslegesen teszi még giccsesebbé”. „A nyitánnyal ismét nem sikerült fesztivál rangjához méltó hatást elérni, és nyomatékosítani, hogy a Berlinale a legpopulárisabb és a leginkább politikus a három nagy filmfesztivál közül”, kesereg Andreas Kilb a FAZ (Frankfurter Allgemeine Zeitung) hasábjain. A film „csaknem megállás nélkül az emberi jóságot ünnepli”, írja Philipp Schwarz a critic.de-n. Nagy durranást nem, hanem csupán egy „szolid pukkanást” érzékelt az SZ (Süddeutsche Zeitung) kritikusa, David Steinitz, amikor megnézte a filmet, amelynek Philipp Bühler a Berliner Zeitungban „meleg humort és sok érzelmet” tulajdonít.

A tazban Michael Meyns mentegeti a „Perspektive Deutsches Kino” szekció becsületét, melynek ugyan már számos új rendezőt köszönhet a Berlinale, de még így is a fesztivál „nyomornegyedének” számít. Különösen ajánlott idén ebben a szekcióban Deniz Cooper Fisch lernt fliegen (A hal repülni tanul) című szösszenete, „ami a francia új hullám játékosságát és – mindenek előtt – gondtalanságát idézi. Fiatal és eredeti, konvenciókat semmibe vevő és tekintélyromboló mozidarab.”

Bert Rebhandl a FAZ-blogban azt tanácsolja, látogassuk meg Heike Baranowsky Wosa (Coyote's Burden Basket) című installációját a „Forum Expanded” helyszínén: „Felvételek egy kráterről a Halál völgyében, két film egyenként 2931 állóképből. Igazi, 35 mm-es filmélmény, a vetítőgép meghitt zúgása gyönyörű építészeti környezetben.” A művésznő rövid betekintési lehetőséget kínál alkotásába a Vimeón. Apropó, film nyersanyag: a taz interjújában Dominik Graf kárhoztatja a digitális mozi megjelenését (a rendező Die Sieger (A győztesek) című akciófilmjének restaurált rendezői változatát vetítik „Berlinale Classics” műsorában): „Én újra és újra csak azt tudom mondani: a film az film. 16 mm, 35 mm, Super 8. Minden más csak placebóval való kísérletezés. Hogy a celluloid hosszú távon gazdasági okokból valószínűleg el fog tűnni, az katasztrófa.”

Kurucz Bernadett összefoglalója a Perlentaucheren Der Pinsel wird zum Beil címmel megjelent írásról