A kormány elképzelései szerint a Párizsra váró városrendezés ahhoz az átalakuláshoz mérhető majd, amelynek során a XIX. század közepén III. Napóleon kívánságára Haussmann báró megrajzolta a francia főváros mai arculatát a széles sugárutakkal és a világ egyik legszebbjével, a Champs Elysées-vel.

Nicolas Sarkozy tíz világhírű építészcsapatot, köztük a francia Jean Nouvel, Christian de Portzamparc, a brit Richard Rogers és a holland Winy Maas irodáját kérte fel annak végiggondolására, hogy milyennek kellene lennie a Nagy Párizsnak 2050-re.

Georges Pompidou-ról kulturális központot neveztek el, Francois Mitterrand nevéhez fűződik a Louvre üvegpiramisa, Jacques Chirac létrehozta az Európán kívüli népek művészetének megamúzeumát. Elődjeinek szellemében Nicolas Sarkozy legfőbb beruházása egy a főváros körüli 140 kilométer hosszú földalatti automatikus metró lesz, amely a párizsi régió gazdasági központjait egy gyűrű mentén köti majd össze.

Ennek megvalósítására külön államtitkárt nevezett ki az elnök Christian Blanc, a párizsi tömegközeledési vállalat (RATP) korábbi igazgatójának személyében. Az építkezések 2012-ben kezdődnek, s a 2024-ben átadásra kerülő hálózat - amelyen keresztül a repülőterek a belvárosból 10 perc alatt lesznek megközelíthetőek - költségvetése meghaladja a 20 milliárd eurót. A cél, hogy az agglomeráción belül egy utas átlagos útvonalának ideje félórára csökkenjen.

A 8 milliós Londonnal szemben a párizsi körgyűrűn belül csak 2 millióan élnek, s az elővárosok minden szempontból leszakadtak a fővárostól. A fejlesztések elsődleges célja: a Párizsban és környékén élő 12 millió ember életminőségének javítása, s az új tömegközlekedési hálózaton belül közvetlen összeköttetés biztosítása az elővárosok között, megszüntetve a jelenleg megkerülhetetlen átszállásokat Párizs központjában.

A fejlesztésekkel együtt évi 70 ezer új lakás épül és a kormány tervei szerint több, mint egymillió új munkahely jön létre húsz év alatt a párizsi régióban.

Az építészeti elképzelések november 22-ig tekinthetők meg a párizsi Örökségvédelmi és Építészeti Múzeumban. A tervezők valamennyien a kiotói klímavédelmi egyezmény szellemében elsősorban rehabilitációs tervek keretében és nem lebontásokkal képzelték el a városrendezését. A sztárépítészek az urbanisztikai szabályok módosítására is javaslatokkal szolgálhattak.

Óriási sajtóvisszhangot kapott Antoine Grumbach elképzelése - amelyet az elnök is támogat - aki a Szajna völgyén keresztül összekötné Párizst a kikötőváros Le Havre-ral. Az építész szerint ugyanis kikötő nélkül ma már nem létezik igazi metropolisz, ahogy saját identitás nélkül sem. Ezt azt identitást pedig a Szajna adhatja meg a francia fővárosnak, amelynek mentén nagy sebességű vasút (TGV) és a jelenleg üres tájban függőkertekkel ellátott toronyházas kertvárosok vezetnének a 240 kilométerre fekvő normandiai kikötővárosig.