A kiállítás ezúttal olyan korszak grafikai törekvéseit tekinti át, amelyről igen keveset tud a történeti emlékezet. Művészettörténeti időhatárait az Európai Iskola megalakulása (1945) és az első Miskolci Országos Grafikai Biennálé megrendezése (1961) alkotja. A tárgyalt korszak javarészt „szocreálként” ismert, ám az eddigi feldolgozások jobbára csak a szocreál festészettel és szobrászattal foglalkoztak, a sokszorosított grafika kívül esett a vizsgálat körén.

A háború utáni első három évet a grafikai kísérletek jegyében a progresszív európai irányokhoz kötődő Európai Iskola működése fémjelezte (Bálint Endre, Korniss Dezső, Marosán Gyula, Jánossy Ferenc). Ezeknek vetett radikálisan véget a szovjet típusú művészetpolitikai fordulat, amely a sokszorosított grafikát az ideológiai agitáció eszközévé degradálta. A központi irányítás szigorú ellenőrzés alá vonta a nyilvánosság elé kerülő grafikai műveket, cserébe biztosítva a műhelymunka technikai feltételeit és az elkészült művek tömeges terjesztését.

A kiállítás fókuszában az ötvenes évek szocreál grafikája áll, amelynek e nézőpontból feltárul stiláris, tematikus gazdagsága. A korszak vezető grafikai technikája a rézkarc volt. E technikával készült az a több mint 200 mű, amelyet a megyék az 1945 óta eltelt 15 év összegzésére rendeltek meg. Bár a művek igazodtak a szocreál ikonográfiájához (ipari táj, építkezés, gyári és mezőgazdagsági munka, mindennapi élet), a grafikusok több generációjának egyéni hangja is érvényesült (Kórusz József, Ék Sándor, Rozantits Tibor, Kass János, Stettner Béla stb.)

A magasnyomás technikái (fa- és linómetszet) hagyományosan expresszívebb képi eszközökkel szolgálták a politikai agitációt, s itt különösen jól érvényesült a „forradalmi Kína” grafikai hagyománya (Háy Károly László, Gáborjáni Szabó László, Varsányi Pál, Csanády András stb.) A korszak grafikai fellendülésének sajátos területe a könyvillusztráció, amelynek nagy lélegzetű grafikai vállalkozásai közül kiállításunk az 1958-as versillusztrációs pályázatot emeli ki.

Az ötvenes évek elkötelezett, szovjet mintát követő művei mellett mindvégig jelen volt egy oldottabb, dekoratívabb grafikai irány is (Domján József, Makrisz Zizi, Hincz Gyula, Pap Gyula), amely a szocialista grafika keretei között vállalkozott művészi kísérletekre. Az ötvenes évek végén jól érzékelhető az elmozdulás a doktriner szocreál tengelyétől, ekkor lépett színre a következő évtizedek művészi grafikáját meghatározó új nemzedék, az archaizálás, groteszk, meseszerű elbeszélésmód újszerű vonásaival(Kondor Béla, Würtz Ádám, Gácsi Mihály, Gross Arnold). A tárlat érintőlegesen kitekint az emigrációban dolgozó magyar grafikusok munkásságára is, amely jól mutatja, hogy milyen irányt vehetett volna a magyar grafika a szocreál kényszerpályája nélkül (Péri László, Peterdi Gábor, Fábri Rezső, Zilzer Gyula stb.)

Végül 1960 körül már jól érzékelhető annak a fiatal generációnak a fellépése is, amelynek körében a szürrealizmus-szürnaturalizmus jegyében újra teret nyer a nyomtatott grafika mint expremientális képi eszköz (Baranyai András, Major János, Maurer Dóra, Csernus Tibor).

A tárlat nyolc közgyűjteményből és számos magántulajdonból mutat be csaknem 200 grafikai művet. A kiállítás megnyitójához kapcsolódóan a korszak grafikáját tárgyaló művészettörténeti tanulmánykötet jelenik meg, 2018. november 8-án és 9-én pedig tudományos konferencia keretében kerülnek tárgyalásra a kiállítás által felvetett témák.

A kiállítás kurátora: Révész Emese
Tudományos tanácsadó: Pataki Gábor
Szervező: Madarász Györgyi
A kiállítás 2018. szeptember 22-től november 25-ig látogatható a Miskolci Galéria Rákóczi-házban (3530 Miskolc, Rákóczi u. 2.)