Mint Schell József elmondta, Sigray Antal, illetve lánya, Margit a második világháború idején, illetve az ötvenes évek elején mintegy 1000 nevesített tételt adott át megőrzésre a magyar múzeumi szerveknek. A hagyatékból eddig mindössze 130 tárgyat sikerült visszakapni, a keszthelyi Balaton Múzeum és a budapesti Szépművészeti Múzeum önként átadta az örökösöknek a kért képeket még a kilencvenes évek közepén.

További 250 tárgy elismerten három másik intézmény birtokában van, a maradék mintegy 750 tétel azonban ismeretlen helyen "lappang". Nem ismert a sorsa a hagyatékban szereplő, 2500 kötetből álló könyvtári állománynak, valamint az átadott történelmi fegyveranyagnak sem - hívta fel a figyelmet Schell József.

Az örökösök jogi képviselője, Patay Géza ügyvéd hozzátette: a Helikon Kastélymúzeum (HKM) és a Magyar Nemzeti Múzeum (MNM) ellen már jogerősen, míg az Iparművészeti Múzeum ellen első fokon megnyerték a letét visszaadása érdekében indított próbapereket, a Nemzeti Múzeumból azonban csak végrehajtó segítségével tudták elhozni a kérdéses festményt, a kastélymúzeum pedig vélhetően a hasonló eljárástól való félelmében adta át a Párisz ítélete című XVIII. századi sévres-i porcelánszobrot, egy gyomirtószeres kartondobozban.

Mint emlékeztetett, a hagyatékról már 2002-ben megállapította a Kincstári Vagyoni Igazgatóság, hogy az nem az állam tulajdona, a további pereskedés elkerülése érdekében azonban 2008 novemberében az örökösök egyezséget ajánlottak az illetékes kormányzati szerveknek és a gyűjtemény darabjait őrző múzeumoknak: felajánlották, hogy az anyag 43 százalékát a múzeumoknak ajándékozzák, ha a többi tárgyat belátható időn belül visszakapják. Az ajánlatra azonban nem érkezett egyértelmű válasz, így az már nem él.
A "lappangó" tárgyak tekintetében Patay Géza leszögezte: tudják, ezek mely intézményekhez kerültek letétbe, de azt nem, hogy ezekből a múzeumokból hová lettek. A felelősség azonban egyértelmű: ha az adott múzeum nem tud elszámolni a neki megőrzésre átadott alkotásokkal, vállalnia kell az anyagi felelősséget - hangsúlyozta.

"Tudomásunk van arról, hogy ezen tárgyak egy részét széthordták", más részük a múzeumigazgató dolgozószobáját vagy szállodákat díszít - jegyezte meg az ügyvéd, hozzátéve, hogy a Nemzeti Múzeum egyik tavalyi kiállításán Schell József Sigray-ezüsttárgyakat fedezett fel.

Noha a múzeum ezeket azonosította is, az örökösök igénybejelentésére már egy éve nem reagál. Patay Géza elmondása szerint, amennyiben az érintett intézmények hozzáállása nem változik, a lappangó tárgyak ügyében is próbapereket indítanak, ebben az esetben azonban már értelemszerűen kártérítésért.

Noha az Oktatási és Kulturális Minisztérium korábban kijelentette, hozzájárulása nélkül nem törölhető műkincs az állami múzeumok leltárából, ez a valóságban nem szabadna, hogy azok visszaadását befolyásolja, hiszen az alkotások nem a tárca tulajdonában vannak - vélekedett Patay Géza.

Mint elmondta, a Helikon Kastélymúzeum felvetette, őrzési pénzt kérne az általa visszajuttatni nem kívánt műtárgyak elperlése esetén, pedig ezek nem kiadást, hanem bevételt jelentettek az intézménynek - emlékeztetett, hozzáfűzve, tudomása szerint a múzeum már megkapta az államtól a visszaadandó műtárgyak pótlására elegendő pénzt, az összeget azonban a múzeum másra költötte.

A próbaperek alapján egyértelmű, hogy a hagyaték mindegyik műtárgya visszajárna a családnak, a három múzeum azonban időhúzásra játszik, miközben a belépőjegyeken keresztül bevételük származik a kiállított alkotásokból - hangsúlyozta az ügyvéd.

Mint felidézte: a zalaegerszegi bíróság kimondta, hogy a keszthelyi múzeum pervitele egyértelműen rosszhiszemű volt, de a Nemzeti Múzeum is hasonló módon időhúzásra törekszik, a pereskedés azonban nem csupán az örökösöknek jelent komoly anyagi terhet, hanem az állami intézményeknek is. "Eddig nem forszíroztuk az igazgatók felelősségét, de ez is felmerülhet" - fogalmazott.

Patay Géza elmondta, a porcelánszobor visszaadása a kastélymúzeum vezetője, Czoma László kérésére nem a nyilvánosság előtt történt.