film
![Két díjat is elnyert A Viszkis a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján](data/_cache/2018-05-02/lead_33305_220x220.jpg)
A magyar alkotás elnyerte a Zsűri kedvence (Coup de Coeur) díjat és az ifjúsági zsűri díját is Liege-ben. A belga nagyvárosban a hétvégén véget ért seregszemle 12. alkalommal vonultatta fel a legújabb és legizgalmasabb krimiket.
Mint írják, A Viszkis a közelmúlt legnagyobb közönségsikereinek egyike, a hazai mozikban több mint 330 ezren váltottak rá jegyet, és már DVD-n is kapható.
Antal Nimród alkotása Ambrus Attila életét dolgozza fel. A székely származású budapesti bankrablót a magyar rendőrség hat éven keresztül nem tudta elkapni. 13 évig tartó börtönbüntetése alatt szakmát tanult, majd új életet kezdett, ma saját kerámiamárkájából él.
A Szalay Bence, Móga Piroska, Schneider Zoltán és Klem Viktor főszereplésével készült film producere a Kontroll és a Kincsem című filmet jegyző Hutlassa Tamás volt.