zene
2009. 04. 20.
Rézantológia - kedden zárul az idei sorozat
A zuglói Nádor-teremben kedden este tartják az Ewald Rézfúvós Kvintett Rézantológia című sorozatának idei utolsó hangversenyét; a Junior Prima-díjas formáció ritkaságokat, kifejezetten trombitára, kürtre, harsonára, tubára írt klasszikus darabokat szólaltat meg - mondta Bakó Levente trombitaművész, a kvintett vezetője.
A közönség a Rézantológia-sorozatban a rézfúvós kamarazene klasszikusait, Ramsöe, Simon, Bellon műveit hallhatta. Ezek nem átiratok; a szerzők valamennyien vonós hangszereken játszottak, a vonósnégyesek zenei hangulatát vitték át a rézfúvósokra a XIX. század második felében - hangsúlyozta Bakó Levente, akis szerint így a hangszerek bemutathatják, milyen hajlékony, finom hangzásra képesek.
Az Ewald Rézfúvós Kvintett tagja az UMZE Kamaraegyüttesnek is, amely az amerikai magyar kulturális évad (Extremely Hungary) kezdetén, január 31-én nagy sikerrel játszott a New York-i Carnegie Hallban a Kurtág-Ligeti hangversenyen.
A formáció korábban több amerikai versenyen szerepelt, a kinti impresszáriók egy 15 napos fellépés-sorozatot szerveztek számára. Meghívták az együttest a New York-i Julliard Egyetemre is, ahol nemcsak koncertet adtak, hanem egy egész napos kurzust is tartottak. Játszottak és tanítottak Clevelandben, Hudsonban, Solonban és Auroában is.
A kvintett a keddi budapesti koncert után szombaton az Óbudai Danubia Zenekarral lép fel a Zeneakadémián; tagjai ennek az együttesnek a kötelékében is dolgozik. Május elején újabb turnéra indulnak: a marokkói Rabatban, Kínában Pekingben és Sanghajban, a dél-koreai Szöulban, valamint a tajvani Tajpejben (Taipei) hangversenyeznek - ezeken a helyeken főként átiratokkal, szórakoztató fúvósmuzsikával.
Bakóék az Óbudai Danubia Zenekar 15. születésnapját ünneplő koncertjére, június 6-ra térnek haza. Június közepén a Zeneakadémiával közös rendezésben országos rézfúvós versenyt szerveznek, de a Fehérgyarmaton már hagyományos júliusi Szatmári Rézfúvós Zenei Fesztivál és kurzus sem marad el. Novemberben ismét az Egyesült Államokban, a keleti parti zenei egyetemeken, zenei központokban töltenek egy hónapot.
Az Ewald Rézfúvós Kvintettnek a napokban jelent meg a hatodik és hetedik CD-je. A Hungaroton kiadványára Johann Hermann Schein német zeneszerző és költő darabjai kerültek: táncok, illetve korálfeldolgozások rézfúvós-együttesre alkalmazott verziói. A másik hanghordozót az együttes adta ki: a Popular Music 2. című albumon Mozart-, Schein-, Rossini-, Händel- és Bizet-átiratok vannak.
Június végén készül a nyolcadik lemez, erre a számukra írt kompozíciók kerülnek, Láng István, Hollós Máté, Pertis Jenő, Durkó Péter, Tihanyi László és Madarász Iván egy-egy alkotása.
Az Ewald Rézfúvós Kvintett 1996-ban alakult a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem akkori hallgatóiból. Tagjai: Bakó Levente (trombita), Tarkó Tamás (trombita), Kovalcsik András (kürt), Magyar Péter (harsona) és Peresztegi Attila (tuba).

További írások a rovatból
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Más művészeti ágakról
Havas Juli Papírbabák, avagy lehet-e két hazád? című kötetének bemutatójáról