irodalom
2009. 04. 13.
Seamus Heaney Nobel-díjas költő hetvenéves
Ma ünnepli hetvenedik születésnapját Seamus Heaney Nobel-díjas ír költő, esszéista, drámaíró.
Az észak-írországi Castledawsonban született egy kilencgyermekes katolikus család legidősebb gyermekeként. Földműves és marhakereskedő apja csendes ember volt, anyjából viszont áradt a szó.
Ahogy később Heaney megjegyezte, e kettősségből, egyikük hallgatagságából s a másik bőbeszédűségéből támadt lírájának forrása: az örökös vitatkozás önmagával. 1957-től a belfasti Queen's Egyetem hallgatója volt, diplomájának megszerzése után tanár lett, majd 1966-ban óraadóként visszatért az egyetemre. 1965-ben jelent meg első kötete, de igazán ismertté következő, Death of a Naturalist (Egy természettudós halála) című kötetével vált, amelyért Eric Gregory-díjat kapott.
Ebben az időben csatlakozott az Északi Iskola elnevezésű ír érzelmű csoportosuláshoz is. Költészetét erőteljesen meghatározták a szülőföldjén feszülő ellentétek, a katolikusok és protestánsok gyakorta erőszakba torkolló szembenállása, az állandó robbanással fenyegető, elő-elő törő elfojtott indulatok. 1972-ben, a véres vasárnap után feleségével és gyerekeivel el is költözött északról, s Wicklow megyében telepedett le, ahol írásaiból élt. Keserű tapasztalataiból, az erőszak légkörét megragadó tömör, feszes formájú verseiből itt készült el egyik legjelentősebb kötete, a North (Észak).
1975-ben Dublinba költözött, tanárképzőben tanított 1982-ig, ekkor meghívást kapott a Harvard Egyetemre, amit örömmel fogadott el, hiszen a szerződés szerint ideje nagy részét továbbra is hazájában töltheti. 1989-től öt éven keresztül Oxfordban is tartott poétikai stúdiumokat.
A nyolcvanas évek versesköteteire az egyéni létélményeinek, gyermek- és ifjúkorának emlékeit megörökítő meditatív jellegű líra jellemző, az édesanyjának emléket állító The Haw Lantern (Az ólomszínű lámpás) című kötetében nagy szerepet szán az úgynevezett példabeszéd-verseknek is. Kiemelkedő munkája a középkori ír nyelvből angolra fordított Sweney Astray (Tévelygő Sweney) című elbeszélő költemény, valamint az óangol hőseposz, a Beowulf fordítása, amelyért megkapta az Ír Költészeti Díjat. Írt esszét Wordsworth és Yeats költészetéről, a nyolcvanas évek végétől a költészet társadalmi rendeltetésének kérdései foglalkoztatták, ennek elemzését nyújtják a The Government of the Tongue (A nyelv uralma) és a The redress of Poetry (A költészet helyreállítása) című kötetének darabjai. Írt drámát is, Szophoklész Philoktétészének átdolgozásából született meg a The Cure at Troy (Trójai gyógykezelés) című darabja.
1995-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint a Svéd Akadémia a díjjal Heaney művészetének "a mindennapok csodáit és a velünk élő múltat felmagasztaló lírai szépségét és erkölcsi mélységét jutalmazta".
Ahogy később Heaney megjegyezte, e kettősségből, egyikük hallgatagságából s a másik bőbeszédűségéből támadt lírájának forrása: az örökös vitatkozás önmagával. 1957-től a belfasti Queen's Egyetem hallgatója volt, diplomájának megszerzése után tanár lett, majd 1966-ban óraadóként visszatért az egyetemre. 1965-ben jelent meg első kötete, de igazán ismertté következő, Death of a Naturalist (Egy természettudós halála) című kötetével vált, amelyért Eric Gregory-díjat kapott.
Ebben az időben csatlakozott az Északi Iskola elnevezésű ír érzelmű csoportosuláshoz is. Költészetét erőteljesen meghatározták a szülőföldjén feszülő ellentétek, a katolikusok és protestánsok gyakorta erőszakba torkolló szembenállása, az állandó robbanással fenyegető, elő-elő törő elfojtott indulatok. 1972-ben, a véres vasárnap után feleségével és gyerekeivel el is költözött északról, s Wicklow megyében telepedett le, ahol írásaiból élt. Keserű tapasztalataiból, az erőszak légkörét megragadó tömör, feszes formájú verseiből itt készült el egyik legjelentősebb kötete, a North (Észak).
1975-ben Dublinba költözött, tanárképzőben tanított 1982-ig, ekkor meghívást kapott a Harvard Egyetemre, amit örömmel fogadott el, hiszen a szerződés szerint ideje nagy részét továbbra is hazájában töltheti. 1989-től öt éven keresztül Oxfordban is tartott poétikai stúdiumokat.
A nyolcvanas évek versesköteteire az egyéni létélményeinek, gyermek- és ifjúkorának emlékeit megörökítő meditatív jellegű líra jellemző, az édesanyjának emléket állító The Haw Lantern (Az ólomszínű lámpás) című kötetében nagy szerepet szán az úgynevezett példabeszéd-verseknek is. Kiemelkedő munkája a középkori ír nyelvből angolra fordított Sweney Astray (Tévelygő Sweney) című elbeszélő költemény, valamint az óangol hőseposz, a Beowulf fordítása, amelyért megkapta az Ír Költészeti Díjat. Írt esszét Wordsworth és Yeats költészetéről, a nyolcvanas évek végétől a költészet társadalmi rendeltetésének kérdései foglalkoztatták, ennek elemzését nyújtják a The Government of the Tongue (A nyelv uralma) és a The redress of Poetry (A költészet helyreállítása) című kötetének darabjai. Írt drámát is, Szophoklész Philoktétészének átdolgozásából született meg a The Cure at Troy (Trójai gyógykezelés) című darabja.
1995-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat, az indoklás szerint a Svéd Akadémia a díjjal Heaney művészetének "a mindennapok csodáit és a velünk élő múltat felmagasztaló lírai szépségét és erkölcsi mélységét jutalmazta".
További írások a rovatból
Kupihár Rebeka A heterók istenéhez kötetbemutatójáról
Falcsik Mari My Rocks – 21 történet – 21 angolszász rockdal című kötetének bemutatójáról
Más művészeti ágakról
Marék Veronika kapta a Magyar Gyermekkultúra Mestere Díjat
Oksana Karpovych: Lehallgatva című filmje a 21. Verzió Filmfesztiválon