bezár
 

színház

2018. 01. 10.
Elsöprő sikerrel indult a XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Egy héten át Budapestre figyel a világ! A modern cirkuszművészet 250 éves, nemzetközi jubileumi ünnepségsorozata a január 8. és 14. között megrendezésre kerülő XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivállal veszi kezdetét. A hivatalos szakmai program január 9-én, az „A” versenyprogrammal nyitott.

Philip Astley angol lovastiszt a hétéves háborút követően 250 évvel ezelőtt a Westminster-híd mellett kialakította a tizenhárom méter átmérőjű manézst, amelyben körbefuttatta lovait, hátukra artistákat ültetett, és belépőt szedett a produkciókért. Innen eredeztetjük a modern cirkuszművészet megszületését.

Szkéné színház

A műsor nyitóképében megelevenedett a történelem a többszörös fesztiváldíjas Richter Flóriánnak és fiának, Kevinnek köszönhetően, akik Philip Astley előtt tisztelegve katonai díszegyenruhában egyszerre húsz ló irányítására készültek a Fővárosi Nagycirkusz manézsában. Káprázatos produkciójuk után a világhírű magyar Rippel-fivérek mutatták be erőemelő számukat a levegőben, miközben tanítványaik tissue gyakorlatokkal varázsoltak még gyönyörűbb összképet.

Richter Flórián

Az artistaművészek bevonulása után felcsendült a fesztivál hivatalos himnusza, majd a műsorvezetők, a világhírű bűvész, Ungár Anikó, és a Fővárosi Nagycirkusz porondmestere, Maka Gyula köszöntötte a közönséget.

Ezután Fekete Péter, a cirkusz és a fesztivál igazgatója köszöntötte Balog Zoltánt, az emberi erőforrások miniszterét, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert, a négy földrészről érkezett artistákat és a zsűri tagjait, majd felkérte Szijjártó Pétert a hivatalos szakmai program megnyitására.

A miniszter felidézte, hogy amikor a magyar artisták a 19. században lefektették a magyar cirkuszművészet alapjait, már akkor előszeretettel hoztak létre újításokat. A cirkuszművészet jelenleg is megújul, de mindez csak a múlt tiszteletével és hagyományainak őrzésével lehetséges.

Balog Zoltán beszédében örömét fejezte ki, hogy Budapesten ünnepeljük elsőként a cirkuszművészet 250 éves születésnapját, mert ez Budapest és Magyarország cirkuszi tradícióinak elismerése is. Kiemelte, hogy a cirkuszművészet a Magyarországon a Magyar Művészeti Akadémia rangsorában a tíz elismert művészeti ág között foglal helyet, képviselői munkáját is elismerhetik a Nemzet Művésze díjjal. Balog Zoltán kitért a Közép-Európában egyedüli kőcirkuszunk új helyen való felépítésére, ahol ott lesz a Baross Imre Artistaképző Iskola, és minden, ami a klasszikus és a modern cirkuszművészethez szükséges.

Beszéde után az elődök tiszteletét hangsúlyozva Pro Cultura Hungrarica díjjal tüntette ki Erdész Lászlót, aki egy régi magyar artistacsalád hatodik generációs tagja, és az angol Blackpool Tower Circus igazgatója.

A díjátadó után az első versenyszámmal a hattagú, kubai Las Bellas Chicas indított kínai rúdszámával, majd a tíz éve közösen fellépő francia-mexikói Duo Cardio mutatta be lenyűgöző, clown elemekkel tarkított perzs-produkcióját. A tünékeny tünemények teremtője, Agustín Viglione Argentínából érkezett, hogy elvarázsolja a nézőket látványos buborékszámával. A Duo Solis handstand-számában Kuba vad szenvedélye és Párizs laza eleganciája ötvöződött. A tizenkét tagú mongol Nomuna-csoport bámulatos pontosságról és ritmusérzékről tett tanúbizonyságot négy ember magas szaltókkal felpörgetett hand voltage produkciójukban.

ádám és Benjámin

A szünet után egy elképesztő, futurisztikus világba kalauzolta el a nézőket a steampunk stílusú francia-cseh zsonglőrpáros, a Duo Supka, majd a fesztivál egyetlen magyar induló csapataként, Fehér Ádám és Kassai Benjámin mutatta be lélegzetelállító tudását a kínai rúdon.

A nézők pattanásig feszült idegeit Rafal Walusz lengyel bűvész simította ki, utána pedig a mindent elsöprő szerelmet és a család összetartó erejét a Hametov Family mutatta be gurtni számában, apró gyermekük segítségével.

Kína méltán híres cirkusznemzet, amit a Chinese National Acrobatic Troupe bámulatos, akrobatikus diabolo-számával prezentált.

Az izgalmas műsorban négy alkalommal is megcsillogtatta fantasztikus zene-, tánc- és énektudását, valamint rekeszizomfájdító trükkjeit a három zseniális orosz bohóc, a Without Socks trió.

A XII. Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál „A” programjának lenyűgöző produkcióit a közönség percekig tartó állva tapssal köszönte meg.

Fotó: Urbán Ádám (Fővárosi Nagycirkusz)

nyomtat

Szerzők

-- Szekáry Zsuzsanna --


További írások a rovatból

Gyévuska a Városmajorban
színház

A MáSzínház KÖT-EL-ÉK – „Okos lány, túlteszi magát rajta!” előadásáról
Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
színház

A Fővárosi Nagycirkusz szakmai délutánjáról

Más művészeti ágakról

Adam Elliot: Egy csiga emlékiratai
Tudósítás a "Szaporodnak a jelek" című Esterházy-konferencia első napjáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés