zene
Philipp György a Budapesti Énekesiskolában, a Táncművészeti Főiskolán és a Baltazár színházban tanított. A BFZ Budapesti Fesztiválzenekar, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok, a Nemzeti Színház, a Katona József Színház, a Közép-Európa Táncszínház zenei munkatársa, énekes partnere az Amadinda Ütőegyüttesnek, az UMZe-nek, és az ARTUS mozgásszínháznak. Az Á la cARTe társulat művészeti vezetője.
Karmesterként és rendezőként olyan összművészeti és opera-előadások létrehozását tartja elsődleges feladatának, melyek képesek a műfajt gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt érhetővé és szerethetővé tenni.
Énekes szólista, baritonként és kontratenorként szerepel oratóriumokban és operaelőadásokban.
Zenei szerkesztő volt számos színházi produkcióban.
Fotó: Bach Máté
Köszönjük a rengeteg jelentkezőnek a levelet, akik a rovatvezetői feladatok ellátására vonatkozó felhívásunkra írtak nekünk, bízunk benne, hogy szerzőként többükre is számíthatunk.