bezár
 

építészet

2017. 11. 20.
Megnyílt a Makovecz Központ és Archívum Budapesten
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Megnyílt a Makovecz Központ és Archívum hétfőn Budapesten, a központot működtető Magyar Művészeti Akadémia (MMA) elnöke szerint az intézmény lehetőséget nyújt Makovecz Imre Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész életművének megőrzésére, értő bemutatására.

Az átadó ünnepségen Vashegyi György elmondta, hogy a központ nemcsak emléket állít a nemzetközi organikus építészet rendkívüli hazai képviselőjének, de olyan teret is hivatott biztosítani az érdeklődő közönség számára, amely által mélyebb bepillantást nyerhetünk Makovecz Imre alkotó művészetébe.
    

prae.hu

A központ méltó helyszínéül szolgál az MMA alapítója, örökös tiszteletbeli elnöke legjelentősebb berendezési és használati tárgyainak elhelyezésére is. A látogatók megtekinthetik Makovecz Imre egykori dolgozószobájának rekonstrukcióját is - tette hozzá.
    

Vashegyi György reményei szerint a központ nem csak az emlékezés helyszínekén szolgál majd, hanem - mint fogalmazott - "egy olyan organikus közösségi térként is, amely szerves részét fogja képezni e rendkívüli művész munkássága megismerésének, a felfedezés újdonságának, és egyben a jövő nemzedékét megillető inspiráció forrásává válik."
   

Közölte, a Makovecz Központ és Archívum működtetését az MMA Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézete látja el.
    

A család nevében Makovecz Pál, az alkotó fia, a Makovecz Imre Alapítvány kuratóriumának elnöke arról beszélt, hogy szerencsésnek tekinthetik azok magukat, akiknek van valamilyen személyes emlékük Makovecz Imrével kapcsolatban.
    

"Mindazok, akik (...) vele egy időben itt lehettek ezen a bolygón, mind szerencsésnek tekinthetik magukat, ugyanis egy olyan szellem jelenlétében voltak (...) itt, amelynek a jelenléte (...) ennek a bolygónak ünnep" - fogalmazott hozzátéve: azt szeretnék, hogy ebben a házban minden rendezvényen ez a szellem itt legyen.
    

Fekete György, az MMA tiszteletbeli elnöke köszönetet mondott a kormánynak és a miniszterelnöknek, hogy a magyar kulturális stratégia újabb bázisának létrejöttéhez hozzájárult.
    

Kijelentette: óriási felelőssége van a központ működtetőjének, mert "hozzá kell járulni egy olyan stabil, tiszta európai Magyarországnak a létrejöttéhez, amelyet veszély fenyeget". Kevés olyan történelmi idő volt, amikor Makovecz Imre szellemére ilyen szüksége lett volna a magyar kultúrának - tette hozzá Fekete György.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

építészet

Kritika a Kis magyar kockológia című kiállításról
építészet

Fényképkollekció a Tabán utolsó évtizedeiről
építészet

Hiány és emlékezet című Breuer Marcell emlékkiállítás Pécsett
építészet

A végeredmény nem feltétlenül építészeti, hanem társadalmi kérdés is

Más művészeti ágakról

Bemutatták Ungár Péter Ismétlődő eltévedés című kötetét, Prae Kiadó, 2025
Jegyzetek Schillinger Gyöngyvér Rohadjon meg az összes című regényéről
irodalom

Sajtótájékoztató az Esterházy alkotóház alakulásáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés