Az Actes Sud kiadó gondozásában megjelent alig 160 oldalas szöveg Hitler hatalomra kerülésétől az Anschluss kulisszatitkain keresztül mutatja be, hogyan támogatta habozás nélkül a német nagyipar a náci háborús gépezetet.
    

Az utolsó körbe bekerült négy szerző közül a 49 éves, Lyonban született Eric Vuillard nagy meglepetésnek számított, miután a regénye nem az őszi irodalmi szezonkezdésre, hanem már tavasszal megjelent.
    

A L'Ordre du jour a harmadik szavazási körben került ki győztesen, a tíz zsűritag közül hatan szavaztak rá Veronique Olmi Bakhita című művével szemben, amely négy voksot kapott.
    

Miután a kötetet az a kiadó jelentette meg, amelynek májusi kinevezéséig Francoise Nyssen jelenlegi kulturális miniszter volt az igazgatója, elemzők szerint elképzelhetetlennek tűnt, hogy Eric Vuillard legyen a díjazott.     
    

A zsűri azonban minden várakozással szemben ezt az egyszerű, ugyanakkor nagy erejű, rövid szöveget ítélte a legjobbnak. Indoklása szerint Eric Vuillard egyedi módon mutatja be a nagybetűs történelmet és a jól ismert eseményeknek teljesen újszerű és lebilincselő olvasatát adja.
    

Az inkák birodalmának bukása (Conquistadors, 2009), a gyarmatosítás (Congo, 2012), majd a francia forradalom történései (14 Juillet, 2016) után a szerző a nácizmus térnyerésének mechanizmusát vizsgálta, mégpedig az apró részletek elemzésével.
    

A szerző módszere minden kötetben ugyanaz: egy nagyon ismert és a történészek által alaposan elemzett történelmi eseményt helyez a műve középpontjába, s annak egyszerre mutatja meg a tragikus és a groteszk oldalát, kihangsúlyozva azokat a korabeli eseményeket, amelyek az adott pillanatot történelmivé tették.
    

A L'Orde du jour 1933. február 20-án kezdődik Berlinben, amikor Herman Göring és az egy hónapja kancellár Adolf Hitler fogadják a 24 legjelentősebb német vállalat vezetőjét, köztük Gustav Kruppot, Wilhelm von Opelt, vagy a Siemens vezetőit, akiktől a nácik a választási kampányuk támogatását kérték, és akik azt ellenállás nélkül meg is tették.
    

A szerző arra emlékeztet, hogy ezeknek a vállalatoknak semmi panaszuk nem lehetetett a nácizmus és a háború hatásai miatt, ugyanakkor hosszú ideig késlekedtek a nácizmus általuk is kizsákmányolt áldozatainak kártérítésekor.  
    

"Ha a nácik győznek a választásokon, azok az évtized, sőt az évszázad utolsó választásai lesznek" - mondja a találkozón Göring nevetve a vállalatvezetőknek.
    

Eric Vuillard arra hívja fel a figyelmet a szövegben, hogy jóllehet a nácizmus összeomlott, a rezsimet támogató összes nagyvállalat, a BASF, a Bayer, az Agfa, az Opel, az IG Farben, a Siemens, az Allianz, a Telefunken mind itt vannak velünk:  "Mindegyik túléli a rezsimet és finanszírozza a jövőben a pártokat a saját igényeik függvényében. Ma is tőlük függnek a mindennapjaink. Ők ápolnak, öltöztetnek minket, világítanak nekünk. Ezek a nevek ma is léteznek. A vagyonuk hatalmas".  
    

"Az igazság mint a por szóródik szét" - írta művéről Eric Vuillard, aki kizárólag megtörtént eseményeket fűzött egybe, hogy rávilágítson arra, hogyan is történhetett meg a XX. századi európai történelem egyik legnagyobb tragédiája. Szerinte a történelmi olvasat mindig a jelenre tekintés egyik sajátos formája.
    

A Goncourt-díj jelképes pénzjutalommal - csupán 10 euróval - jár, ám marketinghatása jelentős: a díjazott könyvet a francia olvasók legalább 400 ezer példányban szokták megvásárolni, de volt olyan alkotás is, amely egymillió példányos kiadást ért meg.  
    

A másik legjelentősebb francia irodalmi elismerést, a főként formai újításokért adományozott Renaudot-díjat a zsűri Olivier Gueznek ítélte La disparition de Josef Mengele (Josef Mengele eltűnése) című regényéért. A mű az auschwitzi haláltábor kegyetlen orvosának utolsó éveiről szól Brazíliában. A gázkamrák tövében az ikerpárokon folytatott kísérletezéseiről elhíresült náci orvost a 43 éves szerző egyszerűen "mocskos embernek" nevezi, mert "szó sincs arról, hogy metaforaként" kezelné.
    

A könyv megjelenését három évi kutatás, majd írás előzte meg, mégpedig Brazíliában, ahol az író megtalálta azt a tanyát, ahol Mengele haláláig és ahol eltemették. "Nem volt könnyű együtt élni Mengelével. De egyszer muszáj volt belépni a ringbe és szembeszállni vele" - mondta a szerző.