zene
2009. 04. 04.
Diákkedvezményekkel kezeli a válságot a Sziget
Összevont színpadokkal, drágább jegyekkel, ugyanakkor jelentős diákkedvezményekkel próbálnak a válság ellen küzdeni a Sziget fesztivál szervezői - írja pénteken a Világgazdaság.
Gerendai Károly, a Sziget Kft. ügyvezető igazgatója attól tart, hogy a megváltozott gazdasági körülmények miatt tizedével csökkenhetnek a szponzori bevételeik. Jelezte: emiatt - bár több éve nem tették - ismét állami támogatáshoz folyamodnak; a Miniszterelnöki Hivatalhoz benyújtott kérelmükben 130 millió forintos segítséget kérnek.
Közölte, azzal számolnak, hogy idén kevesebb hazai látogató megy ki a Szigetre, ezért komolyabb külföldi reklámkampányba kezdenek.
A tavalyi 8 ezer forintos jegyárat 10 ezer forintra emelik, ugyanakkor a magyar felsőoktatásban tanulóknak speciális akciót hirdetnek. Eszerint ha a diákok legfeljebb 50 fős csoportokba szerveződnek, akkor tagjaik akkora kedvezménnyel vehetik meg a jegyet, ahány fős a társaság; így akár fél áron is bejuthatnak nyáron a Szigetre.

További írások a rovatból
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről
Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
Más művészeti ágakról
[ESCAPE] – A Donkihóte-projekt az Örkény István Színház és a Városmajori Szabadtéri Színpad közös produkciójában
Interjú Pálffy Tibor színésszel külső-belső tényezőkről, színházi igazságról, és szerepről