film
![](data/_cache/2017-07-15/pappapia_dobo_kata_szabo_kimmel_tamas_1_31857_844x380.jpg)
A Pappa Pia zenés vígjátékként alapvetően a '70-es, '80-as, '90-es évek legnagyobb slágereiből építkezik, melyek teljesen újra hangszerelve, a kor igényeire szabva, a film történetéhez illeszkedve lesznek hallhatók, de természetesen akad majd néhány új dal is a filmben. Az egyik ilyen a Minden nap nyár című szerzemény, amely tulajdonképpen a Pappa Pia egyik legfontosabb dala, és amelynek a szövege „elmondja” a film tartalmát is. Minden előadó szerepel ebben a finálé-szerű All Stars számban.
Szabó Kimmel Tamás számára nem ismeretlen a frontemberi szerep, hiszen filmes múltjában játszott már zenészt – hangja így cseppet sem meglepő módon könnyedén megbirkózik a feladattal. Az a már a korábban, a Pappa Pia hivatalos Facebook-oldalán nyilvánosságra hozott klipből is kiderült, hogy Ostorházi Bernadett szintén tehetséges énekes, a Macskafogóból ismert Miu-miújság című dalban ugyanis egyedül aratja le a babérokat. A Minden nap nyár így egy igazi slágergyanús szerzemény, melyet a trendekhez igazodva rap-betétek is színesítenek Miller Dávid jóvoltából.
A Pappa Pia története szerint Papi (Nagy Feró) a világ legkedvesebb nyugdíjas linkje, aki mindenkinek tartozik, és csak a jókedvét ajánlhatja törlesztés helyett. Már laknia sincs hol, egy lepukkant Duna-parti csónakházban húzza meg magát. Ám szomszédja, egy menő szuperdiszkó tulajdonosa, Wizy (Stohl András) most ezt is elvenné tőle, hogy egy buliplázát építtessen a parton. Az öreg nem esik kétségbe, de fogalma sincs, mit csináljon, úgyhogy a bonyolultabb megoldást választja: segítséget kér az unokájától, Tomitól (Szabó Kimmel Tamás). A srác legalább olyan link, mint a nagyapja, viszont sokkal sármosabb – és habozás nélkül hívja a haverjait.
A pesti vagányok, bohémek és egyéb szélfútta figurák tarkabarka csapata szembeszáll Wizy zsoldosaival meg bombázó, de jéghideg alvezérével, és megkísérli a lehetetlent: a csónakházból átmenetileg romkocsmát varázsolnak, hogy összegyűjtsék a túléléshez szükséges összeget.
A kedvük jó, az esélyeik rosszak – de ha egy romantikus vígjátékban mindenki zenész és/vagy szerelmes, akkor bármi megtörténhet. És addig is szól néhány ismerős, mégis egészen átalakult sláger…
Forrás: InterCom/IC Press