bezár
 

színház

2017. 03. 22.
Elhunyt Csíky Ibolya nagyváradi színművész
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Életének 72. évében elhunyt Csíki Ibolya, a nagyváradi Szigligeti Társulat színművésze - közölte szerdán a teátrum.

Az erdélyi színjátszás kiemelkedő személyisége kedd este halt meg. Csíky Ibolya 1945-ben született Kolozsváron, a helyi műkedvelők városi stúdiószínpadán lépett először közönség elé. 1965-től a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben folytatta tanulmányait, ahol 1969-ben végzett, majd haláláig a nagyváradi közönséget szolgálta. Vígjátéki és drámai szerepekben egyaránt kiemelkedő alakításokat nyújtott.
    

Szkéné színház

Munkássága elismeréséül Poór Lili-díjjal, Szentgyörgyi István-díjjal, valamint a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tüntették ki.
    

A nagyváradi színház társulata egy közösségi oldalon tett bejegyzésben búcsúzott a színművésztől. Azt írták, Csíky Ibolya egész életét családjának és hivatásának szentelte, mindkettőnek a legmagasabb fokon felelt meg. Öröm, szellem, felelősség, elhivatottság és szeretet sugárzott belőle a kollégái és a közönsége felé - olvasható a búcsúszövegben.
    

Temetésének és méltóságteljes színházi búcsúztatásának időpontját a későbbiekben közlik.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


További írások a rovatból

Kritika a Das Rheingold és a Die Walküre előadásairól a Wagner-Napokon
színház

Podlovics Laura: Nem félünk a sötétben / Budapest Bábszínház, Kísérleti Stúdió
Hodászi Ádám: Kikönnyítve című drámája az Apertúra Bázison

Más művészeti ágakról

Lichter Péter: Frankenstein eksztázisa – A found footage filmek és videóesszék formavilága
Gimesi Dóra: Amikor mesélni kezdtek a fák


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés