színház
Két új művel folytatódik az Opera 18 éven felülieknek szóló LateNight sorozata Vajda Gergely vezényletével. Mezei Gábor Péter operájának ősbemutatója és Lendvay Kamilló zenedrámája Székely Kriszta rendezésében látható a Zeneakadémián péntektől kezdve öt alkalommal - közölte a Magyar Állami Operaház hétfőn az MTI-vel.
Mezei Gábor Péter A ravatallal szemben című első operájában két nőt ábrázol, akik édesapjuk halála után kénytelenek szembenézni a múlt titkaival és elhallgatásaival. A mű prózai szereplőjét Szalontay Tünde színművész, a testvérpár másik tagját Ducza Nóra énekes, míg A férfi szerepét a Kolozsvári Magyar Opera tagja, Sándor Csaba alakítja.
Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című opusza szintén női élethelyzetekkel foglalkozik Jean-Paul Sartre 1946-ban megjelent színműve alapján. Az utcalányt Keszei Bori, Fredet Balczó Péter, Négert Cser Krisztián alakítja.
A TáncTrend elnevezésű rendezvényen a Magyar Nemzeti Balett a kortárs tánc kiemelkedő alkotóit és együtteseit látja vendégül pénteken az Erkel Színházban. A Budapest Táncszínház Zachár Lóránd SEC című koreográfiáját mutatja be, amely a születés és a halál misztériumát járja körül. A Bozsik Yvette Társulat a 2012-ben bemutatott Orfeusz és Euridiké című mű első felvonásának felújításával készül Orfeusz címmel. A Magyar Nemzeti Balett I.F.E.L. címmel Biocca Mark James négy tételből álló táncművét adja elő Christian Calcatelli erre a koreográfiára komponált zenéjére.
Szombaton rendezik az Erkel Színházban a Pas de Trois gálaestet, amelyen a Magyar Nemzeti Balett vendége a Pécsi Balett és a Szegedi Kortárs Balett lesz. A Szegedi Kortárs Balett és a Nemzeti Táncszínház az Enrico Morelli által megálmodott Moderato cantabile című közös produkcióval jelentkezik, amelyet Marguerite Duras regénye inspirált. A Magyar Nemzeti Balett művészei a Tom Waits dalaira épülő Johan Inger's Rain Dogs című egyfelvonásost táncolják majd. A Pécsi Balett Bartók Béla A csodálatos mandarin című "egyfelvonásos pantomimjára" készített koreográfiát adja elő.